Az újságíró lehet-e független?

2013. december 28. 11:02

Nem kétséges számomra, hogy Szabó Anett és Stumpf András melyik pártra voksol majd a szavazófülke magányában, szellemi függetlenségüket mégse vonnám kétségbe.

2013. december 28. 11:02
Zöldi László
Médianapló

„El-eltűnődöm a politikailag elkötelezett újságírásról. Bőven akad rá példa. Mégis azt tapasztalom, hogy a jó újságíró lehet ugyan pártos, de ha ad magára, előbb-utóbb kiharcolja a függetlenségét. A nyilvánosan megfogalmazott véleményünk alapján amúgy is tudhatja rólunk a médiafogyasztó, milyen értékrendszerhez kötődünk, ebből azonban nem föltétlenül az következik, hogy az értékeinket képviselő politikai csoportosulás tevékenységét elemzés (kritika) nélkül hagyjuk.

Vagyis a pártosság és a szellemi függetlenség nem zárja ki egymást.

A példát szándékosan a kormánypárti médiából hozom. Szabó Anett a Hír TV egyik arca. Az esti hírháttér-sávban vezet műsort, és akkor figyeltem föl rá, amikor Tarlós Istvánnal készített interjút. Megszorongatta a budapesti főpolgármestert, aki el is vesztette »legendás« türelmét. Holott a műsorvezető nem csinált mást, mint föltette azokat a kérdéseket, amelyeket bárki megfogalmazott volna, ha beszédbe elegyedhetett volna a fővárosi elöljáróval. Stumpf András, a Heti Válasz munkatársa szintén megszorongatott már kormányzati tényezőket, amidőn bizonyos döntések indoklására késztette őket. Lett is belőlük szerkesztőségen belüli feszültség.

Nem kétséges számomra, hogy Szabó Anett és Stumpf András melyik pártra voksol majd a szavazófülke magányában, szellemi függetlenségüket mégse vonnám kétségbe. Ugyanezt leírhatnám baloldali vagy/és liberális értékrendszerű újságírókról is, akik közül néhányan már 2010 előtt sodródtak a szakma peremére. Kormányzati helyzetben lévő pártjuk szintén nehezen tűrte a szellemi függetlenséget.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tetigi
2014. március 26. 11:04
Csípem Anett búráját, bár nem szeretnék az interjúalanya lenni, nagyon rámenős. (Persze: ha mással csinálja, azt nagyon élvezem). Valahol olvastam róla egy óriási dumát: "Szabó Anett a HírTV Kálmán Olgája".
Fahrenheit 451
2014. január 07. 20:16
Szellemi független fidesz pártszavazó nem létezhet.
Antigoné
2014. január 07. 12:12
Minden általánosítás sántít. Ez is.
narmer
2013. december 30. 03:30
Álljon már meg a nászmenet, Stumpf Andrásnak semmi köze Stumpf Istvánhoz, akinek csak lányai vannak. Te kevered a szezont meg a Stumpfokat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!