Fenyőünnep vagy karácsony

2013. december 20. 19:58

Ezerkilencszáznegyvenöt után az új hatalom mindent megtett azért, hogy a kispolgári csökevényeket, valamint a vallási hátterű ünnepeket teljesen eltörölje.

2013. december 20. 19:58
Vámos György
Magyar Hírlap

„A negyvenes évek második felében, de még az ötvenes években is fogcsikorgató hideg volt karácsony táján. Embermagasságú hófalak szegélyezték Budapest főbb útvonalait, a mellékutcákon pedig szánkózásra alkalmas hótakaró volt. Ezért az emberek fából készült szánkókon húzták haza a fenyőfát, amelyet a négy fal között természetesen karácsonyfának hívtak. Az ötvenes évek elején nyitott az Úttörő Áruház, amelynek kirakatában fából készült játékfalut rendeztek be a »fenyőünnep« közeledtével, természetesen betlehemi jászol nélkül. Jézus nevét nem volt ajánlatos emlegetni, hiszen a hatalom Sztálint vagy Rákosit akarta az emberek tudatába vésni helyette. 

A magyar vidék valamivel szerencsésebb helyzetben volt, mint a főváros. A vidéki ember is félt ugyan az ÁVH-tól, félt a párttitkártól, vagy a begyűjtési biztostól, de könnyebben állíthatott karácsonyfát, és talán soha életében nem mondta ki azt, hogy fenyőfaünnep. 

December 6-án Miklós napján a vidéki embernél továbbra is a fehérszakállú Mikulás érkezett, aki a gyerekek számára egy-egy szegényes, ám szívből jövő ajándékot hozott. Karácsonykor pedig a gyerekek elmentek betlehemezni, mert az ünnep szentsége, a tradíció tisztelete legyűrte az esetleges félelmeket. 

Nagyon nehéz volt ezt a kiszolgáltatott helyzetet, a szocialista átnevelést kibírni és átélni a magyar családoknak. Ha valaki egy kicsit is letért a párt által kiadott ideológiai útról, ráhúzták hogy reakciós, klerikális csökevény, és pillanatok alatt az ÁVH-ra kerülhetett.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 299 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2013. december 21. 17:46
Hopp, hopp, hopp, így megy a galopp! Így fut a ló tüskén, bokron tudja, jó abrak van otthon. Így megy a galopp, hopp, hopp, hopp.
Ouroboros
2013. december 21. 16:42
Mivel igazából ma van a napja a napfordulónak (a rómaiak nem tudom, miért számolták 25-re, talán mert ekkor kezdett észrevehetővé válni a napok hosszabbodása), mindenkinek boldog Yulét avagy Dies Natalis Solis Invictit kívánok! Mától kifelé haladunk a hosszú sötétségből (bárcsak áprilisban végleg kilépnénk belőle :D).
bsandor
2013. december 21. 08:56
imádlak, de ebben nincs semmi újdonság,hogy tudsz ilyen korán felkelni...én nem a Te időzónádba tartozok
Akvínói akvavit
2013. december 21. 05:51
Mennyit fizet Széles ennek az undorzsidónak?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!