Pénz, presztízs, pocsékolás

2014. június 18. 15:05

A Városliget és a Vár koncepció egyetlen, vitának nevezhető párbeszédes mozzanat nélkül jutott el idáig. Akárcsak a milánói pavilon ügye. Mert a döntéshozók érdemi válasza hiányzik.

2014. június 18. 15:05
Pákozdi Imre

Orbán Viktor hivatala mégis felköltözik a Várba, amit jószerével nem hiszek el. A Nemzeti Táncszínház épületébe tenné a Miniszterelnökséget? Jó, nyilván csak addig, amíg a mamelukjai letakarítják a Nemzeti Galériát a Palotából a Városliget kellős közepébe. Na de addig is, tönkreteszik a Várszínházat. Ezzel egy kulturális intézmény (évekre) valamint egy másik és egy park (örökre) megy a levesbe.

Lehet, hogy az én városfejlesztési gondolataim nem helyesek. Lehet, hogy a többieké sem, akik a fentiekről mást gondolnak, mint Orbán. De a Városliget és a Vár koncepció egyetlen, vitának nevezhető párbeszédes mozzanat nélkül jutott el idáig. Akárcsak a milánói pavilon ügye. Mert a döntéshozók érdemi válasza hiányzik.

Hol élünk?

A Fidesz és az Orbán-kormány, a választásokon megerősített politikai legitimitása tudatában, egyre több, építészettel és városépítészettel kapcsolatos szarvashibát vét. A Liget Budapest és a milánói pavilon ügye mellé, íme, itt a fenti. Ma már világos, hogy a Fidesz politikusai semmit sem tanultak a Nemzeti Színház hajdani ügyéből és fel sem tűnt nekik a sevillai pavilon körüli, egykor a lecsót ugyancsak szétcsapó intézkedésük visszhangja. Pedig ez utóbbiból legalább annyit leszűrhettek volna, hogy még az indokolt szabályfelrúgásokat is meg kell gondolni és ha mégis, hát azt alaposan elő kell készíteni és meg kell indokolni. 

Pákozdi Imre

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
várúr
2014. június 18. 15:55
1. A miniszterelnökség helye a Várban van, mindig is ott volt. 2. Ugyanakkor semmi keresnivalója a parlamentben. 3. A Táncszínháznak semmi keresnivalója a nehezen megközelíthető Várban. 4. A Városliget a múzeumok ideális helye. 5. A lepukkant városligetnek végre lenne funkciója a vaskefén, és a döglött időkeréken kívül.
berzsian56
2014. június 18. 15:37
Ott élünk, ahol eddig is éltünk, éz a lobbyk, érdekcsoportok sem változtak sokat. Mindenki bele szeretne nyúlni a húsosfazékba és ha kell észnélkül megvádol, mindent és mindenkit, ha nem kapja meg a magáét. Alig telik el hét, hogy különböző érdekcsoportok ne ugranának rá a Városliget projecktre ordas nagy hazugságokkal előállva. Csökken a zöldfelület. Nem csökken, hanem növekszik. Gigantikus építnyények rondítják el a teret. Nem rondítják, mert azon , ahol a vaskefe , meg az időkerék helyet kapott ,már nehéz lenne rontani. A Petőfi Csarnok romhalmazát siratják, meg a körülötte évtizedek óta felhalmozott, bolhapiacnak nevezett trágyadombot? Végre létrejöhet egy európai mértékkel mérhető kultúrális városnegyed, amivel minden valamirevaló főváros rendelkezik. Akiknek ez nagyon nem tetszik, azok a koncra lesnek. Ha máshová vinnék, mások zsebébe folyna be tíz százalék, meg a kivitelezzés sokszázmilliós haszna. Hatalmi harc folyik. Semmi másért, mint a bezsebelhető pénzért. Sok az eszkimó kevés a fóka.
individualista
2014. június 18. 15:26
A ligetért kár. A várszínházért is. De a nemzeti galéria belülről, már az előtérben az a szocreál lépcsővel kezdve, egy régóta átalakításra érdemes épület lenne. Hogy pont miniszterelnöki hivatalnak az persze baromság. A királyi várnak mindig is a köz számára látogathatónak kell maradnia. Legalább is amíg nem leszünk monarchia újra. De ehhez minimum egy egyenesági Árpád házi leszármazással rendelkező emberkére kellene találnunk. Ami viszont tudtommal már kihalt.
Matróz Kommandó
2014. június 18. 15:25
A tett halála az okoskodás!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!