Kasszasirató

2014. március 01. 08:39

Tragikomikus már az szappanopera, amit a kormányzat az online kasszákkal rendez.

2014. március 01. 08:39
Bihari Tamás
Népszava

„Csak a megvalósítást, azt tudnánk feledni! Az már igazi Matolcsysra, Orbán-kormányosra sikeredett, vagyis nélkülözött minden alapos és körültekintő egyeztetést, valamint a józan paraszti észt.

Az unortodox gazd.pol. mágus 2012 őszén jelentette be a kasszacserét, mondván, 2013 elején már megtörténhet az átállás és a költségvetés nagyjából 95 milliárd forintos többlet áfa bevétellel számolhat. Az érintett vállalkozásokat úgy kényszerítették a pénztárgépek megrendelésére, hogy azok még el sem készültek, tesztüzemről szó sem volt, majd miután 80 ezer vállalkozó megrendelt bizonyos kasszákat, azok engedélyét idén január végén az engedélyezési hatóság visszavonta. Közben persze szinte havonta módosították a legeslegutolsó üzembehelyezési határidőket, így a legtöbb vállalkozó már úgy érezhette, a krétai labirintusba, vagy egy Kafka-novellába került.

Most újabb határidőt szab a gazdasági tárca, amivel már csak a minden szabályt betartó vállalkozók járnak rosszul.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nemjoe
2014. március 01. 10:18
Ez a szappanopera sokkal kisebb költségvetéssel készül, mint a ballib kormányzás került az adófizetőknek... Azt hiszem nagyon visszafogottan fogalmaztam. Jut eszembe! Ez a szennylap még létezik?!
Peter8811
2014. március 01. 09:49
Népszava? Lapozzunk tovább! Bojkott of Népszava! És aki anyagot ad át a Népszavának azzal nem állok szóba március 14.-én 24:01- ig. Idő indul!
Berecskereki
2014. március 01. 09:46
Simonkaszinó Vajon mikor fedi fel a Népszava Simon korábbi életét, amelyben oly sikeresen tudott 240 milliót "összekuporgatni" és még éhségmenetre is tellett?
USsange
2014. március 01. 09:34
Szegény ballibek kénytelenek ilyen piti ügyeken eljátszani a hattyú halálát, mert simonság meg a böszmeség újra elhatalmasodott rajtuk. :)))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!