Itt a hangfelvétel Kovács Zoltán kormányszóvivő xenofób beszédéről

2015. december 01. 15:56

Kovács Zoltán ugyanazt a stupid, szégyenletes xenofób, és emberi butaságra építő összeesküvés-elméletes lózunggyűjteményt használta, mint aminek az eszköztárából Szentgotthárd polgármestere villantott egy rémeset.

2015. december 01. 15:56
Berkecz Balázs
Berkecz Balázs blogja

Nem csak Szentgotthárd polgármestere ragadtatta el magát azzal, hogy Európa menekült- és biztonságpolitikájával kapcsolatban alaptalanul vádaskodjon és idegengyűlölő konteót terjesszen. Ahogy néhány napja már megírtam: Kovács Zoltán, az Orbán-kormány hivatalos kommunikációjáért felelős kormányszóvivő is erősen elragadtatta magát Komlón, ahol november 27-én egy zártkörű menekült-ellenes fórumt tartott, ahová egy szimpatizánsunk is bejutott és rögzítette az ott elhangzottakat. A hangfelvételeket mindenki okulására közzéteszem.

Kovács az alábbi linkeken elérhető hangfelvételek tanúsága szerint többek között arról beszélt, hogy nem jó a viszonyunk Nyugat-Európával, ráadásul már Brüsszel európaisága is idézőjeles az ott élő muszlimok magas száma miatt, és szerinte cserben hagyták a hazai cigányságot azok az aktivisták, akik a menekülteket segítik. Kovács szerint hazugság, hogy Nyugat-Európában azoknak az embereknek az integrációja sikerült volna, akik az elmúlt évtizedekben, sőt bizonyos esetekben az elmúlt évszázadokban beköltöztek, miközben maga is egy szír bevándorló fia által felépített informatikai óriás laptopját használja.

Kovács Zoltán komlói fórumán ugyan azt a stupid, szégyenletes xenofób, gyűlöleten alapuló, és emberi butaságra építő összeesküvéselméletes lózunggyűjteményt használta, mint aminek az eszköztárából Huszár Gábor, Szentgotthárd polgármestere villantott egy rémeset egy bizottsági ülésen.

A fideszesek vállalhatatlan kijelentésekei nem maradhatnak következmények nélkül!

Kovácsnak, Huszárnak és az efféléket védelmező Fidesz-alvezér Kósa Lajosnak sincs keresnivalója a közéletben, hiszen a mondandójukat közfeladataik ellátása közben tették, ezért nem állja meg a helyét az a hazug érvelés, hogy magánemberként a magánvéleményüket hangoztatták.

Mi az Együttben elutasítjuk a hazug, kizárólag a gyűlölet szítását célzó megnyilvánulásokat, amelyek csak arra jók, hogy tovább élezzék a feszültséget Európa, a muszlim közösségek és a hazánk között.

Mi az Együttben a józan középút hívei vagyunk, ezért az elmúlt hónapok elhibázott kormányzati kampánya helyett már idén augusztusban olyan négy pilléren nyugvó cselekvési tervet javasoltunk, amely hosszú távon is megoldást hoz, amely megoldási javaslat szakszerű és nem magányos, nemzetállami válasz, hanem közös, európai.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 125 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tevevanegypupu
2015. december 02. 08:24
Tudnám ajánlani néhány hét eltöltését Afganisztánban.. bár ha zsidónak tetszik lenni, pláne zsidó liberálisnak, akkor inkább ne.
nemormester
2015. december 02. 08:16
A xenofóbia miért bűn? És a hungarofóbia miért nem az?
bajai
2015. december 02. 08:07
Jó lenne már összeállítani egy fób-szótárt. A fene se tudja már, hogy mi micsoda. Vagy pedig, hagyni kellene az egész címkézgetést és lehetne normálisan is beszélni. Akkor most én egy fóbfób vagyok?
szuverén
2015. december 02. 07:55
-Akivel, amivel nem ért egyet, az: "stupid, szégyenletes xenofób, és emberi butaság..." Ennyire telik az Ön vitakultúrájából. -Sértő jelzői, korlátoltságát, primitívségét bizonyítják.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!