Viszlát Viktor!

2014. február 23. 12:12

Egy rossz irányba tartó rezsimet sokkal könnyebb a szavazófülkében megállítani, mint az utcán. Az ukrán Viktor után talán a stadionépítő Viktornak is búcsút mondhatunk április 6-án.

2014. február 23. 12:12
eroica
Fideszfigyelő

„Nem tudhatjuk, hogy a magyar választóknál is betelt-e a pohár, de volt már erre példa. 2002-ben épp Orbánékról derült ki a szavazófülkében, hogy nem szeretik őket: talán a gátlástalan nyomulásukat, talán azt, hogy arról beszéltek: »az Európai Unión kívül is van élet«. Pedig 2002-ben még szépen növekedett a gazdaság, most pedig azt akarják eladni sikerként, hogy a gazdaság elérte a három évvel ezelőtti szintet. (A 2002-es választás másra is példa lehet: akkor a kormánybarát szélsőjobboldali párt kiesett a parlamentből. A paksi paktumhoz is lelkesen asszisztáló Jobbikról is sokan beláthatják, hogy nem jelent igazi alternatívát, így meggyengülhet.)

Az április 6-i választás korántsem tűnik annyira lefutottnak, mint azt a központból irányított, milliárdokkal megtámogatott Nézőpont és Századvég »közvélemény-kutatásai« mutatják. Sokkal több választó titkolhatja a véleményét, mint 2002-ben, ami a tisztességes közvélemény-kutatásokat is nagyon félreviheti. Az elmúlt másfél évben pedig az időközi választások is rendre mást mutattak, mint a közvélemény-kutatások. Jobban szerepelt az ellenzék, amelyik végül össze is tudott fogni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 136 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Blasio23
2014. február 24. 17:25
Nem a kommentelő fideszesekre értettem... azok egyszerűen buták és tájékozatlanok. Hanem a fideszre! Azok akik ezt a sok szemétséget megszavazták és kitalálták! Az IQ-mat az előző munkahelyemen, Göteborgban megmérték és ez alapján vettek fel egy nagyon színvonalas helyre. 3 évet dolgoztam ott. Én anyagilag nem függök a fidesztől... De ettől függetlenül, felelős magyarként kötelességem szembeszállni az országot eláruló haramiákkal. Mellesleg nem emlékszem,hogy valaha is reklamáltál volna a hasonló stílus miatt nyuggertanár, pmsz, balbakó... (és még sorolhatnám ) elvtársaknál.
várúr
2014. február 23. 22:21
Az időközi választásokon a ballibek sorra taknyoltak. Akkorákat, mint egy országos influenzajárvány. Cikkíró egyéb hülyeségeit nem kommentálom.
Brigadéros
2014. február 23. 21:16
Jól van öreg, most álmodozol, de miről fogsz írni április 7 után?! :)))
ottapont
2014. február 23. 17:45
Április 6-án hideg lesz a bili tartalma, az majd felébreszti a szerzőt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!