Hogyan veszítette el Izrael a kommunikációs háborút?

2014. augusztus 21. 13:07

Noha az izraeli hadsereg megnyerte, az izraeli propagandagépezet elvesztette a gázai háborút. Minden próbálkozása ellenére, a súlyos büdzsével működő izraeli és Izrael-barát tájékoztatás talán most először nem állta ki a próbát az átalakuló tájékoztatás frontján.

2014. augusztus 21. 13:07
Sayfo Omar
Magyar Demokrata

A vesztes győzelme

A vaskupola elnevezésű védelmi rendszer olyan jól működött, hogy az izraeli propagandagépezet nem tudott olyan képeket publikálni, melyekkel együttérzést válthatott volna ki a világból. Noha több, mint hatvannégy katona halt meg, összesen három civil vesztette életét, akik közül egyik thai munkás volt. Ennél összehasonlíthatatlanul nagyobbak voltak a gázai fél veszteségei. Az izraeli légicsapások és offenzíva nyomán kétezer ember vesztette életét, több mint tízezer megsebesült, tízezer otthon teljesen, harmincezer pedig mérsékelten megrongálódott. A világhálót és a globális médiát tehát a palesztinok veszteségének képei járták be, a világ közvéleménye így ezúttal – amire eddig talán még soha nem volt példa – szinte egyhangúan ítélte el Izrael megtorlóakcióját.

Jól kitalált retorika

A jelenlegi konfliktus izraeli kommentárait követve – a korábbiakhoz képest – újfajta retorika látszott kibontakozni. Benjamin Netanjahu a CNN-en azzal vádolta meg a Hamászt, hogy médiafegyverként használja fel a civil halottakat, akikből „minél több van, annál jobb nekik”. Ez még nem is lenne új, de a miniszterelnök ezzel párhuzamosan együttérzéséről biztosította a gázai lakosságot, amire korábban még nem volt példa. Hasonló retorika volt megfigyelhető július 16-án, miután négy tengerparton futballozó fiút lőtt le az izraeli haderő: az izraeli hadügyminisztérium elismerte a tragédiát, de azzal a Hamászt okolta. Ugyancsak hasonlóan érvelt Izrael Budapestre akkreditált nagykövete, Ilan Mor is, mikor 2014 július 28-án a Hír Televízió adásában kifejtette: „A háború nem egyféle piknik. Amikor aktív Hamász-terroristák civilek közelében működnek, és amikor meg kell védenünk magunkat, akkor civilek is áldozatul eshetnek. Természetesen bocsánatot kérek a halálukért, sajnálom. De a háború nem egyféle piknik, és Izrael egy olyan ellenség ellen küzd, amely nem Teréz anya, hanem neonáci, neonáci palesztinok, kegyetlenek.”

A retorikájuk korántsem véletlen, hanem gyakorlatilag a The Israel Project nevű, washingtoni székhelyű szervezet 2009-ben kiadott Global Language Dictionary nevű retorikai kódexének alkalmazása. Ennek értelmében az izraeli és Izrael-barát médiumoknak „empátiát kell mutatni MINDKÉT fél irányába”, hogy ezzel elnyerjék a nagyközönség szimpátiáját. A „mindkét” szó az eredeti szövegben is nagybetű. Ha tehát egy izraeli hadműveletben ártatlan palesztin gyerekek veszítik életüket, akkor az izraeli félnek első lépésben sajnálatát kell kifejeznie a tragédia miatt. Második lépésben rá kell világítania, hogy azért semmiképpen nem lehet Izraelt felelőssé tenni, hiszen az csak önmagát védi és egyébként is elkötelezett a béke iránt. Ahogy az útmutató fogalmaz: „emlékeztetni kell az embereket újra és újra, hogy Izrael békét akar”.

A hírközlés fontossága

Az útmutató a 2008-as gázai háborút követően született, mikor az amerikaiak – csakúgy, mint a világ közvéleménye általában – a korábbinál nagyobb szimpátiával kezdtek viszonyulni a palesztinok irányába. A „Öntött ólom hadművelet” során ugyanis visszájára sült el Izrael azon törekvése, hogy Gáza összes lakóját Hamász-támogatókét mutassa be, ezzel legitimálva a civil áldozatokat. A 2009-es útmutató rámutat: noha a világ közvéleménye tisztában van vele, hogy a Hamász egy terrorszervezet, a civilek támadása mindig unszimpátiát kelt. Éppen ezért – retorikában legalábbis – különbséget kell tenni a nép és vezetői között.

