Nem ildomos számon kérni egy vagy két hónappal ezelőtti nyilatkozatokat

2015. november 23. 11:52

Kérdéses, miért áll neki egy szerkesztőség pár tagja kikukázni civil szervezetek, újságírók két hónappal ezelőtti nyilatkozatait, egy olyan helyzetben, ahol bizonyosan ők is írtak le olyasmiket, amiket már talán nem gondolnak úgy, hiszen egy politikailag gyorsan változó képlékeny helyzetről van szó.

2015. november 23. 11:52
Jámbor András
Jámbor András
Kettős Mérce

„Az elmúlt pár hónapban iszonyatosan gyorsan változtak a történések, változott a tudásszintünk a menekültkérdésben, csilliárdnyi információt kellett befogadnia annak, aki reális képet kívánt alkotni a történésekről. Ezért nem is ildomos számonkérni egy vagy két hónappal ezelőtti nyilatkozatokat embereken.

(...)

A kerítést ellenben a Kettős Mérce elutasítottotta, és most is elutasítjuk mint megoldási javaslatot, és erre meg is van az okunk. A kerítés befejezése előtt is lehetőség volt az összes menekült regisztrációjára, és azzal a készültségi erővel, amely végül a kerítést védte, lényegében 99,99%-os regisztrációs arányt lehetett volna elérni. A kerítés megépítése ellenben csupán arra volt jó, hogy a jogi határzárral együtt kizárjon minden menekültet. Lázár János állítása szerint csupán 2 menekültet ismert el a magyar állam a kerítés felépítése óta, ellenben több, mint 1000-en ülnek börtönben, a jogi határzár valamelyik passzusának megsértése miatt. Mindeközben pedig biztosan lehet tudni, a Horvátország felől a kerítés megépítése után Magyarországra lépő menekültek nagy részét regisztráció nélkül buszoztattuk tovább Ausztriába. Tehát a tények azt mutatják, hogy a kerítés megépítése után juthattak át Magyarországon tömegével regisztráció nélkül emberek.

Mégis, most a jobboldali média egy része és felheccelt szavazók, a párizsi terrotámadások után, mivel a jelenlegi információk szerint egy támadó a kilenc beazonosított terrorista közül a menekültek útvonalán jött át, hazárulózza a menekülteknek segítő civileket, civil szervezeteket. Mintha ők tehetnének a tragédiáról. Mintha a menekültek között a terrorista menekült lenne és nem terrorista.

A Mandiner szerzője, Stumpf András például Papp Réka Kinga ellenzéki újságírót és Jeney Orsolyát, az Amnesty elnökét kéri számon. Papp Réka Kinga fejére azt olvassa, hogy két hónappal ezelőtt azt mondta, elképzelhetetlen, hogy a menekültek között terroristák jöjjenek Európába, míg Jeney Orsolyán egy tényleg szerencsétlen nyilatkozatot kér számon: »Soha nem mondtuk, hogy kerítést nem szabad építeni.«

(...)

Természetesen lenne értelme, a nem fideszes újságok tévedéseit, ne adj isten hazugságait lebuktatni, vagy kontrollálni a civil szervezeteket. Viszont itt inkább a nyilatkozatok kiforgatásáról, és nevetségessé tételéről, a személyek megtámadásáról van szó a párbeszéd folytatása helyett.

És az is kérdéses, miért áll neki egy szerkesztőség pár tagja kikukázni civil szervezetek, újságírók két hónnapal ezelőtti nyilatkozatait, egy olyan helyzetben, ahol bizonyosan ők is írtak le olyasmikett, amiket már talán nem gondolnak úgy, hiszen egy politikailag gyorsan változó képlékeny helyzetről van szó. És még nagyobb kérdés, hogy ezt a munkát miért nem végzik el, ha már fontosnak tartják, a kormánypárt irányában is. Nem lenne nehéz dolog.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 101 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2016. február 02. 18:54
A rosszindulatú hülyeségnek ilyetén foka már bicskanyitogató!
balbako_
2016. február 02. 18:54
Hát maguknál nem kunszt! Szerencsére sokkal, de sokkal különbek Fideszék.
kitiltott
2016. január 10. 15:12
Mi van köcsög Jámbor még sem tetszik neked a Kettős mérce ? te szivárványos köcsög..
Antigoné
2016. január 05. 15:21
Azonnal erre gondoltam én is, csak kissé finomabban. Nevetséges érvelés (a helyesírási hibákról nem is szólva).
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!