Libikóka

2014. július 14. 07:55

Más pártoknak évekbe telik, amíg a tiszta szívű kezdetektől eljutnak a paksi csőszkunyhóig, azaz a paranoiás összeesküvés-elméleteken alapuló koncepciókig.

2014. július 14. 07:55
Andor Mihály
Galamus

„(Minthogy a magyar politikai palettán a DK-n kívül jelenleg nem látok szavahihető pártot, és mivel az ember nehezen adja föl a reményt, elfogadtam érvelésüket. Egy kicsit ugyan zavart, hogy Pásztor Albert programjáról semmit hallottam. Nem mondta el, hogyan akarja megoldani a Miskolcon fölhalmozódott problématömeget.) (…)

(Úgy gondolom, hogy a jobboldali kukaborogatáshoz, mocskosbuzizáshoz, ordibáláshoz vagy lökdösődéshez képest szerény és békés véleménynyilvánítási módot – Gulyás Mártonét – egy demokratikus pártnak el kell tudnia viselni. Különösen akkor, ha Pásztor Albert, aki körül immár több mint egy hete forr a levegő, még mindig nem mondta el, mit akar csinálni polgármesterként.) (…)

(Az ember megnyugszik, mégis csak olyan párt a DK, amilyennek képzeltem. Minden rendben van. Vagy mégse?) (…)

Más pártoknak évekbe telik, amíg a tiszta szívű kezdetektől eljutnak a paksi csőszkunyhóig, azaz a paranoiás összeesküvés-elméleteken alapuló koncepciókig. A DK-nak röpke két év alatt sikerült teljesítenie a távot. Innen merre tovább?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
diosagoston
2014. július 14. 15:49
Segítség, megőröltem! A DK mint tiszta szívű párt. Nooormális?
Locassen
2014. július 14. 15:20
Vettem a fáradságot és beleolvasgattam Andor úr korábbi írói tevékenységének részeibe és ha jól látom, akkor személyében az autonóm értelmiség hosszas keresgélés után megtalálta Kertész Ákos helyiérdekű szellemi örökösét: "Kiderült, hogy a rejtőzködők nem rejtőzködnek, hanem köpnek az egészre: a magyar nép majd fele, negyven százaléka nem ment el szavazni. Győzött a cselédmentalitás, amely mindig sunyi, egyéni megoldásokban kereste az érdekérvényesítését: ha az intéző nem látta, orrba verte az ökröt, hogy lassabban haladjon a barázdában, ne legyen annyira fárasztó a munka; suttyomban beleköpött vagy belehugyozott az uraság ételébe, hogy levezesse a frusztrációját; csalt és lopott, ahol és akitől csak tudott, hogy egy falattal több jusson; nem bízott senkiben, nem fogott össze senkivel, egyéni alkukkal, talpnyalással, könyökléssel próbált sorsán javítani."
orion
2014. július 14. 11:50
Jó sok hely van a koponyájában az úrnak, ha az agyféltekéinek van lehetőségük ilyen mértékben libikókázni.
puszika
2014. július 14. 11:20
Az a nagy büdös helyzet,hogy nem találod a helyed Andor ! Kapkodsz fűhöz-fához.Most éppen a DK-hoz! A HÁTHA láz hatalmasodott el rajtad.De velük is beégsz mint a liberátorokkal. Az egész baloldalon a nagy mentőakció folyik.Olyan messze a valóságtól,mint ide Lacháza! Már a reményetek is szertefoszlott. .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!