A gyűlölet ára

2015. július 21. 09:20

Olyan polgárok, akik eddig csak úgy két sör között gondoltak arra, hogy tulajdonképpen nem szimpatikus nekik a fekete szín, most büdös, tetves, túlszaporodó, lusta állatoknak nevezik barátaik és családjuk előtt a fekete bevándorlókat a Facebookon.

2015. július 21. 09:20
Ravasz Ábel
Parameter.sk

„A most már hosszú hetek óta húzódó, különösen Magyarországon – de egyre inkább Szlovákiában is – elharapódzó migránskérdés számos kellemetlen problémát vet fel. A napokban jött a hír azzal kapcsolatban, hogy Szegeden alaposan megvertek egy lányt, mert párja félig fekete. Migránsnak nézték, szól a hír, pedig ő már Magyarországon született.

Első hallásra csak érintőlegesen függ össze ezzel a következő hír, amely arról beszélt, hogy egy magas rangú magyar kormány-tisztségviselő szerint az 1945 után a kommunisták elől menekülő magyarországi svábok egészen más típusú migránsként kell, hogy megítélésre kerüljenek, mint a mostani, a szíriai és líbiai polgárháborúból menekülők. A korifeus ezt persze nem így, szó szerint mondta, hanem két, pár napon belüli nyilatkozatának egymás melletti olvasatából bontotta ki ezt a képet a 444 szerkesztősége.

Ez a két hír – és még számos másik – arra utal, hogy az a fajta kommunikáció, ahol a migránsok ellenségként jelölnek meg, szépen lassan transzformálódik xenofóbiává, idegengyűlöletté, még pontosabban a »mások« gyűlöletévé. Másutt is írtam már, hogy ez a kommunikáció olyan erős előítéleteket szít fel, mint az iszlamofóbia, a rasszizmus (itt mint bőrszín szerinti megkülönböztetés) és társai. Tehát most már egyre inkább lelepleződik, hogy nem azzal van a gond ha valaki migráns, hanem azzal hogy feketeként és/vagy muszlimként ide meri tolni a képét, a fehér keresztények közé. Azok, akik részt vesznek a migránsellenes gyűlöletkeltés hullámaiban – politikusként, véleményvezérként, egyszerű kommentelőként – azzal kell, hogy szembenézzenek, hogy az általuk keltett gyűlölethullámok könnyen kicsúszhatnak a kezeik közül.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szőke Ciklon
2015. július 21. 19:24
Olyan zsidók, akik korábban csak úgy két sör között gondoltak arra, hogy tulajdonképpen nem szimpatikus nekik a magyar ember, ma már genetikailag alattvaló, moslékzabáló röfögő állatoknak írják le őket. Csak úgy a hitelesség kedvéért.
smarton
2015. július 21. 17:37
Ezt még olvasni sem kell gyengébbeknek. Elég nézni. Hátha leesik valami... https://www.youtube.com/watch?v=-o7HWX7lkKU#t=1212
atila68
2015. július 21. 13:29
Ábel! Ha lehet egy konstruktív javaslatom, rágalmazd a saját rokonaid, barátaid, ne engem.
mary
2015. július 21. 13:11
Ábel ! Nem tudod azzal a mákszemnyi agyaddal felfogni, hogy nem kellenek ezek a népvándorlók ide, de ha nagyon véded őket lehet a lakásodba,kertedbe, nyaralódba befogadni ,etetni itatni saját költségeden.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!