A mocsok-konzerv

2016. január 29. 10:10

A Századvég stratégiai igazgatója által főszerkesztett lap az utóbbi évek legszennyesebb és legaljasabb karaktergyilkosságát követte el.

2016. január 29. 10:10
Puzsér Róbert
Puzsér Róbert
Magyar Nemzet

„Amikor az önmagát keresztényként és konzervatívként definiáló kormánypárt holdudvarából Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadó és playboy, valamint G. Fodor Gábor politikai gondolkodó és fenegyerek összeálltak, hogy maguk alá gyűrjék az internetet, és térdre kényszerítsék a 444.hu-t, azonnal éreztem, hogy démoni erő van születőben. Lélekben felkészültem Bayer Zsolt nyugdíjazására, hiszen Habony és G. Fodor nyilván azért szövetkeznek, mert hiszik, hogy képesek alávalóbbak és közönségesebbek lenni, mint a konzervatív újságírás elmúlt húsz évének legförtelmesebb pillanatai, s ez új távlatokat nyit majd az interneten politizáló, vérszomjas proli csürhe hergelése terén.

Gyanúm beigazolódott: a 888.hu szorgosan teszi a dolgát – minden egyes karakter leütésével a polgári hagyományon tapos. Szélsőségesen szervilis, cinikus és aljas, gyomorforgató orgánum született, mégis el kellett telnie néhány hónapnak, hogy az új portálon megjelenjen az ars poeticának beillő cikk, amelyben az MSZP-elnök feleségének meztelen fotóit publikálják nyálcsorgatva, hogy az írás végén feltegyék a szerkesztőségi kérdést: »Ön kiverné Tóbiás József feleségének régi képére?« A szavazás jelenlegi állása szerint az olvasók 45 százaléka már a kilencvenes években kiverte, 43 százalék úgy véli, verje ki Tóbiás, egy 12 százalékos kisebbség álláspontja pedig az, hogy »Fú, nem látjátok, milyen szőrös?«

A Századvég stratégiai igazgatója által főszerkesztett lap az utóbbi évek legszennyesebb és legaljasabb karaktergyilkosságát követte el. Értelme semmi, hisz Tóbiás súlytalan figura, egyetlen fideszes mandátumra sem jelent veszélyt. Vajon mi visz arra írni-olvasni tudó, felnőtt embereket, hogy húszéves erotikus fotókat pornográfnak bélyegezzenek? A szexualitáshoz fűződő patológiás viszonynak olyan nyomorúságos bizonyítványa ez, ami semmiképp sem a nyilvánosságra – legfeljebb egy jól képzett terapeutára – tartozik. A bűntény végső stációja gyanánt pedig Tóbiás József és Rába Tímea kiskorú lányát ebbe a mocsokba belerángatni: álságosan azon aggodalmaskodni, hogy vajon az anyjának a pornográf, vagy az apjának a politikusi ambícióit követi majd – nos, ez annyira hitvány és gyáva húzás, ami még a Charlie Hebdóba se férne be. Mert a Charlie Hebdo simán van ennyire primitív vagy aljas, viszont mindig egyenes, és soha nem képmutató. Ha a 888 valóban konzervatív orgánum, már csak az a kérdés, hogy a szerkesztői vajon konzerválnak-e benne mást is az irigységen, a leskelődésen, a kárörömön, a frusztrált törzsi gyűlöleten meg az oktalan proli dühön kívül. Ahhoz persze kétség sem fér, hogy a fenti értékeket konzerválni kell. Miből él majd a Miniszterelnök úr népe, ha megromlanak?

Abban az országban, ahol Orbán néhány nyaralási fotójának a kiszivárgása pár éve még széles körű felháborodást keltett, a konzervatív újságírás mibenlétét foghegyről oktató közéleti fenevadak nyíltan és brutálisan mennek családra, mennek gyerekre meg torokra, oda, ahol fáj, oda, ahol a préda védtelen. Összehasonlíthatatlanul megalapozatlanabb és aljasabb módon, mint ami az önmaga lábán táncikáló Orbán Ráhel vagyonosodása vagy a kormányfők és államfők közt vb-döntőt néző Orbán Gáspár szereptévesztése kapcsán történt. Rába Tímea erotikus modell volt. Most háromgyermekes anya. Az előbbin nincs mit szégyellni, az utóbbit érdemes tiszteletben tartani. Feltéve, ha az ember tényleg keresztény. Vagy konzervatív. Vagy mondjuk tisztességes. A férje bőven elég támadási felületet szolgáltat, ha a 888.hu szerkesztőségében valakinek esetleg az a tévképzete támad, hogy ő a Fidesz valós ellenfele.

Egyre ritkábban találok olyan cikket a 444-en, amivel egyet tudok érteni. Ritkán találok ilyet a 888-on is. Csakhogy a 444-en bármilyen irreális, ostoba vagy gyűlöletkeltő írás jelenik is meg, afelől sosincs kétségem, hogy aki írta, komolyan gondolta. A 888 úgy lett a 444 ellenpontja, hogy az azt gyártó véleménybűnözők csakis cinizmust, kokainizmust és pszichopátiát raknak fedezet gyanánt a cikkeik mögé, mert egyáltalán nincs semmi, amiben higgyenek. Csak pénz és hatalom. Egyetlen kérdés maradt: vajon szándékosan engedték szabadon a farkasokat, vagy nem tudják őket féken tartani?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 174 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
teljesenertelmetlen
2017. május 10. 17:50
Hát ez jó :) A liberálgeciknek mindent elnézünk, mert ők úgyis csak olyan tüdi-bündi kis butuska gecik, de hát aki keresztény-konzervatív, annak semmit nem nézünk el, mert ő keresztény-konzervatív! :))) Szánalom. Mellesleg a 888 szövege tényleg prosztó, de az, hogy valaki levetkőzik a kamerák előtt, majd picsog, hogy megjelennek a képei a médiában, az enyhén szólva vicces! Van erről egy mondás...
sainteve
2016. december 13. 16:23
Robi, alapvetően teljesen igazad van. Annyit azonban hozzá kell fűzni, hogy ez az egész egy előre kitervelt akció volt, amelnyek fő célja semmiféle karaktergyilkosság nem volt, csakis a borzalmasan igénytelen sajtótermékük ismertté tétele. Kb. 4-szer annyi ember tud a 888-ról, mint két hete. Ennyi volt a cél. Aztán amikor már mindenki lefutotta a szokásos köreit, "elérkezett a bocsánatkérés ideje" is. Hosszú távon annyi marad meg az emberekben, hogy van ilyen, hogy 888.hu. Természetesen a bűn aljasságán ez 'mit sem változtat. Szégyen, hogy egy ilyen figurát, mint a Fodor Gáborok G.nóm változata le lehet nyomni a társadalom torkán. Komoly a fertő.
Öreg
2016. november 29. 04:22
A HIR Tv új vitaműsorai- na és a meghívottak- az embert a Tv elől menekülésre késztetik. Aki azt hiszi, hogy ilyen műsorokkal- az ATV-től és a Klub rádiótól átugró /és az amerikai Népszaván lelkesedő/ nézőkön kívül mást is megszólít, az a saját hülyeségéről állít ki bizonyítványt! Már csak Olga asszony beszélgetései hiányoznak!
kukagyerek
2016. november 29. 04:22
Robika láttalak valamelyik nap az egyik tv-ben, egy vitaműsorban. Könnyesre röhögtem magamat a viselkedésed láttán. Viszont, csodáltam a műsorvezetőt, hogy már az első pillanatban nem b@szott ki onnan - mint egy macskát szarni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!