Titok a világban

2014. július 23. 08:51

Európa ugyan már nagyon legyengülve és ellentmondásosan, zavarosan, de még mindig őrzi a tradicionalitás olyan szakrális elemeit és szerveződéseit, amelyek módfelett kellemetlenek a globális hatalmi rendszer számára.

2014. július 23. 08:51
Bogár László
Bogár László
Magyar Hírlap

„A mostani kémbotrányok, lehallgatások, adatszivárogtatások drámái látszólag országok, nemzetállamok konfliktusai. Pedig e felszíni rétegek alatt, ahol most éppen Németország került egyre vészjóslóbb konfliktusba az Amerikai Egyesült Államokkal, sokkal mélyebb, tektonikus összeütközések zajlanak. Egyre világosabb, hogy Európa egy olyan évszázados ívű, egyelőre rejtett, de egyre nyíltabbá váló globális »háború« színtere, amelynek lényegét a mai uralkodó beszéd-tér képtelen megfogalmazni. Ez a háború ugyanis nem egyszerűen az USA és az EU (illetve annak legerősebb nemzetállama, Németország) összeütközése, hanem két létszerveződési módé. Európa ugyan már nagyon legyengülve és ellentmondásosan, zavarosan, de még mindig őrzi a tradicionalitás olyan szakrális elemeit és szerveződéseit, amelyek módfelett kellemetlenek a globális hatalmi rendszer számára.

A háború nemcsak az Atlanti-óceán két »partját« állítja szembe egymással, hanem Amerikában és Európában is belső frontvonalakat képez. A génkezelt élő szervezetek világkereskedelmétől, az értéktelen, pusztító »tömegkultúra« globálisan »szabad« terjesztésétől, a pénzügyi mozgások és szolgáltatások teljes planetáris »felszabadításáig«, vagy éppen Oroszország, az iszlám és a Közel-Kelet megítéléséig nemcsak egyszerűen szélesedő szakadék tátong Európa és Amerika – vagy Vass Csaba szóleleményével élve: Amerópa és Euramerika – között, hanem valódi világháború zajlik, még hogy ha a hagyományostól igencsak eltérő »fegyverekkel« is.

A mostani kémbotrány ennek a világháborúnak egy igen érzékeny felülete. A titok és a mögötte meghúzódó ontológiai célok egy olyan világrend felépítésének szándékára utalnak, ami Európát – szétroncsolva hagyományos szakrális talapzatának maradékát is – történelmi önazonosságától visszafordíthatatlanul és véglegesen megfosztaná. A globális »birodalom«, amit látszólag egy USA nevű nemzetállam képvisel, végső leszámolásra készül. Azért látszólag az USA a főszereplő, mert az USA nevű nemzetállam is csupán megtartó talapzata a »birodalmi Amerikának«, amely talapzatot az »impérium« ugyanolyan gátlástalan kegyetlenséggel nyomja el és fosztja ki, mint Európát vagy a világ bármely lokalitását. A mostani kémbotrány egyúttal azt is jelzi, hogy most már a »formára« se nagyon ad, és nem igazán válogat az eszközökben. Európa látszólag »szövetséges és jó barát«, ám a birodalmi szuperstruktúra számára ugyanolyan likvidálandó ellenfél, mint bárki más a globális térben. Európa azért tehetetlen ebben az élet-halál harcban, mert elitjeinek meghatározó többsége a »birodalom« kreatúrája. Kizárólag a birodalom »nyelvét« beszéli, és érdekeivel, értékeivel és érzelmeivel egyaránt a birodalom kollaboránsa. 

A jövő így egyelőre nem túlságosan biztató, az egyetlen, amivel vigasztalhatjuk magunkat, hogy innen szép győzni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bolond Istók
2014. július 23. 22:32
(újból javítva) Sok éve rám csorgó véremben ázva kornyadt gerincem szinte szétfolyik puhán, poshadtan. Bújnék a föld alá, de röstellem csontom kiirtani. Megrugdalt ebre gondolnom vigasz: vonítva elhúzódik, és szemében mégsincs harag, csak tompa fájdalom, szűk félelem, mindent-tűrés homálya. Így vonszolódom már halálig, egyre szecskává zúzottabban, szörnyű messze a leghalványabb pislogó reménytől, szabadság vágyát, megtorlás dühét még álmomban sem ismerem. Tudom, a sír örökre hogyha el nem altat, halál utáni végzet hogyha van: mert nem volt sas-csőröm, farkas-fogam, vagy legalább nyúl-lábam elszaladni: tapos tovább - (Weöres Sándor - Az emberiség panasza gazdáira) "Nincs Isten" - szól az ember a salakban - "csak változó lét, mely körüllobog." És a változó rálép: "Igazad van, törpe, reszkess, én óriás vagyok!" (Weöres Sándor - A tipró talp) A kicsinyek, a politikusok, a zsurnaliszták. Mit árulnak el? Legfeljebb az eszmét(a hazát, a népet). De feljebb és még feljebb. Ahogy Hölderlin mondja: Vergisst sich und sein Gott. (Hamvas Béla) --- Inkább így mondanám: Az árnyék-, vagy háttér-hatalom létezését, csak a kiszolgálóik, és a kábult, aluszékony híveik tagadják.
Bolond Istók
2014. július 23. 17:38
Sok éve rám csorgó véremben ázva kornyadt gerincem szinte szétfolyik puhán, poshadtan. Bújnék a föld alá, de röstellem csontom kiirtani. Megrugdalt ebre gondolnom vigasz: vonítva elhúzódik, és szemében mégsincs harag, csak tompa fájdalom, szűk félelem, mindent-tűrés homálya. Így vonszolódom már halálig, egyre szecskává zúzottabban, szörnyű messze a leghalványabb pislogó reménytől, szabadság vágyát, megtorlás dühét még álmomban sem ismerem. Tudom, a sír örökre hogyha el nem altot, halál utáni végzet hogyha van: mert nem volt sas-csőröm, farkas-fogam, vagy legalább nyúl-lábam elszaladni: tapos tovább - (Weöres Sándor - Az emberiség panasza gazdáira) "Nincs Isten" - szól az ember a salakban - "csak változó lét, mely körüllobog." És a változó rálép: "Igazad van, törpe, reszkess, én óriás vagyok!" (Weöres Sándor - A tipró talp) A kicsinyek, a politikusok, a zsurnaliszták. Mit árulnak el? Legfeljebb az eszmét(a hazát, a népet). De feljebb és még feljebb. Ahogy Hölderlin mondja: Vergisst sich und sein Gott. (Hamvas Béla) --- Az árnyék-, vagy háttér-hatalom létezését csak a kiszolgálóik tagadják.
kaffogó hebrencs
2014. július 23. 11:08
Szivattyúkaról nincs is benn szó. eeeqnEAwewdwwerffere
Berecskereki
2014. július 23. 10:52
Ez kérem eeeqnEAwewdwwerffere.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!