Tényleg megér egy misét

2014. június 16. 09:11

A miniszterelnök véleményével szemben a halálbüntetés elrettentő hatása alapján nem igazolható, azaz a halálbüntetés elrettentési elmélete gyenge lábakon áll.

2014. június 16. 09:11
Zala Miklós
Szuverén

Az elrettentés elmélete azon az alapvető elképzelésen alapul, miszerint egy büntetőjogi szankciónak megfelelően szigorúnak kell lennie, hogy felülmúlja azt a »nyereséget« (pszichikai és anyagi nyereséget egyaránt) melyet a tettes az adott bűn elkövetéséből szerez (lényegében Orbán Viktor is egy ehhez hasonló definíciót vázolt fel a rádióinterjúban). Ehhez egy büntetőjogi szankciónak négy tulajdonsággal kell rendelkeznie: kellőképpen szigorúnak kell lennie, nagy valószínűséggel kell bekövetkeznie, ráadásul rövid idővel az elkövetés után, és a közvélemény tudomására kell jutnia (azaz publikusnak kell lennie).

Nem nehéz belátni, miért szükséges mind a négy feltétel, hiszen bármelyik elemet kivesszük, a másik három nem tudja garantálni az elrettentő hatást (például a legszigorúbb büntetésnek sem lesz elrettentő hatása, ha azt esetlegesen, vagy túl sokkal az elkövetés után, illetve ha titkosan hajtják végre). Mint később látni fogjuk, ha szem elől tévesztjük e négy összetevő valamelyikét, az könnyen megkérdőjelezheti az elrettentés hatása melletti érvelést (a miniszterelnök nem az egyetlen, aki elköveti azt a hibát, hogy csak a büntetés súlyosságára koncentrál).

A másik dolog, amit nem szabad szem elől téveszteni, hogy valójában mit kell bebizonyítani az elrettentési tézis igazolásához. Egyrészt számos kriminológus úgy hiszi, hogy a halálbüntetésnek az elrettentéssel épp ellenkező hatása van, gyakorlatilag ösztönzi a gyilkosságot, mert »brutalizálja« a társadalmat. Ez tehát a brutalizáció tézise, mely azt állítja, a halálbüntetés elfogadottá teszi a társadalomban az erőszakos halált. Ebben az esetben annak, aki az elrettentési tézist kívánja megvédeni meg kell tudnia mutatni, hogy a halálbüntetésnek valóban elrettentő (és nem ellentétes) hatása van. De itt rögtön jön a következő probléma: nem elég csupán bizonyítani az elrettentő hatást, amit meg kell tudni mutatni, az nem más, mint az a többlet (azaz marginális) elrettentő hatás, amivel a halálbüntetés feltételezetten rendelkezik a TÉSZ-szel szemben. A halálbüntetés alternatívája ugyanis nem a nem-büntetés, hanem a hosszú idejű szabadságvesztés. Ha pedig ez a többletelrettentő hatás nem bizonyítható, akkor értelmetlen a halálbüntetést alkalmazni a TÉSZ helyett (más lenne a helyzet persze, ha úgy érvelne valaki a halálbüntetés mellett, hogy ez a szankció az, amit az elkövető megérdemel. De ez egy megtorló igazságosságon alapuló érvelés lenne, ami független az elrettentés kérdésétől).”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Agnieszka
2014. június 19. 20:31
Egészen biztos, h. a halálbüntetésnek nagy elrettentő hatása van. De: 1. a büntetés végrehajtása valakinek a munkaköri kötelessége, 2. nincs hibát 100%-osan kizáró ítélkezési gyakorlat sem. Szerintem ezért elfogadhatatlan a halálbüntetés.
Jancsipapa
2014. június 19. 20:30
Talán nincs elég visszatartó ereje (dehogy nincs,csak tényleg valós lehetőség legyen ),de a társadalom számára végleges és racionális megoldást ad . Végül is ez a fő cél ,nem a büntetés ,nem a megbánás kikényszerítése. Az esetleges megbánás már úgyis elkésett .Ne felejtsük el ,hogy a halálbüntetés ,a tényleges életfogytiglan nem piti tolvajokat "veszélyeztet"
GregDzsi
2014. június 19. 20:29
Próbáltam végigolvasni az egész cikket, de a fele után feladtam. Elmélkedünk, gondolatkísérletezünk, ködöt eszünk, köldökszöszt bongyorítunk egy meglehetősen gyakorlati kérdésben. Mert fordítva ülünk a lovon. Adott egy elitélt: aljas indokból, előre megfontoltan, különös kegyetlenséggel követte el, amit, és kétséget kizáróan bűnös. Szellemileg és/vagy mentelásian olyan helyzetű, hogy _nem lehet kizárni_ a bűnismétlést. És itt a lényeg: engem nem érdekel, hogy vajon elrettentő-e a büntetés, az sem, hogy esélye van a "javulásra". Csak az érdekel, hogy a büntetését megkapja, de az újbóli elkövetésre a legkisebb esélyt sem. Ha ez megy olcsón, az jó. Szóval el tudok képzelni egy jól kivitelezett halálbüntetés-visszaállítást. Mondjuk a gondok kivitelezéssel szoktak elcsúszni, de a cikk akkor is csak "hippiduma" (by E.C.)
kukorica-jancsi
2014. június 18. 15:09
1. Nincsenek különösebben jól tartva... Előfelvételis katona voltam. A börtönviselt katonatársak szerint a börtön jobb volt. 4. ...Ez arra utal, hogy a norvég büntetések hatásosabbak, nem? Nem, ez arra utal, hogy ott "nagyságrendekkel" kevesebb a...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!