Kérdezni tudni kell

2014. március 25. 07:36

Úgy volna tisztességes a fideszesek kíváncsiskodása, ha jó példát mutatnának. Annyi, de annyi megválaszolatlan kérdésre szeretnének tőlük végre igazi választ kapni!

2014. március 25. 07:36
Somfai Péter
Népszava

„Azt szeretnék ma megkérdezni a kormánypárti képviselők a Nemzetbiztonsági Bizottság előtt Mesterházy Attilától, hogy mondja meg, Simon Gáboron kívül melyik szocialista politikusnak lehetnek még bissau-guineai útlevelei, amivel síbolt pénzeket helyezhettek el abban a bizonyos bankban. És ha már ott jár, alighanem azt a kérdést sem hagyják majd ki, hogy megkérdezzék, árulja már el, honnan van egykori elnökhelyettese pénzecskéje. Ha valaki a Fidesz-vezetők fejével gondolkodik, annak szent meggyőződése lehet, hogy az MSZP-elnöknek, Bajnai Gordonnak, Gyurcsány Ferencnek ezt feltétlenül tudniuk kell, és nem szabad hallgatni, mert a választók erről joggal kérdezik őket.

Úgy volna tisztességes a fideszesek kíváncsiskodása, ha jó példát mutatnának. Annyi, de annyi megválaszolatlan kérdésre szeretnének tőlük végre igazi választ kapni! Az egyik hetilap több ezer napig hiába tette fel a kérdést: ki is volt valójában Josip Tot? Mit keresett a Fidesz környékén Kaya Ibrahim? Már alig emlékszünk, de talán most megjöhetne a »fiúk« kedve példát mutatni, és elárulni, hogy 1995 júliusában hogyan adott el Schlecht Csaba összesen 13, hozzájuk köthető céget egy Kaya Ibrahim nevű németországi török személynek? Ezeket a vállalkozásokat egy héttel korábban vásárolta a Fidesz akkori gazdasági igazgatójától, Kövér László testvérétől, illetve egy Fidesz-közeli vállalkozótól.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pkarcsi
2014. március 25. 17:45
Mivan te vérgözös komcsi firkász? A fidesz nem akar ilyen népellenes férgeknek válaszolni.No mivan a hirhedt bolsevik jólértesüléssel?Szarban vannak az elvtársak?
betamás89
2014. március 25. 16:59
A fent leirt összes kérdéssel kapcsolatban én is meghallgatnék mindenkit, attól függetlenül, hogy melyik táborba tartozik és hazugságvizsgálatnak is alávetném az illetéseket.
Agnieszka
2014. március 25. 12:26
Speciel nekem nagyon elegem van a Joszip Tot és Kaya Ibrahimból. Régen volt, nem biztos, h. jól emlékszem az évre, de közeli hozzátartozómnak a 90-es évek végén kellett feloszlatnia egy kicsi, először GMK -ként működö céget. Az eljárás,az igazolások megszerzése hihetetlenül bonyolult volt, a Hivatalok írásos és szóbeli tájékoztatásai sem egyértelműek. A legkisebb büntetés 100.000.- Ft körül volt, kifizetni a semmiért nagyon sok. Hozzátartozóm végül átrágta magát az akadályokon, s a cég tisztességesen fel lett oszlatva, de nem volt könnyű. Barátnőmék sajtófigyelést végeztek valakinek, kicsi pénzért, de vállalkozási keretben. A felszámolást ők is hihetetlenül, aránytalanul bonyolultnak találták. Azt a díszes társaságot hibáztatnám, akik ilyenre alkották a rendszer működését egészen kicsi vállalkozásoknál is. Nagyon megértem azokat, akik megunták a meddő küzdelmet és fáradságos kutatást a helyes feloszlatás mikéntjéről s így szabadultak meg a feleslegessé vált cégüktől. Azt se higgye bárki, h. a könyvelők zöme pontosan tudja, mit, hogyan kell tenni.
röviden
2014. március 25. 11:43
Orbánszökőbánya.503231.1 A generátorprogram frissítéséhez nyomja meg az [előfizetés] gombot. A futtatás előtt töröljön ki minden emléket a memóriájából.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!