Megdöbbensz, ha megtudod miért helyezik át valójában a Marx-szobrot!

2014. augusztus 05. 21:37

Nem egészséges minden mögött politikai indíttatást látni.

2014. augusztus 05. 21:37
Süle András
Corvinusonline

„A Corvinus jelenlegi formájában fiatal képződmény, a hozzátartozó két campus bő tíz éve, hogy egymásra talált. Az integráció azonban a vártnál lassabban valósult meg, ráadásul a budai oldalról talán úgy tűnhetett, hogy nem két egyenrangú fél frigyéről van szó, hanem a Közgáz integrálja magába a volt Kertészeti Egyetem karait. Ha ebben a környezetben próbáljuk meg a Marx-szobor szerepét megérteni, akkor rájövünk, hogy 2012-ben nem csupán a magával hozott negatív politikai konnotációk miatt került előtérbe, hanem azért, mert az egyetem főépületének központi helyén csak az egyik elődintézmény jelképe szerepelt dominánsan.

A mostani rektor, Dr. Rostoványi Zsolt megválasztása után szívén viselte a karok és campusok közötti integráció elmélyítését. A folyamat egyik eszköze szimbolikus: olyan szobor kerül a központi helyre, amely képes az egész Corvinust megtesteíteni. Márpedig, ha oda szeretnénk tenni egy új műalkotást, ahol jelenleg a Marx terebélyesedik, akkor a fizika törvényeinek megfelelően át kellene helyezni a német filozófus bronzalakját valahová máshova. A költözésnek tehát ez a legfőbb oka.

Kétségtelen, hogy a döntéshez hozzájárulhatott Marx egyetemen belül is vitatott megítélése, sőt lehetséges, hogy a külső kritikák is szerepet játszottak. Mindenesetre az áthelyezésérél szóló döntés nem tegnap, de még csak nem is januárban született meg, hanem már tavaly az egyetemtörténeti kiállításról szóló szenátusi határozatban, mint ez rektorunk év elejei nyílt levélből kiderült. Ebből adódóan az eset nincs összefüggésben sem a Szabadság téri emlékművel, sem a KEHI-jelentéssel, se az Ybl-egyesülettel, de még csak Rétvári Bencével sem.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Box Hill
2014. augusztus 06. 17:50
Itt a közgazdász géniusz: Marx: A tőke. A politikai gazdaságtan bírálata. 1. kötet: „A tőkés tudja, hogy valamennyi áru, legyen az bármilyen toprongyos külsejű vagy bármennyire rossz szagú, hitében és valójában pénz, belsőleg körülmetélt zsidó, s emellett csodaszer, amellyel pénzből több pénzt lehet csinálni.” (MEM 23. kötet, 148.old.)
Zokni
2014. augusztus 06. 13:19
Nem. Ez csak a szöveg, amit beadtak a döntéshozóknak, amellett, hogy különben a Közgáznak vége, és még így sem biztos, hogy visszakerül Orbán pikszisébe.
Box Hill
2014. augusztus 06. 10:50
Azért helyezik át az öreg lejmolót, mert 25 éves késés után már ideje.
sobrk
2014. augusztus 06. 10:35
Ki az a Marx?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!