Izrael számára létkérdés a nemzetközi hatalmak támogatása. Ahhoz azonban, hogy ne kelljen kínos magyarázkodásra kényszerítenie szövetségeseik, hatékony tájékoztatásra és propagandára van szüksége. Ez a felismerés az 1982-es dél-libanoni háború kapcsán vált húsbavágóvá. A zsidó állam 1948-as megalapítása idején, majd az azt követő, 1967-es és 73-as háborúk során általánosan elfogadott magyarázat volt, hogy Izrael léte a tét. Miután azonban Izrael a Közel-Kelet egyetlen atomhatalmává vált és hagyományos fegyverzete is verhetetlennek bizonyult, ráadásul 1979-ben Egyiptommal békét kötött, Szaúd-Arábia pedig az Egyesült Államok stratégiai szövetségesévé vált, a korábbi érvelés már nem volt általánosan elfogadott. Az 1982-es háborút azonban sokan a libanoni polgárháborúba való beavatkozásként, felesleges expanzióként értékelték kül- és belföldön egyaránt. Ilyen téren a dél-libanoni kaland gyakorlatilag Izrael Vietnámja lett, amelyet követően a hazatérő katonák már nem örvendtek általános társadalmi tiszteletnek. Különösen igaz volt ez akkor, amikor a világot bejárták a képsorok az Izraellel szövetséges keresztény milíciák által elkövetett mészárlásról a Dél-bejrúti Szabra és Satillai menekülttáborban. Az esetre válaszul még ugyanabban az évben bostoni székhellyel megalapult a Committee for Accuracy in Middle East Reporting in America (CAMERA) – nevű médiafigyelő, mely az Izraellel kapcsolatos „elfogult” híreket monitorozta. A CAMERA tevékenysége persze nem korlátozódott médiafigyelésre: lobbitevékenységet is folytatott, melyben különböző izraeli és amerikai zsidó szervezetekkel együttműködve igyekezte elérni, hogy a jelentősebb amerikai médiumok Izrael érdekeivel egybevágó álláspontra helyezkedjenek. Az amerikai politikai befolyás és tájékoztatásának nyugatra gyakorolt hatása miatt a CAMERA tevékenysége a világ nyugati féltekére is kiterjedt. Azóta azonban a világ nagyot változott.

Változatlan palesztin propaganda

Hogy a jelenlegi gázai konfliktus kapcsán a világ közvéleménye szinte egyhangúlag a palesztin oldalra ált, az legkevésbé sem a Hamásznak köszönhető. Az iszlamista szervezet tudósításaiból és sajtóanyagjaiból szembetűnő, hogy a szervezet propagandaosztálya nem ment keresztül reformon. Gázából sugárzott televíziós csatornája, az Al-Aksza TV – mint bármely korábbi konfliktusban – tevékenysége most is kimerült abban, hogy dicsőséget hirdető dalokat, az ellenséget fenyegető frázisokat és fegyveresei sikereiről szóló tudósításokat közölt. Ha rajtuk múlt volna, a világ aligha érzett volna szimpátiát a gázaiak irányában. A világ vezető orgánumai azonban máshogy tettek. Az európai médiumok, de még az amerikai, hagyományosan Izrael-barát orgánumok, mint az NBC hírcsatorna is rendszeresen beszámolt a civil áldozatokról, többek közt a tengerparton megölt futballozó gyerekek tragédiájáról.

Hogy ez így alakult, az a világ politikai erőviszonyainak, valamint a globális tájékoztatás átalakulásának köszönhető. A hidegháború végével egyre több ország és politikai erő jött rá a tájékoztatás fontosságára. A BBC és CNN hamar új versenytársakat kaptak, melyek először saját nyelven, majd a 2000-es évek közepétől angolul is szórni kezdték adásaikat. A nyugati értelmiség számára az olyan csatornák, mint a katari al-Jazeera vagy a Russia Today így alternatív hírforrásokat jelentettek, melyek a régiók kérdéseiben hitelesebb forrásnak tűntek angolszász riválisaiknál. Közben a tudósítás műfaja is változott. Részben anyagi, részben praktikusági okokból a kiküldött tudósítók helyett mind több médium kezdett helyi újságírókkal dolgozni. A 2008-as „Öntött ólom hadművelet” során már érezhetőek voltak az izraeli tájékoztatás repedései. Noha Izrael nem engedett be tudósítókat az övezetbe, független híradások helyi emberekre és újságírókra támaszkodva nagy hitelességgel mutatták be az ostromlott övezetet.

