Lózoli

2015. március 07. 10:43

„Masturbation can be fun.” Körülbelül ennyi ragadt meg Lovas Zoltán fejében a világ dolgaiból.

2015. március 07. 10:43
Bayer Zsolt
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap

„Bejelentette, hogy március 15-ig ad haladékot az Orbán-kormánynak, aztán… Hát igen. Nem egészen világos, hogy mi lesz aztán. A Lózolit ismerők állítják, ha március 15-én mégsem távozik az Orbán-kormány, Lózoli elmegy egy kuplerájba végre. Annál is inkább, mert Lózoli szerint a nők, akik sohasem feküdnének le vele, mind büdös kurvák.

A kormánybuktatást is ezen a vonalon erőlteti a Lózoli. Mivel közeledik a nevezetes nap, vagyis március 15-e, hát beleerősített a politikacsinálásba. Csütörtökön például eddigi pályafutásának legnagyszerűbb, legötletesebb, legízlésesebb, leggusztusosabb akciójával rukkolt elő: felrakta a Facebookjára három nő fényképét, nevezetesen Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Rogán Gaál Cecília és Vajna Tímea képét. Az első nő Budapest alpolgármestere, a másik kettőről talán már kitalálták: egyikük Rogán Antal, másikuk Andy Vajna felesége.

A képek fölé pedig odaírta Lózoli a következő mondatot: 
»A nemzeti szajhaverseny dobogós helyezettjei«.
Sokáig nézegette Lózoli a három képet, nézegette a művét. Csettingetett, lágy nyála folyt, mintha citromot nyalogatna, szorongatta zsebében az új, a még reményteli csomag kotont, és egyre hangosabban lihegve elénekelte élete himnuszát:
»Masturbation can be fun.«

Amikor végzett, elégedetten gondolt arra, hogy ez most végre igazán ő. Ez szánalmas, felesleges és ostoba élete főműve. És végre csinált politikát. Bátrat, modernet, könyörtelent. És ha ezután sem mondd le az Orbán, akkor nincs tovább…”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 180 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dönci5
2015. március 08. 17:53
Aki ahhoz a gusztustalan vén állathoz hozzámegy, az csak egy ócska ordas nagy kurva lehet.Valaki kimondta, mi itt a gond?
A helység galagonya
2015. március 08. 14:23
Szegény Lózoli! Ránézett a gecivel telt kotonra és felismerte a beltartalmában ezt a kretén bajjert.
Szőke Ciklon
2015. március 08. 09:24
Hát ahogy olvasgatom a kommenteket, úgy látom, a balliberális oldalon nagyon sok "lózoli", egy egész karámra való akad. Hát ezért nem lesz itt soha nemzeti megbékélés, mert ilyen alakokkal vitatkozni, kiegyezni, de még együtt mutatkozni sem szabad! Bele fogok kukkantani a cionista tévé műsoraiba, hogy a "minden napra egy-két mocskolódás" műsorokban, csak úgy "objektíven" megvitatja-e Havas, vagy KOlga ennek a remek embernek az ömlengéseit.
Karbantartó9
2015. március 08. 07:15
Karakteröngyilkosság?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!