Rendezetlen visszavonulás

2014. november 10. 07:13

A gimnáziumi férőhelyek számának megfelezési tervét még időben elkapták, nem kellett visszavonni, csak letagadni, hogy volt ilyen terv.

2014. november 10. 07:13
Andor Mihály
Galamus

Pedagógusok és oktatásszociológusok régóta mondják, hogy az általános iskolát kellene gyökeresen megváltoztatni. Olyan általános iskola kell, ahol a még minden iránt érdeklődő gyerek motívumait nem lerombolják, hanem erősítik; ahova szorongás nélkül járhat; ahol nem kudarcok sorozatát szenvedi el, ami egyre reménytelenebb lemaradással párosul, hanem az »egyre többet tudok« sikerélményében van része; ahol a negyedik év végére olvasási készsége, íráskészsége, számlálási készsége és a többi alapkészsége olyan szintre kerül, hogy nem akadálya a további ismeretszerzésnek. Ilyen iskolában nem fordulhatna elő, hogy valaki már az első osztályban »végleg« lemarad, mert mindenféle tanulástól elveszik a kedvét. Ilyen iskolában nem történhetne meg, hogy az évek előrehaladtával a tanulóknak nem a tudása, hanem a lemaradása gyarapszik. Az ilyen általános iskolából jövő gyerekek biztosan jó szakmunkások (is) lesznek.

Ehhez persze át kellene strukturálni a tananyagot, meg kellene változtatni a tanítók pedagógiai kultúráját. Alkalmazni kellene azt a régi fölismerést, hogy a tanítónak nem kevesebbet kell tudnia, mint a tanárnak, hanem ugyanannyit, csak éppen mást, illetőleg bizonyos területeken – például pedagógia és pszichológia – többet. Erre sok pénzt kellene áldozni, mint ahogy a nagy gazdasági ugrást végrehajtó államok (a skandináv államok, Szingapúr, Japán) sok pénzt költöttek az oktatásra. És nem akkor, amikor már gazdagok voltak.

Ehhez képest pártunk és kormányunk 2015-re kevesebb pénzt tervez az alapfokú oktatásra, mint amennyit 2014-ben költött rá. Talán ha kevesebb stadion épülne, és kevesebbet lopnának…

De hát maga Orbán Viktor mondta, hogy ne azt figyeljük, ami mond, hanem azt, amit csinál. És valóban, a költségvetés számaiból épp az ellenkezője bontakozik ki annak, mint amit a munka megbecsüléséről hablatyol. Az orbáni oktatáspolitika boszorkánykonyhájából nem »hadra fogható, jól képzett szakmunkások« fognak kijönni, ahogy a háborús szókészletet előszeretettel használó maffiafőnök mondja, hanem olvasni alig tudó, a műszaki rajzban eligazodni képtelen betanított munkások, akiket »minőségéhez képest meglepően olcsó« rabszolgaként ajánlgat arab befektetőknek.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
puszika
2014. november 10. 09:54
Ismét ostoba vagy Andor Miska!!!!!
Agricola
2014. november 10. 07:50
"A gimnáziumi férőhelyek számának megfelezési tervét még időben elkapták, nem kellett visszavonni, csak letagadni, hogy volt ilyen terv." Az alamuszi Galamusi Andor Mihályéknak elég ha megálmodják, hogy "A gimnáziumi férőhelyek számát megfelezi a kormány." Úgy gondolják, hogy elég ha ők állítanak valamiről valamit, az a valami attól, hogy ők állítják, ténnyé válik. Úgy működik, mint a mesében a varázslat. Az önhittségtől bűzlő, majdnem szétpukkanó rózsadombi gőg megnyilvánul ebben a mondatában is, amellyel a szakmunkásokat hülyének nézi: " az évek előrehaladtával a tanulóknak nem a tudása, hanem a lemaradása gyarapszik. Az ilyen általános iskolából jövő gyerekek biztosan jó szakmunkások (is) lesznek." Szakmunkásoknál is kritérium a szorgalom, a józan ész, a szaktudás elsajátítására irányuló motiváció. Nem mindenki alkalmas a "rózsadombi értelmiségi" szerepre, de ettől még értékes tagja lehet a társadalomnak. Egy jó színdarabban sem csak primadonnákra van szükség!
KannibálTatárÚr
2014. november 10. 07:35
Sejtelmed sincs a gazdaság működéséről. A gazdaságot a jó vállalatok működtetik, nem a jeles tanulók. Azokat még be kell tanítani - a vállalatokban. Az iskola csak alapokat ad. Ha szelekció nélkül mindenki doplomát kap, a túlsúlyban lévő tehetségtelenek összefognak a tehetségesek ellen és győznek. A tanításra kiadott támogatás feleslegesen kidobott pénz lesz.
adam
2014. november 10. 07:25
Sőt, lövetni is akartak, de meggondolták magukat... Ostoba.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!