Az MSZP-székházban beszüntették a borítékos kifizetéseket?

2014. október 17. 10:43

Az országos apparátusban egyre nagyobb az aggodalom a csúszó fizetések és a várható elbocsátások miatt. Feltehetően a Kassza-ügy köztudatba kerülése miatt a Jókai 4. emeletén nagyrészt beszüntették a borítékos kifizetéseket.

2014. október 17. 10:43
Németh Gábor
ng

„A legutóbbi bejelentkezésem óta három dolog történt: az MSZP újabb csúfos vereségen van túl, a kirúgásukra váró apparátusi tagok között nő a bizonytalanság, ezáltal pedig néhányuk segíti árnyalni korábbi információimat. Vegyük sorra ezeket:

1.) Belvárosi MSZP-s forrásaim szerint Steiner Pál és a pártban felette álló vezetők (a budapestiek és Tóbiás) is tudtak Bródy Gábor képviselőjelölt egymilliárdos cégügyéről, amelynek dokumentumait előző posztomban hoztam nyilvánosságra. Ez pedig további kérdéseket vet fel, ugyanis igen veszélyes húzásnak tűnik elindítani valakit MSZP-színekben, aki ellen adócsalás, csalás, csődbűncselekmény és a számviteli fegyelem megsértése miatt tettek feljelentést. Ez a húzás csak abban az esetben érhette meg az MSZP-nek, ha a főváros, a kormányhivatal és magáncégek megkárosításából szerzett pénzből részesült a pártkassza. Ez a bűnügy tehát az egyik forrása lehet az országos és a kerületi pártkasszák feltöltésének, de erre Bródynak, Steinernek és Tóbiásnak kell válaszolnia.

2.) Az országos apparátusban egyre nagyobb az aggodalom a csúszó fizetések és a várható elbocsátások miatt. Feltehetően a Kassza-ügy köztudatba kerülése miatt a Jókai 4. emeletén nagyrészt beszüntették a borítékos kifizetéseket. Ebben az ügyben továbbra sem értesültem arról, hogy feljelentettek volna rágalmazásért. Viszont amennyiben így történt vagy történik, hamarosan elkészül az MSZP gazdálkodását érintő feljelentésem, amely büntetőügy vizsgálatának lezárultával, az 55 fős tanúlista átadásával újabb bizonyítékom lesz a kassza létezésére és működésére.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2014. október 18. 06:16
"veszélyes húzásnak tűnik elindítani valakit MSZP-színekben, aki ellen adócsalás, csalás, csődbűncselekmény és a számviteli fegyelem megsértése miatt tettek feljelentés" Ugyan. Ilyenből még miniszterelnökjelölt is volt.
teljesenertelmetlen
2014. október 17. 20:31
Azt hiszem, a maszopos elvtársak megint benézték ezt a kis malőrt. Nem nézték ki ebből a firkászból, hogy tönkreteszi őket! :)
Peter8811
2014. október 17. 19:15
csak neked szüntették be Bede Mártom még kapja, be!
berzsian56
2014. október 17. 19:02
Iszonyú ez a kis köcsög pénze után futó figura. Bármit mond hiteltelen. Eddig nyalta a valagukat, most saját jól felfogott érdekből köpködi őket. A közélet szomorú drámája, hogy ilyen huszonnegyedik senkik is teret kaphatnak a sajtóban. Mert a sajtó figurái is az életűkért küzdenek és órabérben képesek bárkit elárulni, vagy piedesztállra emelni. Ahogy Csintalan Bukfenc Sándor mondotta: szeretném én látni azt az ujságírót, akit egy Rolex óráért nem tudok megvásárolni. Magam alig tíz évet töltöttem az átkosban az MTI-ben a sajtó fellegvárában, ahol nagyjából ezt tapasztaltam.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!