Köszönjük, tanárok!

2016. február 16. 08:00

A kiépülő új pártállamnak nem kell mást tennie, csak kiprovokálni legalantasabb érzelmeinket, és máris emelkedik a támogatottsági mutató.

2016. február 16. 08:00
Szunyogh Szabolcs
Szunyogh Szabolcs
Népszava

„Talán ideje volna most kimondani még egy mondatot. Azt, hogy: köszönjük, tanárok.

Egy kicsit reményt vesztve figyeltük a statisztikákat, hogy a kiépülő új pártállam mennyire biztos bázisra támaszkodhat, hogy nem kell mást tennie, csak kiprovokálni legalantasabb érzelmeinket, és máris emelkedik a támogatottsági mutató. Elég hangulatot kelteni a szerencsétlen menekültek ellen, összemosva a terrorizmustól való jogos félelmet az idegengyűlölettel, elég hátba támadni a független civilszervezeteket némi antiszemita felhangokat is megpendítő vádakkal, elég képtelen állításokkal bizonygatni, hogy az Európai Unió, amelyik pillanatnyilag éppen euró-milliárdokat költ Magyarországra, az ellenségünk és semmi más nem védhet meg bennünket, csak a közélet demokratikus jellegét új meg új próbálkozásokkal megkötni próbáló centralizáció. Elég ellenségképet kreálni és a nemzeti sérelmeket felturbózva hangulatot kelteni ahhoz, hogy a legkülönbözőbb közvélemény-kutatások ugyanazt az eredményt hozzák ki: ha ma tartanák a választásokat, ugyanaz az eredmény születne, mint legutóbb. Hiába derülnek ki nap mint nap elképesztő történetek például a közbeszerzések kapcsán, a hatalom hitele töretlen maradt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 100 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2016. február 16. 18:56
Mit köszönsz nekik, csak nem levették az iskola ablakról a szunyogh álót a tanulók érdekében.
OberEnnsinnen
2016. február 16. 15:19
Köszönjük, tanárok - és ennyi? Sehol egy "Minden tanár még szorosabbra húzza álla alatt a sisak szíját!" felszólítás? Szunyogh, ha ilyen puha vagy, téged a Németh Petya - nagy internacionalista forradalmár - ki fog rúgni...
heep
2016. február 16. 13:16
"a hatalom hitele töretlen maradt." Persze, hogy az ha egyszer nincs értelmezhető, látható, komolyan vehető ellenzék a Jobbikon kívül. Ki a fax szeretné miniszterelnöknek látni a futóbolondot, a Tóbiást, a Szigetvárit vagy a Thürmert? Még a legesélyesebb ember a Kétfarkú Kutya Párt jelöltje lenne mint az Orbán kihívója. Azon legalább nem fakadunk sírva ha megszólal. A Vona esetleg szóba jöhetne de az meg karantént jelentene az országnak.
szervető
2016. február 16. 11:00
Nem akarom elhinni, hogy ezek ilyen hülyék. Szerintem ez az oktatasügy igazi csődje Magyarorszagon. Es nem es nem ertik. Hogy mar csak ugy tudnak kormányt kritizalni, hogy a komplett szavazobazisat lebirkazzak. Meg hogy szegeny bevandorlokkal kapcsolatban alantas erzelmeket ebresztettek bennem. Igaz, ha a liberalisok lennenek hatalmon, egyaltalan nem lenne pedagogus-problema...meg semmi mas a bevandorlokon kivül. Jo, hogy nem veszik eszre, hogy azt a szavazobazist csesztetik, akik szavazata szükseges lenne az ő hatalomhoz jutasukhoz...no, nem erre tart a vilag, gyerekek... Nem is a kamutüntik felé. Meg hogy szidjuk a centralizaciot, de az eut par vilagtol elrugaszkodott vezeto kenye-kedve szerint tartjuk ertelmesnek müködtetni. Egyebkent elarulom, amig nem volt klik, addig is elofordult, hogy nem volt fizetes időben, egyeb, nem mentünk tüntizni, lett megoldas. Addig is volt ugyanis centrum, hivjuk decentrumnak... a falusi önkormanyzat fúdehozzáértő szemelyzete, no, azok aztan ertettek a oktataspolitikahoz, hat inkább köszi, azt se. Össze is hoztak annyi adossagot, joszandekú segitsegképp, mint annak a rendje.. Nem a centralizacio a baj. A baj a baj! Ja, amugy szivesen, kedves Szabolcs! Egy tanar
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!