aláValó Világ

2014. február 06. 08:58

A kereskedelmi televízióknak álcázott globális véleményhatalmi terrorgépezet legkegyetlenebb tömegpusztító fegyvereit a valóságshow–sorozatok jelentik.

2014. február 06. 08:58
Bogár László
Bogár László
Magyar Hírlap

„Kétségtelen – a cím telitalálat. A globális hatalmi rendszer urainak fő célja ugyanis éppen a valóság önkényes átértelmezése. 

Az embernek a létezésre irányuló alapkérdései az alábbiak: mi az anyag, mi az élet és mi a lélek lényege? Vagyis az élettelen, az élő és az emberi természet titkait kutatjuk az idők kezdete óta. Voltunk már persze sokkal közelebb is ennek a megértéséhez, mint most, de ez a világot már igen régóta terrorizáló, és persze »nem létező«, pusztító erő sikeresen lökött minket arra a lepusztulási lejtőre, amelynek fontos állomása most a kereskedelemi televízió és a valóvilág. És ha ez a pusztító erő le akarja váltani a valóságot, és a helyében egy általa konstruált ócska, hazug, mindent szétroncsoló hamis világot akar »valóvilágként« elfogadtatni, akkor teljesen logikus mindaz, amit igen régóta tesz. Vagyis, hogy anyag helyett »mű-anyaggal« árasztja el a világot. Hogy genetikailag módosított élőlényekkel, vagyis »mű-élettel« fertőzi meg az egész földi életet. És végül, hogy a kereskedelmi televíziók valóságleváltó fegyvereinek tudatmódosító kábítólövedékeivel létrehozza a »mű-lélekkel« felszerelt konzumidióták gigantikus csordáit. 

Ez az a globális szép új világ, amelyért a küzdelem zajlik, és ha valóban sikeresnek bizonyul – a világot irányító, »nem létező« erő részéről –, akkor sajnos valóban igaza lesz abban, hogy »ez a harc lesz a végső«. Most még azonban talán nem tartunk itt. Legalábbis erre utal, hogy még mindig szükség van valóvilág-sorozatokra, tehát a végzetesen lepusztított véglénnyé való változtatás folyamatán még mindig dolgozni kell. Az efféle sorozatok alapvető célja kettős. Az egyik egyfajta teszt, ami azt jelenti, hogy ezeknek a sorozatoknak a nézettségével és a nézői reakciókkal mérik az agyak cseppfolyósítottságának szintjét. 

Ez a »passzív cél«, de van egy »aktív cél« is. Ez pedig nem más, mint az, hogy a még talán nem kellő mértékben szétroncsolt, a világra még reagálni képes emberi lények számára egyértelművé tegyék, hogy nincs remény. Világossá tegyék, és ez a »valóvilág« brutális végső üzenete, hogy a létezés lényege nem más, mint az állati szintű elemi ösztönök gáttalan kiélése. Vagyis az emberi élet lényege az életfenntartásért, a fajfenntartá­sért és az élettérért zajló brutális küzdelem. Hogy nincs semmi más, hogy mindenki hazudik, aki lélekről, erkölcsről, szellemről, pláne szeretetről, együttérzésről, segítőkészségről beszél. Nincs tehát más feladatunk itt, a Földön, mint a lét alatti lét mocskában fetrengeni, és hogy egy idő után el ne unjuk mindezt, a legválogatottabb perverzitásokkal kell egyre ocsmányabbá tenni mindezt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 116 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
holmes
2015. március 16. 22:45
Ha nem birtokoljuk a mediafegyvert, kiirtanak, mint a dodomadarakat. http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2012/10/indianok-vagyunk.html
kardosdoktor
2014. június 03. 10:26
Te egy nagyon okos ember vagy. Feltámadáskor találkozunk és megbeszéljük ezt a mondatod. :) De valószínű te is érteni fogsz engem és én is téged, szavak nélkül is. Jó légy!
tade7
2014. április 09. 18:17
Kiválló ellenpólust képez például a Duna tévén futó Hazajáró cimű turisztikai,ismeretterjesztő műsor.Számomra lelki feltöltődés minden egyes rész,és arra sarkal,hogy meginduljak, és bejárjam 1000 éves határainkat. http://www.youtube.com/watch?v=2GFiEylhcFE&list=PLpBqJgTiIEqwMaPTbhC-LQsD5EdAo_mzG
krksziget99
2014. március 02. 10:34
Való világ szintü músoroknál el kell sötétiteni a képernyőt! ANNYI OKOS redszergazda van az országban, miért nem intézkedik valaki? Programozók itt az értelmes új feladat,- havi nyugdíjamat felajánlom célprémiun gyanánt! Addig pedig ki kell kapcsolni az adó áramellátását!Be kell tíltani az egész tudatformáló baromságot!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!