Volt szerencsém látni Lukácsy György filmjét, az 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója című alkotást
Nem az 56 utáni megtorlós-vérengzős kor volt ez, hanem már az a Magyarország, melyhez a mai közelebb van, mint az 56 utáni vérengzős.
Várjuk azok jelentkezését, akik a náci megszállás és Budapest ostromának áldozataival kapcsolatos adatokat tudnak megosztani.
Hetven éve, 1944. december 30. és 1945. február 13 között zajlott Budapest ostroma, amelyben egyes források szerint több mint 25 ezer polgári személy vesztette életét. A vétlen polgári áldozatok egy részét a harcok alatt és után tömegsírokba temették, közülük sokan még ma is névtelenül nyugszanak ezekben a sírokban. Az ostrom 70. évfordulójára emlékezve a Terror Háza Múzeum várja azok jelentkezését, akiknek a hozzátartozójuk, ismerősük az ostrom alatt Budapesten életét vesztette és nyughelyük ismeretlen. Célunk, hogy adatbázisunk segítségével nevet adhassunk az áldozatoknak, a fővárosban folyó harcok alatt ismeretlen helyen elhantolt, vétlen honfitársainknak. A beérkező adatokat minden esetben tudományos vizsgálat tárgyává tesszük!