Kiss László, mondjál le!

2016. április 06. 14:35

A több évtizedes elhallgatás egyik következménye az, hogy jóval könnyebben maradnak ilyen, vagy kisebb súlyú ügyek titokban, mert az áldozatok nem mernek szólni.

2016. április 06. 14:35
Tóth-Szenesi Attila
Index

„Volt egy Schmitt Pál nevű ember, akiről szintén évtizedek múlva derült ki, hogy doktori disszertációjának jelentős részét másolta. Nem erőszakoskodott, nem fogta le senki kezét, nem fogta be senki száját, nem erőszakolt meg senkit, pusztán fogott egy kész disszertációt, kirakta maga elé, befűzte az írógépbe a papírt, és szépen, komótosan másolni kezdte az ott fellelhető betűket. Az ország felháborodott, és még a kétharmados többséggel rendelkező Fidesz sem tudta, és nem is akarta őt megmenteni. Le kellett mondania egy olyan állásról, aminél nincs tekintélyesebb a mai Magyarországon. Kiss Lászlónál is ez a minimum. Hogy ez hány magyar olimpiai aranyérembe kerül Rióban, az teljesen mindegy. 

Talán más lett volna a helyzet, ha annak idején a közvélemény orrára kötik: figyeljetek, emberek, van itt egy nagyon tehetséges edző, Kiss Lászlónak hívják, olvassátok el, miért ítélték el korábban, tudjuk, ciki, hogy egy szexuális erőszaktevőre bízzuk a gyerekeiteket, de ha nem gáz, akkor lécci, lécci. De még ez sem történt meg, csak az uszodai pusmogás, és az állandó zsarolhatóság lehetősége. Pont, mint egy rossz diktatúrában. A több évtizedes elhallgatás egyik következménye az, hogy jóval könnyebben maradnak ilyen, vagy kisebb súlyú ügyek titokban, mert az áldozatok nem mernek szólni. Hiszen mit látnak? Laci bácsiról uszodát neveznek el Százhalombattán. 

És ha Kiss László lemondott végre – Schmittnél is csak pár napnak kellett eltelnie –, akkor arra kérem az úszóedzőket, sportújságírókat, szövetségi embereket, egykori szülőket, barátokat, barátnőket, hogy ugyan mondják már el, hogy kiről milyen nyílt titkokat tudnak még. Biztos van itt még egy-két úszópapa, akiknek legalább utólag jó lenne tisztába kerülni a viselt dolgaival.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 181 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
írmag
2016. április 07. 16:08
Ennek a gyurcsányinak nincs diplomadolgozata sem, tud ez egyáltalán úszni?
Mindjárt
2016. április 07. 13:37
Ezek az agyhalott zsideszbolsik még azt is beveszik, hogy Schmitt Pá nem lopta a doktori munkáját. Fidesz, MSZP, DK ugyan az a mocsok banda.
bölcsuhú
2016. április 07. 13:05
Ami a Kiss ügyet illeti: 1. Megbűnhődött érte. 2. Az esetnek nem volt tanúja, az áldozat azóta meghalt. 3. A bíróság a lány szüleinek feljelentése és az áldozat elmondása alapján döntött. 4. A fiuk tagadása/vallomása az akkori "igazságosztási" gyakorlat figyelembevételével nem tekinthető tényszerűnek. 5. Kinek az érdekében állt most az olimpia előtt pár hónappal felkavarni fekáliát?
csuka
2016. április 07. 12:57
„Idézet a jogerős bírósági ítéletből: „(…) A sértett karjait V. a hátán összefogta, majd a száját befogta, őt ledöntve tartotta, Lantos pedig a sértettre nehezedve, annak lábait szétfeszítve, közösült vele. Ezután Kiss László fogta le a sértett kezét, illetve befogta a száját, V. Lajos pedig fokról-fokra átvette L. helyét, majd ő is közösült a sértettel. Eközben … Zsuzsanna rosszul lett, így ellenállásától nem kellett tovább tartani, s ezért Kiss László fokozatosan elengedte őt, majd sorra kerülve közösült az elernyedt sértettel. Amikor a sértett feleszmélt és megmosdott, újból rájött a rosszullét, úgy, hogy V. Lajos és Kiss László idegcsillapítót is adtak neki. (…)” Felmerült egy másik nemi erőszak is. Az első fokon eljáró bíróság - folytatólagosan elkövetett nemi erőszak bűntette miatt - Kiss Lászlót 5 év, L. Lászlót és V. Lajost 4-4 év, börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte. Az ügyészség mindhárom férfit további, egyrendbeli erőszakos nemi közösülés bűntettével vádolta, de abban az ügyben a bíróság, „bebizonyítottság hiánya” miatt, ejtette a vádat Kissékkel szemben. A brutális bűncselekmény elkövetői fellebbeztek az ítélet ellen. A másodfokon eljáró bíróság - jogerősen - L. Lászlót 3 év 2 hónap, V. Lajost 2 év, míg Kiss Lászlót 3 év, börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte.” http://fullank.com/index.php/napiparaszt-2/3931-borzalmas-mult-magatehetetlen-lanyt-eroszakolt-kiss-uszokapitany
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!