A pályázatokról a szerkesztőség tagjai többségükben nem tudtak

2016. április 22. 22:19

Főszerkesztőként nekem és a szerkesztőségnek is mindenekelőtt az a célunk, hogy értéket, magas szakmai nívójú produktumokat hozzunk létre úgy, hogy senki nem szól bele a tartalomba. Az alapítvány által támogatott anyagok egytől egyig így készültek.

2016. április 22. 22:19
Lebhardt Olivér
Kreatív Online

De ahhoz képest, hogy a VS.hu-t kiadó New Wave Production 2014-ben 133 millió forintos veszteséggel zárta az évet és abban az évben az árbevétele mindössze 120 millió forint volt, hatalmas tétel. Bár a 2015-ös gazdálkodására vonatkozó adatok még nem elérhetők, magyarán az alapítványtól kapott majd félmilliárdos összeg stabilizálta a kiadó helyzetét.

»Magyarország 2015« program, amelynek megvalósításához kértük a támogatást meglehetősen költséges projekt volt, de a cég működtetése, a finanszírozás a kiadó ügyvezetőjének a dolga, én főszerkesztőként a tartalomért és a szerkesztőség függetlenségéért felelek.

(...)

Egyébként a szerkesztőség tudott arról, hogy ezekre a projektekre honnan származik a pénz?

A projekt finanszírozásáról, a pályázatokról a szerkesztőség tagjai többségükben nem tudtak.

De te igen?

Én igen.

És mit szóltak a kollégáid, mikor megtudták?

A pályázati tartalmak finanszírozásáról az elmúlt napokban beszéltem velük, és tudomásul vették. Főszerkesztőként nekem és a szerkesztőségnek is mindenekelőtt az a célunk, hogy értéket, magas szakmai nívójú produktumokat hozzunk létre úgy, hogy senki nem szól bele a tartalomba. Az alapítvány által támogatott anyagok egytől egyig így készültek.

(...)

Sajtóértesülések szerint a New Wave Production Kft. Szemerey Tamás, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Szóval a Pallas Athéné Alapítványokon keresztül a Matolcsy György vezette MNB több száz millió forinttal megtámogatta unokatestvérének médiavállalkozását?

Mégegyszer ismétlem, egy konkrét program megvalósításának támogatására pályáztunk, és erre kaptunk pénzt.

Nem cáfolta a kérdésemben lévő állítást, miszerint a New Wave Production Kft. mögött Szemerey Tamás áll.

A cégadatok széles köre nyilvános, ezekhez az információkhoz bárki hozzáférhet.”

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lantose70
2016. április 26. 02:12
Nem értem, minek mentegetőzni. Attól, hogy az MNB-től kap pénzt, még hiteles a média. És nem csak azért, mert az MNB független intézmény, még a kormánytól is teljesen el van szeparálva. Azokban az országokban, ahol van igazi demokratikus sajtó, ott a demokratikusan megválasztott kormány dönt a médiáról, nem a külföldi karvalytőke. Ezért jobb és hitelesebb kínai, a belorusz, az orosz és a türkmén média, mint a háttérhatalmak által irányított neoliberális világ elnyomott és torz sajtója, lásd Amerika, Nagy-Britannia és az egyéb nem demokratikus államokat. De Magyarországon is ez a helyzet kicsiben. A közmédia (köztévé, Kossuth rádió) és az MNB által támogatott média (Echo tévé, Bogár László) sokkal hitelesebbek, mint a háttérhatalmak (Soros) által mozgatott sajtó. Ennyike. Mondjuk ha sokáig ugrál a külföldi érdeket szolgáló ballib média, első körben szépen be kell hívni adóellenőrzésre a szerkesztőiket, aztán ha nem hajlandók letenni a külföldi érdekek képviseletéről, nyugodtan be lehet tiltani őket. Menjenek nyafogni Brüsszelbe, vagy ahova akarnak, ez itt a magyarok országa, ahol a kétharmados kormány a demokratikus többséget képviseli.
Harangláb
2016. április 25. 23:49
A pénznek nincsen szaga...de amit írtok, annak néha van...
cutcopy
2016. április 25. 23:49
Ezt is megértük hogy a vs.hu-nak kell védenie Matolcsyt a sajtóhiénáktól.. )
ÁrPi
2016. április 25. 23:48
szerintem a szöveged egy tipikus counter attac k. :-D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!