A technika erejével

Azóta az okostelefonok elterjedése forradalmasította a háborús tudósítást. Az „Arab tavasznak” nevezett felkeléshullám, majd az azóta is tartó szíriai polgárháborúnak a nagyközönséghez eljuttatott képanyagainak zöme már nem professzionális stábok, hanem magánszemélyek által készülnek. Noha az anyagok hitelessége nem minden esetben igazolható, a híradások az éles hírverseny miatt már nem engedhetik meg maguknak, hogy ne közöljenek le amatőrök által készített felvételeket, vagy ne adjanak közre exkluzív, közösségi médián terjedő információkat. Mi több, mára a legtöbb kiküldött tudósítónak is munkaköri kötelessége Twitteren beszámolókat küldeni az aktuális eseményekről. A tájékoztatás tehát liberalizálódott és decentralizálttá vált, a cenzúra pedig egyre nehezebb. Míg a hagyományos híradás végterméke számos szerkesztőn megy keresztül, és a hagyományos helyszíni tudósítás készítői – a producer, riporter, kameraman – is egyfajta szűrőt jelentenek, addig az új típusú tudósításban a közönség frissen és sokszor vágatlanul jut az információhoz. Mára már nem csak az igazságot eltitkolni, de hamisat állítani sem olyan egyszerű. Mikor például a mostani gázai konfliktus során a Hamász azt állította, hogy elfogott egy izraeli katonát, a gázai övezetben jó tudósítói hálóval rendelkező izraeli újságírók ezt hamar megcáfolták.

Minden idők egyik leghíresebb háborús fotója 1972-ben készült, egy amerikai napalmtámadás elől menekülő meztelen vietnámi lányról. A fénykép a maga nemében úttörő volt: elsőként mutatta be a vietnámi háború brutalitását az amerikai közönségnek. Azóta azonban sok minden változott. Egy-egy konfliktus során mára ikonikus képek és videók ezrei lepik el a világhálót. Noha Izraelnek számos online aktivistája van, nem szabad elfelejteni, hogy a több mint másfél milliárdos iszlám világ fiataljai ugyancsak aktív közösségi média használók. A nyugaton élő muszlimok pedig a többségi társadalmak számára is elérhetővé teszik a háború képeit. Ilyen ellenszéllel pedig a hagyományos izraeli propagandagépezet aligha veheti fel a harcot.

Sayfo Omar

(Az írás eredetileg a Magyar Demokrata hetilap augusztus 20-i számában jelent meg.)

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
várúr
2014. szeptember 14. 11:29
Ugyan ugyan... A Hamásznak ismét sikerült összerúgnia a patkót a ciszjordániai PFSZ-szel és Abbász elnökkel. Egymást is gyilkolják. A palesztin rakétaeső miatt nem került sor Európában jelentős tüntetésekre (pár száz arab hőzöngött). A palesztin belháború és az ellenséges viszony Egyiptommal megtette a magáét. Ha ezt a szerző "kommunikációs győzelemnek" tartja, mit tart vereségnek? Miféle győzelem, amikor egy terrorszervezet tudatosan bombáztatja a saját népét? Miféle győzelem, ha kiderül, hogy az elborzasztó véres fotókat egy régi amerikai horrorfilmből lopták? Már maga az a tény, hogy ilyesmivel hülyítik magukat és a nagyérdeműt, az ostobaság minősített esete.
várúr
2014. szeptember 14. 11:29
Nem engem szólítottál meg, de hadd reagáljak. "Katona szervezetten sohasem ölhet békés polgári személyt". Ehhez képest a Hamász terroristái kiképzett harcosok, katonai hierarchiában. Vagyis katonák. Ezek a katonák válogatás nélkül rakétázni kezdték az izraeli civil lakosságot. A folyamatos rakétázással eddig 8-10 tűzszünetnek vetettek véget (egyoldalúan). Lehet Izraelt vagy a zsidókat nem szeretni, de a tények makacs dolgok.
várúr
2014. szeptember 14. 11:29
Kedves barátom. A "nem hadviselő fél" játék a szavakkal. Aki több ezer rakétát kilő, alagutakat fúr és onnan támad civilekre, aki robbant és aknavetőket, géppisztolyokat használ, az hadat visel. A Hamász saját magát Gázában állami szervvé nevezte ki (tizenkét éve nem voltak választások). Terrorizálja a saját lakosságát, háborúzik a PFSZ ellen is, kivégzi az aktivistáikat és így tovább. Modern fegyverek tízezreit kapja Iránból (épp ma volt erről egy, a Hamász által készített fotosorozat az Indexen). A Hamász egy gyatra katonai szervezet, mely válogatás nélkül hadakozik a polgári lakossággal. A propagandájuk is silány, hi9szen saját maguk dicsekednek az alagútjaikkal, C kategóriás amerikai horrorokból lopják a sokkoló képeket, stb. - holott a rombolás így is nyilvánvaló. Udvariasan válaszoltam. A Hamász vérszomjas, de céltalan és főképp eredménytelen ostobaságához több hozzáfűznivalóm nincs (legfeljebb annyi: igen hasonlítanak a saját polgáraikat bombázó és bombáztató ukránokhoz).
várúr
2014. szeptember 14. 11:29
Tévedtem. Nem 12 éve, hanem 8 éve, azaz 2006 óta nem voltak Gázában választások. Azóta uralkodik a terror Gázában. Úgyhogy szövegednek négy év tévedésem ellenére a világon semmi értelme sincs. Ráadásul 132-ből 74-et "hatalmas fölénynek" nem nevezném.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!