Régen Magyarország nagyon is szívesen tette vonatra Németországba azokat, akiket nem szeretett

2015. szeptember 10. 09:26

Mindig is úgy véltem, hogy kissé gyorsan tártuk ki feléjük a karjainkat. De azt mondtuk magunknak, ők elég nagy árat fizettek már, és mi is lehet értékesebb jutalom a kitartásukért, mint az EU-tagság? Most kezdjük felfedezni, milyen is a magyar állam.

2015. szeptember 10. 09:26
Robert Fisk
Independent

„Vicces, hogyan képesek kiforgatni a második világháborút a politikusok és újságírók. Európa az 1939-1945-ös konfliktus óta a legnagyobb menekültválságot éli át, mondják nekünk komolyan. És ott áll a magyar rendőrség szegény és elkeseredett tömegek előtt  legtöbbjük muszlim , Budapest főpályaudvara előtt, ahol még a jegytulajdonosok sem tudnak felszállni a vonatra. Mulatságos, hogy ezen a ponton nem villannak be a régi emlékek. Hetvenegy évvel ezelőtt a magyar rendőrség zsidók tízezreit kényszerítette Budapestről elinduló vonatokra, hogy időben Auschwitzba érkezzenek. Adolf Eichmann határozta meg a szabályokat.

És ne gondolja senki, hogy a magyarok csak akaratlan eszközei voltak a magyarországi német megszállásnak a háború végén. A magyar rendőrség maga kísérte a zsidó deportációs vonatokat az osztrák határhoz, ami akkor a Nagynémet Birodalom része volt, így a náci hatóságok tovább tudták hajtani őket a megsemmisítő táborokba. A kiirtandó zsidók  Magyarország zsidó lakosságából 565 ezret öltek meg a holokausztban  nem csak a nagyvárosokból, hanem a legkisebb városokból is érkeztek, például a vasúti kereszteződésnek számító Bicskéről, amit csak 1945 elején foglaltak el az előrehaladó szovjet seregek. Úgy tudni, csak három zsidó maradt életben Bicskén. (...)

De van egy kelet-közép-európai probléma, amit most Magyarország példáz, és amit eddig még senki nem tudott megvitatni. Az, hogy mennyire tartottuk az ő szovjet uralom alá vetésüket a fasiszta múltjukért járó büntetésnek. Amikor a Szovjetunió összeomlott, befogadtuk őket az EU-ba, szégyellve magunkat azért, mert sorsukra hagytuk őket, mint Moszkva sakkfiguráit a második világháború után. (...)

Olaszországgal ellentétben - akik bölcsen a háború vége előtt megszabadultak Mussolinitől  ezek a nemzetek nem épültek újjá politikailag, miután kiemelkedtek a hidegháború örök fagyából. Mindig is úgy véltem, hogy kissé gyorsan tártuk ki feléjük a karjainkat. De azt mondtuk magunknak, ők elég nagy árat fizettek már, és mi is lehet értékesebb jutalom a kitartásukért, mint az EU-tagság? Most kezdjük felfedezni, milyen is a magyar állam. És így tesznek a Közel-Kelet muszlim menekültjei is.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 173 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rosettastone
2015. szeptember 11. 08:27
Te jó ég, mekkora zagyvaság! Egyben színtiszta provokáció, a legokosabb lenne elengedni a fülünk mellett. Egyrészt sajnálom, hogy megosztotta a Mandiner, másrészt tudni kell bánni az aljas rágalmakkal és tudni kell lerázni magunkról.
br-o
2015. szeptember 10. 16:22
Csalódtam Fiskben. Eddig függetlennek tartottam. Ezek után viszont legalább 51%-ban arab propagandista.
berzsian56
2015. szeptember 10. 16:18
Tartoztok is nekünk, ahogy ti számoltok hatszázezer vonatjegy árával, meg annak hetven évnyi kamataival. Ez ,akárhogy feszegetjük egy tényszerű jogállás. Mert a MÁV , ha perlitek ,ha nem csak egy mgbízást teljesített, a többit kérjétek a megbízókon, akikről már a huszadik bőrt is lenyúztátok.
várúr
2015. szeptember 10. 15:38
Fisk pajtás, maga a világon senkit se fogadott be. Karjait is legfeljebb a whiskys üveg felé tárta. Íme felebarátaim: Fisk, a hazug médiatakony tipikus képviselője.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!