Az utolsó felvonás

2014. június 27. 12:53

Az ország határain belül négy területen találhatók olyan független intézmények és személyek, amelyek még bármilyen kontrollt képesek gyakorolni a korrupcióval vagy a puszta hatalmi önkénnyel szemben.

2014. június 27. 12:53
Földes Ádám
Index

„Az ország határain belül négy területen találhatók olyan független intézmények és személyek, amelyek még bármilyen kontrollt képesek gyakorolni a korrupcióval vagy a puszta hatalmi önkénnyel szemben és mind a négy terület súlyos csapásokat kapott, és amíg eredeti funkcióját képes betölteni továbbiakat is fog kapni.

Az első terület az ellenzéki pártoké. Az országgyűlési és a közelgő önkormányzati választások szabályai és az idén már lezajlott két választás gyakorlata a politikai fair play-t nem biztosították és biztosítják. Abban az esetben pedig, ha ilyen keretek között mégiscsak megerősödne valamelyik, bőven rendelkezésre állnak adminisztratív eszközök a meggyengítésükre. Továbbá azok az ellenzéki pártok, amelyeknek tisztázatlan eredetű forrásaik vannak jelenleg, vagy ilyenekre tettek szert a korrupciós bűncselekmények elévülési idején belül, bármikor joggal padlóra kerülhetnek, amint a nyomozóhatóságok elkezdik megkapargatni az törvénytelen pártfinanszírozás rájuk égett rétegeit.

A másik terület a független média, melynek lenyomására roppant fantáziadús kezdeményezések voltak eddig: a lágy cenzúra rég virágba borult, a frekvenciaengedélyekkel való manipuláció, az állami hirdetésekkel való burkolt támogatás és az elvonásukkal büntetés, a magáncégekre való nyomásgyakorlás, hogy hol hirdessenek és hol ne, valamint „az integrált tartalom-előállítási stratégia megvalósítása” mind napi gyakorlat, és a médiatörvény(ek)ről sem szabad megfeledkezni. Mindezek ellenére továbbra is van Magyarországon független média, ami már önmagában egy csoda, úgyhogy még drasztikusabb lépésekre lehet számítani, ami a kirakatperektől újságírók megveréséig, elrablásáig, megöléséig is terjedhet akár, ami a legnagyobb szuverén demokráciában például egyáltalán nem ritka. Apropó, a Fenyő-gyilkosság miatt elítéltek már bárkit is? És az index újságírójának 2012. októberi 23-i megveréséért?

A harmadik terület a civil társadalomnak az a része, amely a közhatalmi döntéseket és a közpénzek felhasználását figyelemmel kíséri és fellép a visszaélésekkel, törvénysértésekkel szemben. Emberi jogi, korrupcióellenes, esélyegyenlőségi, környezetvédő, stb. civil szervezetekről, aktivistákról és öntudatos állampolgárokról van szó. A médiához hasonlóan, itt is az állami források elzárása után az egyéb anyagi forrásaikat támadják, lásd KEHI vizsgálatok és ezek még csak előszó ahhoz, ami ezen a területen következik majd. Rengeteg állami szerv jogosult a civil szervezeteket ellenőrizni, számtalan munkavédelmi, tűzvédelmi, adó, számviteli, stb. szabálynak kell megfelelni és a gyakorlatban semmi akadálya nincs annak, hogy civil szervezetek munkatársai gyakrabban találkozzanak náluk vizsgálatot végző hatóságokkal, mint saját édesanyjukkal.

Ha pedig nem értenek a jó szóból, vagy ezek után sem látják át a szuverén demokrácia előnyeit, akkor a további akadékoskodás helyett meg lehet Magyarországon is honosítani (a Jobbik által már javasolt) külföldi ügynökökre vonatkozó orosz törvényt. Ahogyan a média esetében nem elég a szerkesztőségeket és a tulajdonosokat tűz alatt tartani, hanem az egyes újságírók is személyre szabott pofonokat és eljárásokat kapnak, úgy ez igaz a civil szervezetekre is. Az egyesületek és alapítványok anyagi és adminisztratív támadása még nem minden, előbb-utóbb a civil szervezetek munkatársai is sorra kerülnek. Az internet korában tökéletes eredményt sem az újságírók, sem a civilek ellen nem lehet elérni, mert mindig akad egy-egy makacs bozótharcos, aki továbbra is teszi dolgát és megpróbálja ellenőrizni a hatalmat, ám nem is cél a teljes elhallgattatásuk, elég, ha meggyengülnek annyira, mint a pártok.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2014. június 27. 17:28
Egyfolytában alpári fröcsögés folyik az ellenzéki médiából és jajgatnak nincs sajtószabadság. Nem kéne már elmenni a picsába fiúk?
Agricola
2014. június 27. 15:31
Földes Ádám megvadult. Szerinte "az idén már lezajlott két választás gyakorlata a politikai fair play-t nem biztosították és biztosítják" A "Kormányváltó Összefogás" alig több, mint feleannyi szavazatot szerzett, mint a Fidesz-Kdnp! Miféle fair választási rendszerben győzhetett volna a "Kormányváltó Összefogás", ha a választók nem akartak rájuk szavazni? Földes Ádám "értelmiséginek" képzeli magát, csak azért, mert az INDEX fizetgeti? Földes Ádám mindenkit hülyének néz?
forsteandretredjemann
2014. június 27. 14:57
Attól, hogy a korrupció más irányú, és más körben zajlik még messze nem kontroll. Esetleg a korrupció sokszínűsége is szükséges ezek szerint a "demokrációhoz"? A továbbiakat nem is volt érdemes elolvasni, kár volt az időért.
KannibálTatárÚr
2014. június 27. 13:33
Nagyon megalapozott okfejtésed csak egyben hibáz: az államnak van joga ellenőrizni a civileket, nem a civileknek az államot. Még olyan hülye diákkal nem találkoztam, aki ellenőrizte volna a tanárát, míg az ellenkező eset természetes.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!