Uborkaszezon és show

2014. április 28. 19:40

Vágó István az ATV-t szapulja, hogy egyáltalán teret ad az olyan hangoknak, mint ez a Schiffer nevű szörnyeteg. Tényleg.

2014. április 28. 19:40
B. Boogieman
Tutiblog

Mert valahol a baloldal önfelszámolása sokkal szörnyűbb látvány, mint amire készülni lehetett. Az a furcsa felállás, hogy a baloldalnak nevezett teljes politikai közösségen belül egyedül Schiffer Andrástól nem kap az ember heveny émelygést. Az, ahogy most őt próbálják „buliba rángatni” az meg még annál is undorítóbb, mint amikor a DK házicsatornájává züllő ATV lesz Vágó céltáblája, Szily meg az ATV-jé. Valójában Schiffer lenácizása is ebbe a vonalba illeszkedik, szóval nem kell olyan nagyon szeretni Schiffert se, mert ő nem a mi kutyánk kölyke. Schiffer szövege csöppet sem meggyőzőbb, mint Mesterházy szövege, csak ő maga jobban tudja előadni az alacsonyáfa-emeltminimálbér-trafikmutyi-stadionbalhé-pfujjpaksanyátok szöveget. Hitelességnek nevezik ezt, ami igen ritka jelenség a politikai pálya másik felén. A különbség tehát alapvetően formai, de már ez is sokat számít akkor, amikor a baloldal egyéb kínálata a Szily-féle nárcisztikus egotrip (Para Kovács fiatal kiadásban) a Vágó-féle idegbeteg vagdalkozás, illetve a Friderikusz-féle széllökéses baromság között körvonalazható.

Közben van nekünk Pancho stadion, felépítik végül a Tuti toronyház brigádjának kedvenc szobrát Kerényiék, szétszántják Kishantost, és ez nekünk nem igazán tetszik. A baloldaltól persze továbbra is hányunk, de az első hetek mindenképp kényelmetlenek. Azonban tudjuk be ezt a választási évnek, és annak, hogy tulajdonképp most egymás ellen kampányol az igazából nagyon is egységes baloldal. Eljönnek még a napok, amikor lesz valós téma is, jelentősebb, komolyabb annál, minthogy épp Vágótól vagy Szilytől kelljen zacsiért nyúlni.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
A_Haza Bölcse
2014. április 28. 21:39
már nem tart sokáig; május 25 újabb brutális vereséget hoz majd (a Jobbik megelőzi a maszopot, a DK és az együtt nem éri el a küszöböt) és talajvesztetten támolyognak majd az őszi önkormányzatira ahol megint a Jobbik fogja elvinni azt a kevés helyet amit a Fidesz meghagy és onnantól kb vége, nem lesz pénz és fizetés nélkül ezek nem fognak harcolni a fasiszták ellen
kjkj945
2014. április 28. 20:56
Szkeptikus munkássága Fájl:Vágó István a 2008-as Szkeptikus Tagja és alelnöke volt a Tényeket Tisztelők Társaságának, melynek fő célja a racionális gondolkodás terjesztése, például a babonákkal, ezoterikával szemben. 2005 második felében kilépett, mert a társaság működését nem tartotta eléggé hatékonynak.[12] 2006 decemberétől egy másik szervezet, a Szkeptikus Társaság tagja. „Jelentsük fel őket!” vagy „hadüzenet a sarlatánoknak” mozgalmát elismerések is kísérik.[13] Karakteresen racionalista álláspontját képviseli nyilvános vitái során is. Akkor most mi ez?? Az ateve mióta a racionális gondolkodású?????
nagykutya
2014. április 28. 20:53
Irigyek, mert a Szakasits-unoka ügyesebben politizál.
PSmith
2014. április 28. 20:04
Tulajdonképpen miért hány epét a teljes ballib a Schifferre? Mitől lett hirtelen még a Jobbiknál is nagyobb ellenségük? Félnek attól, hogy a saját oldalukon fogják megásni a sírjukat? Remélem így lesz, ebben számíthat a támogatásomra az LMP.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!