Felfalja gyermekeit

2014. szeptember 16. 11:35

A nem-is-volt forradalom tehát eljutott oda, hogy meg akar szabadulni utolsó kötelékétől, a pártot évekig finanszírozó, médiaerejét nagy részben kiépítő s ezért hálát váró gazdasági háttérembereitől.

2014. szeptember 16. 11:35
Pintér Bence
Mandiner

Ötödik éve tart a fülkeforradalom, ami nem is volt. A nem-is-volt forradalom kétharmados dühének első négy évében áldozatul esett már Alkotmánybíróság, földrajzinév-bizottság, trafikos, műsorvezető, újságíró és főszerkesztő. Ha fal emelkedett Orbán Viktor hatalmi koncentrációja, a mindent átformáló központosítás előtt, akkor azt buldózerrel rombolta le a párt. Most, a forradalom ötödik évében a mindenkori kormányokat figyelő civilek és a kormánypárti oligarchák kerültek sorra.

A nem-is-volt forradalom intézkedéseit sokan, sokféleképpen kritizálták. Kritizálta Brüsszel, aztán az erőtlen és haldokló baloldali ellenzék, a hozzájuk gazdaságilag-szellemileg kötődő sajtó, valamint a nagyobb és kisebb, többé-kevésbé pártfüggetlen internetes portálok, blogok és civil szervezetek. A kormányzó párt viszont támaszkodhatott a saját képére formált közmédiára, illetve az ellenzékben felépített médiabirodalomra. A jobboldali vállalkozók kezében lévő sajtótermékek a Fidesz legvadabb elképzeléseire is találtak magyarázatot vagy mentséget, legtöbbször viszont inkább élen járva dacosan támogattak intézkedéseket. Kevés olyan ügyet tudnánk felidézni az elmúlt négy évből, amikor a Magyar Hírlap vagy a Magyar Nemzet hasábjain komolyabb kritika érte volna a kormány intézkedéseit − talán csak Matolcsy kapott pár sorozatot fénykorában. Ezt az állóvizet zavarták most fel a Simicska Lajos elleni intézkedések.

Pár hónapja arról szólnak a hírek, hogy nőtt a feszültség Orbán Viktor és Simicska Lajos között. Nem egy olyan intézkedést készített elő vagy fogadott el a kormány, ami a Fidesz mögött álló gazdasági hátország teljhatalmú urának volt kényelmetlen. Az útépítőket sújtó különadó tervezete, a bevezetett reklámadó, a nagybirtokosok EU-támogatásának megvágása mind-mind Simicska Lajos érdekeit sértik. A különböző minisztériumok vezetői közül is el-eltűntek a nagyvállalkozóhoz közelinek tartott emberek. Az elemzések szerint Orbán diverzifikálni akarja a gazdasági hátországot; eddig hasznos volt, mostanra kényelmetlen a politikai síkon közvetlenül nem, a gazdasági- és médiaérdekeltségeken keresztül azonban mégis megjelenő hatalmi centrum.

G. Fodor Gábor, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének egyik fő ideológusa a következőképpen fogalmazott a Fidesz politikusai által egyébként tagadott „belháborúval”kapcsolatban: „a modern parlamentáris demokráciákat nem elsősorban »kívülről« (weimarizálódás, autoriter tendenciák), hanem »belülről« fenyegeti veszély: a választási versenyt megkerülő, az elszámoltatás és felelősség alól kibújó üzletemberek láthatatlan »politikai családja«, amely rövid távú üzleti érdekeit érvényesítve írhatja felül a választói akaratot.” Valamint: „a centrális erőtér nem gyengíti, hanem erősíti a demokráciát. Más szavakkal: nem a centrális erőtér, hanem a harmadik pólus jelent veszélyt a demokratikus intézmények méltóságára.”

A nem-is-volt forradalom tehát eljutott oda, hogy meg akar szabadulni utolsó kötelékétől, a pártot évekig finanszírozó, médiaerejét nagy részben kiépítő s ezért hálát váró gazdasági háttérembereitől. Vagyis elsősorban az állami pályázatokon állandóan taroló Közgép vezérétől, Simicskától. Még pontosabban: Simicska befolyásától. A Népszabadság szerint – amit aztán a Népszava még aznap délután cáfolt – a „belháborút” lezárni kívánó béketervezet alapján Simicskának meg kéne válnia a cégbirodalom közéletbe átnyúló karjaitól ahhoz, hogy továbbra is tényező maradhasson a gazdasági területen. A lap szerint vevő is lenne a Magyar Nemzetet, Hír TV-t, Class FM-et és Lánchíd Rádiót felölelő portfólióra: a miniszterelnök tanácsadója, Habony Árpád; valamint a filmügyi biztos és kaszinó-tulajdonos Andy Vajna. 

A reklámadó óta ennek megfelelően felvette a harcot a Magyar Nemzet is: erősen kritizálták egyes kormányzati vezetőket, tiltakoztak a reklámadó, illetve az útépítéseket sújtó különadó ellen. A centrális erőtér sajtója meghasonlott, és GFG fogalomhasználatával élve elkezdett a „harmadik pólus” sajtójaként viselkedni. Körmendy Zsuzsanna persze meg is ideologizáltamindezt: szerinte aki független újságírónak vallja magát, az tulajdonképpen baloldali. Mindenki valamilyen érdeket, szolgál, mondja ő. Nagy pofon lehet, amikor az eddig foggal-körömmel védett „érdek” ellened fordul.

Hétfőn jelentették be, hogy komoly leépítés következik a Magyar Nemzetnél és várhatóan a Hír TV-nél is. Harminc újságírótól válik meg a lap, valamint integrálja a printlap és az online szerkesztőségét. Ugró Miklós és Torkos Matild is távozik. Lovas István sem tudósíthatja többé Brüsszelből a publikumot a Nyugat bukásáról. Nehéz lesz az élet arrafelé, nem lehet mondani, hogy nem szóltak előre. Innen is látszik, hogy senki sincs biztonságban, ha a centrális erőtér útjába áll.

Kérdés persze, hogy Simicska eladja-e a médiaérdekeltségeit. Az én véleményem szerint nagyon elhibázott lépés lenne. Ha így tesz, akkor senki sem lesz, aki kiabáljon érte, ha a másik fél esetleg nem tartja be a deal rá eső részét.

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
koronaszepe
2014. november 06. 20:30
Van oknyomozás is tárgykörben, bár elég nehéz ügy, Simicska ügyesen rejtőzködő típus, de ez speciel egy jegyzet. Más műfaj.
Anton Chigur
2014. szeptember 19. 02:14
Fhasssssszom, nem hittem, hogy ma még ennyire fel tud dobni egy komment, de ez a szuperprodukció!:D Eszem-faszom megáll!
vakhangya4
2014. szeptember 18. 16:28
Egy csárdában nem fér el két dud(v)ás. :-)))))
Mich
2014. szeptember 18. 16:28
Na, a Mandinernél most bújik ki a szög a zsákból...! Egyre inkább közönséges (=alpári) ballibes szöveget nyom...!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!