Média: Nyakunkon a gondolatrendőrség

2014. augusztus 13. 15:20

A kiválasztott vezetőknek az alattvalókról jó atyaként való gondoskodása, vagyis a paternalista felfogás már megint betört az életünkbe!

2014. augusztus 13. 15:20
Kabai Domokos Lajos
Bekiáltás

„Amint azt már számosan közreadták, az állami televízió reggeli híradójában azért nem közölték az amerikai színész halálhírét, mert „Egy sztár öngyilkossága könnyen öngyilkossági hullámot indíthat el”. A műsor szerkesztői – az elmúlt években kialakult beidegződéseket követve, esetleg felsőbb hatóságukkal, a pártközponttal, vagy valami hasonlóval konzultálva – arra a következtetésre jutottak, hogy a nézőket, a közönséget, vagyis a szerintük a magyar nép önálló gondolkodásra képtelen tagjait csak bizonyos elővigyázatossági intézkedések után avathatják be a történtekbe. Ugyanis, amint az az MTVA közleményéből kiderül: „A Híradó foglalkozik Robin Williams halálával, de igyekszik megadni hozzá azt a keretet, amivel talán elkerülhető, hogy újabb öngyilkosságok történjenek.” A halálhírt tehát csak akkor akarták nyilvánosságra hozni, ha már a feltételezésük szerint egyesekben keletkező sokk pszichológussal és más szakemberekkel való feloldásának lehetőségét is megteremtették.

Egy legyintéssel elintézhetnénk a dolgot. Mondhatnánk, hogy aki az internet és a megannyi rádió- és tévéadás adás által átszőtt világunkban komolyan hiszi, hogy egy ilyen hír titokban maradhat, annak nincs ki a négy kereke. Talán nincs is. De ennél alighanem többről van szó! Arról, hogy aki éveken keresztül tartósan a hatalom körein belül mozog, s csak hasonszőrűekkel érintkezik, az előbb-utóbb elveszti józan ítélőképességét. Kezdi azt hinni, hogy a világ az általa elképzelt módon működik, illetve eszerint működtethető. Innen már csak egy ugrás, hogy meggyőződésévé váljék: csak rajta, az elszántságán, az akaratán múlik, megtörténnek-e, s miként történnek meg az események, s azoknak milyen hatása lesz az úgymond gondjaira bízott tömegekre.

E tekintetben is visszaérkeztünk hát oda, ahonnan a rendszerváltozáskor elindultunk: a kiválasztott vezetőknek az alattvalókról jó atyaként való gondoskodása, vagyis a paternalista felfogás már megint betört az életünkbe!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
David Karúszó
2015. február 07. 08:53
Milyen "gondolatrendőrség"??? Milyen "GONDOLAT"?!
atila68
2014. szeptember 06. 22:34
Kedves Kabai Domokos Lajos! miért mondta volna be reggel is? Az esti kilenc órás már bemondta.
geraz51
2014. augusztus 28. 15:51
Egy,gondolat bánt engemet Hogyan kaphatnak médiafelületet Ilyen rosszindulatú emberek?
balbako_
2014. augusztus 19. 17:07
Na most ez a legnagyobb gond? Akkor ez egy boldog ország!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!