Folytasd, Viktor!

2014. április 07. 10:32

Az eredménnyel mi, felvidéki magyarok is elégedettek lehetünk. Ugyanakkor jó volna, ha a következő négy évben nemcsak bokrétaként használnának bennünket.

2014. április 07. 10:32
Király Zsolt
Körkép.sk

„Ismét kétharmad, ismét Fidesz-KDNP győzelem, erősödő Jobbik, gyengülő baloldali összefogás, bejutó LMP. Felvidéki magyar szempontból a hétvégi magyarországi parlamenti választások szinte ideális eredményt hoztak. Jelképes az is, hogy a kétharmadot (legalább 133 mandátum) a határon túli magyar szavazatok és a külföldi voksok erősíthetik meg. (...) 

Az összefogás listája bebukta. Kiderült, hogy egy ilyen baloldali kormányváltó erőre nincs igény, tisztességesre viszont igen. Kiderült az is, hogy bukott, hiteltelen, leszerepelt politikusokkal nem, lehet kormányt váltani Magyarországon (sem), ami főleg Mesterházy Attilát bosszanthatja. Neki ugyanis Gyurcsány, Bajnai, Fodor, Kuncze legalább maradt még valamennyi hitele. Az áttörés és a megújulás viszont elmaradt. A baloldal már az eredményeket is külön várta, az EP-választásokra pedig szét is esnek. (...)

»A nemzeti együttműködés rendszere elsöprő győzelmet aratott. (…) Büszke vagyok, hogy megbízást kaptam a munka folytatására azért, hogy Magyarország egy nagyszerű ország legyen. Csak együtt lehetünk újra sikeresek« fogalmazott Orbán Viktor. Az eredménnyel mi, felvidéki magyarok is elégedettek lehetünk. Ugyanakkor jó volna, ha a következő négy évben nemcsak bokrétaként használnának bennünket, hanem gyakrabban meg is hallgatnák, és meg is fogadnák a véleményünket.” 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Eletterharcosd
2014. április 07. 20:45
íme egy újabb gyöngyszem e "keresztyén" és "nemzeti" csapattól! Orbán nem válaszolt a Szájerék családellenes, buzibarát magatartását firtató kérdésre Az Európai Parlament (EP) idén februárban 394 igen, 176 ellenszavazat és 72 tartózkodás mellett elfogadta a szélsőségesen liberális Ulrike Lunacek által írt állásfoglalást. A dokumentum lényege a következő: „a Bizottságnak és a tagállamoknak ösztönözniük kell a nemzeti esélyegyenlőségi szervek, a nemzeti emberi jogi intézmények és az LMBTI (a leszbikus-, meleg-, biszexuális-, transznemű és interszexuális kifejezések kezdőbetűiből - a szerk.) személyek alapvető jogainak előmozdításával és védelmével megbízott egyéb szervezetek számára nyújtott képzést és kapacitásépítést”, továbbá „a Bizottságnak sürgősen javaslatokat kell előterjesztenie a családi állapotot – köztük a bejegyzett élettársi kapcsolatot, a házasságot és a nemi hovatartozás jogi elismerését – igazoló valamennyi dokumentum joghatásának az egész Unióban való kölcsönös elismerésére (…) az azonos nemű párok élettársi közösségére, bejegyzett élettársi kapcsolatára és házasságára vonatkozó jogszabályokkal rendelkező tagállamoknak el kell ismerniük a más tagállamokban elfogadott hasonló rendelkezéseket...” Ha mindez nem lenne elég és kellően sokkoló, a jelentés az egy pár alatt értett matematikai fogalmakat is újradefiniálná: ,,...felkéri a tagállamokat, hogy fontolják meg, hogyan tudnák a családjogi törvényeiket a mai változó családi mintákhoz és formákhoz igazítani, és belefoglalni azt a lehetőséget, hogy egy gyermeknek kettőnél több szülője (vagy törvényes gyámja) legyen, mivel ez megnyitná a lehetőséget a szivárvány családok és az LMBT-családok, valamint a patchwork (elsősorban elvált személyek és korábbi házasságokból származó gyermekek által alkotott család - a szerk.) családok elismeréséhez.” Mint már ebből is leszűrhető, a Lunacek-jelentés összeegyeztethetetlen az Alaptörvényben foglaltakkal, különösen annak L) cikkének (1) pontjával, mely szerint Magyarország védi a házasság intézményét mint férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját. A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony. A hagyományos keresztény értékrendünket alapjaiban támadó, a globális szexuális forradalom ezen megnyilvánulását az MSZP-s képviselők és Bokros Lajos mellett a néppárti Járóka Lívia és Szájer József is támogatta, Morvai Krisztina, a Jobbik EP-képviselője és listavezetője pedig elutasította. Gaudi-Nagy Tamás képviselő a napokban Orbán Viktor miniszterelnökhöz címzett írásbeli kérdésében hiába tudakolta a kormány álláspontját a vállalt ígéreteikkel, az Alaptörvényben foglaltakkal, és esküjükkel szembemenetelő kormánypárti EP-képviselők ámokfutásával kapcsolatban, a miniszterelnök Navracsics Tiborra hárította a válaszadás kötelezettségét, aki "megítélése szerint" nem volt köteles a kellemetlen kérdésre válaszolni (a "válasz" ide kattintva megtekinthető). Különös tekintettel arra, hogy, mint azt tegnap a televíziónézők milliói láthatták, a hagyományos családi értékekkel, a szavazói akarattal látványosan szembehelyezkedő Szájert nemhogy megrótták volna pártjában, még az országgyűlési képviselői választásokat követő sajtótájékoztatón is a színpadra állították.
mustarharmas
2014. április 07. 18:47
Igaza van a szerzőnek....
Wazze
2014. április 07. 13:12
"Az eredménnyel mi, felvidéki magyarok is elégedettek lehetünk." Ti kollaboráns mocskok, a felvidéki magyarság árulói! A beolvadás felgyorsítói...
Nemzeti Mutyikos
2014. április 07. 12:56
nem zsoltika, nem bokretak lesztek, hanem a wcpapir amivel ki fogja orban torolni a szaros segget!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!