Bepereljük a Kétfarkú Kutyapártot

2015. október 30. 15:36

Attól ugyanis, hogy valaki humorosnak érzi magát, nincs joga törvényszegéshez, nem költözhet be más lakásába, nem veheti el más tulajdonát, haszonszerzésből nem lophatja el, nem másolhatja le majd nem terjesztheti annak szellemi termékét.

2015. október 30. 15:36
Magyar Hírlap
Magyar Hírlap

A Magyar Hírlap szerkesztősége és kiadója arról értesült, hogy a lap arculatával egyező módon, védjegyével, tulajdonosának, szerzőinek nevével visszaélve, az újság jellegzetes megjelenését másolva - áltartalommal és álhírekkel - a mai napon tízezer példányszámú kiadványt adtak ki és terjesztettek ismeretlenek. Az álújság utolsó oldalán annak állítólagos kiadójaként a Kétfarkú Kutya Pártot tüntették fel.

A Magyar Hírlap Kiadói Kft. álláspontja szerint ez a magatartás jogellenes, és nemcsak a kiadónak, illetve a szerkesztőségnek, de a jóhiszemű olvasóknak is kárt okoz. Attól ugyanis, hogy valaki humorosnak érzi magát, nincs joga törvényszegéshez, nem költözhet be más lakásába, nem veheti el más tulajdonát, haszonszerzésből nem lophatja el, nem másolhatja le majd nem terjesztheti annak szellemi termékét.

Elgondolkodtató, hogy a nyilvánosan hozzáférhető bírósági adatok szerint csak 2015. július 20-án bejegyzett, tényleges társadalmi támogatottsággal nem rendelkező Kétfarkú Kutya Párt miként rendelkezhet olyan személyi, tárgyi, valamint pénzügyi feltételekkel, amelyek lehetővé tették az álújság elkészítését, tízezer példányban való kinyomtatását, valamint terjesztését.

A Magyar Hírlap Kiadói Kft. a szükséges jogi lépéseket megteszi.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 136 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Blasio23
2016. augusztus 29. 08:50
Így van pereljenek csak orbán talpnyaló bűnsegédei.
2016. június 16. 00:41
Hol lehetne szerezni egy példányt?
Gombóc XVI. Artúr
2016. február 28. 09:44
Igen! Feltalálta az eneregiacellát! (Vagy mégsem??) "...A rejtélyes találmány, amit soha senki nem látott, és semmi konkrétumot nem tud róla, vissza-visszatérő slágertéma volt a magyar interneten, főleg azért, mert Széles előszeretettel mondott róla új és újabb, egyre homályosabb és egyre inkább sci-finek hangzó dolgokat. Elhangzott róla például az, hogy: - 500 éve nem látott növekedési pályára állítja az országot - Olcsóbb lesz tőle az áram, de az is lehet hogy ingyen - Nobel-díjat kaphatnak a feltalálói - Orbán Viktornak újabb kétharmadot hoz Már több éles teszten túl van, és nagyon közel áll a gyártáshoz A külföldi partnerek miatt titokban kell tartani róla minden konkrétumot A gravitáció is kikapcsolható vele. Vagy nem vele, hanem csak úgy. A találmány többször lekéste már a Széles által belengetett Nagy Leleplezés időpontját, de mindig úgy tűnt, hogy ezek csak apró csúszások a nagy tervben..." Mondjuk a kétharmad (akkor még) összejött, de hol a többi??
tommybravo
2016. február 28. 09:44
Legyőzte a gravitációt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!