Félünk és megijedünk

2016. március 25. 07:28

Megértjük mi, hogy a migránsválság kezelése komoly és tulajdonképpen megszolgált nyereséget hozott a kormánynak, de ez nem indokolja azt, hogy a kétségkívül létező terrorveszélyre hivatkozva túlzott mértékben korlátozzák az alapvető állampolgári jogokat.

2016. március 25. 07:28
Ugró Miklós
Magyar Nemzet

A kormány abból kiindulva, hogy nem vagyunk igazán felkészülve egy esetleges terrortámadásra, minden, viszonylag közeli merénylet után jó okot lát növelni a készültséget, amire viszont az ellenzék azzal válaszol, hogy az úgynevezett biztonsági intézkedések túl nagy jogosítványokat adnának a kormánynak, ami önmagában nem baj, csak félő, hogy visszaélne velük.

Nem véletlen, hogy a sajtó egyöntetűen vetette fel, hogy a kormány ismét előhozakodik a terrorveszélyhelyzettel kapcsolatos, alaptörvényt módosító javaslatával, amely a puszta gyanú (magyarul hasra ütés) alapján felhatalmazná a kabinetet, hogy hatvan napig korlátozza a lakosság alapvető jogait. Ám a kormány tegnap nagy szerényen nem jelentette be igényét a terrorveszélyhelyzettel kapcsolatos összes intézkedés engedélyezésére, csak egy-két momentumot ragadott ki belőlük. Hogy mi szolgálná a magyar emberek biztonságát? Hát az, hogy a magánszolgáltatók – bírói engedélyhez kötve – biztosítsák a rendőrség és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat által lefoglalt adatszolgáltató eszközök dekódolását. Erről az USA-ban most zajlott vérre menő vita, egyáltalán nem biztos, hogy megnyugtató eredménnyel. A kormány másik kérése, miszerint a pénzáramlások módját ellenőrizendő, bizonyos esetekben magánszemélyek bankszámláiba is betekintenének, nem azért necces, mert a kormány olyasmiről szerezne tudomást, amit úgyis tud, hanem mert a különböző bedőlt brókercégek és pénzalapok pénzmozgásaira is folyamatos és éles rálátása volt, aztán mi végre?

Megértjük mi, hogy a migránsválság kezelése komoly és tulajdonképpen megszolgált nyereséget hozott a kormánynak, de ez nem indokolja azt, hogy a kétségkívül létező terrorveszélyre hivatkozva túlzott mértékben korlátozzák az alapvető állampolgári jogokat, illetve az állampolgárok ellenőrzésére indokolatlan jogosítványokra tegyenek szert.

Egyébként valóban jobb félni, mint megijedni, de pillanatnyilag nem látni tisztán, ki fél jobban: a társadalom a terroristáktól vagy a kormány a társadalomtól?

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
1120
2016. március 25. 20:38
Van az a pénz, amiért az ember BÁRKIT lecidáz...ugye, Ugró Miklós?
Korrupt Kornél
2016. március 25. 15:18
ugorjunk.
Mutimi
2016. március 25. 11:12
"amely a puszta gyanú (magyarul hasra ütés) alapján" Kezdem sajnálni az mno-sokat.
castor5002
2016. március 25. 10:42
Nemezishez csatlakozva én is kíváncsi lennék arra miben is lennék korlátozva ha a kormány bevezetné ezen intézkedéseit? Gondolok itt arra hogy már tételesen is fel lehetne sorolni milyen hátrányok érhetnek ebben az esetben nem csak úgy nagy kőr vonalakban közölni velem,ha ez megtörténik akkor megszoptam Van olyan vállalkozó szellemű aki fel meri vállalni ezt és önmagát?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!