Állami parlagfűültetvény az új utak mentén

2014. július 19. 15:14

Százféle gyom, köztük egyre inkább győztes fajtaként a parlagfű uralog a frissen megbolygatott földön.

2014. július 19. 15:14
Pákozdi Imre
Pannon Televízió

A Balaton-felvidéken komoly útfelújítások zajlottak az elmúlt hónapokban. Alapozástól burkolatig, a műtárgyaktól az árkokon keresztül a mellékutak bevezető szakaszáig minden megújult Balatonakali-Dörgicse-Vászoly-Pécsely, Mencshely-Nagyvázsony, Óbudavár-Tagyon térségében. Ideje volt, aránylag jól is sikerült.

Ami azonban a frissen kiásott, útmenti vízlevezető árkokban és azok partján terem, az elborzaszt. Százféle gyom, köztük egyre inkább győztes fajtaként a parlagfű uralog a frissen megbolygatott földön. Az építők és az útfenntartók láthatóan nem gondoltak erre, mindenesetre sem burkolattal, sem a parlagfüvet elnyomó gyepesítéssel, sem kémiai-biológiai irtással nem foglalkoznak.

Az üdülési főszezon itt van, a parlagfű főszezonja közeleg, úgyhogy egészségügyi botrányhelyzet fenyeget. A törvénytelen állapot felszámolását haladéktalanul el kell kezdeni, ha nem akarjuk, hogy ezt az üdülőterületet végérvényesen elkerüljék a nyaralók, magyarok és külföldiek egyaránt. A minapi – amúgy ma is tartó – halpusztulás és megbetegedéseket okozó vízfertőzés is sokat ártott, nem beszélve az üdülési főszezonban Mencshely és Dörgicse térségében rendszeres disznótrágya-szállításról és kihelyezésről. Ha minderre most rátesznek a parlagfű gondatlan elszaporításával, végképp ellehetetlenítik az északi part középső szakaszát.

Pákozdi Imre

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2014. augusztus 03. 03:05
Mi a hír? A parlagfű a legagresszívebb gyom. Természetes, hogy először foglalja el a parlag területeket. Idővel ez is megoldódik. Van rá törvény.
Apáczai
2014. augusztus 03. 03:05
A legtöbb Pest megyei út mentén virítnak a gaznövények. Senkit nem zavar. Utána meg óbégatunk, ha a turista húzogatja az orrát.
Speer
2014. augusztus 01. 23:16
A te agyad a gyom... :)
békalepcse
2014. augusztus 01. 13:32
Felőlem nyugodtan haljanak bele. A kedvükért nem kéne letarolni a világot. Tanuljanak meg normálisan táplálkozni, lélegezni és nem lesznek "allergiások". Nem a parlagfű a sok, hanem a hülye.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!