Hiába vártuk az apokalipszist

„Ő pedig amolyan megváltónak nevezve magát megtisztítja őket. Kezdetben így is indul a cselekmény, ami hamar öncélú brutalitásba és ezáltal gyilkolásba csap át, mivel a lovasai erejét megnövelve próbálja átvenni a hatalmat a világ felett és megmutatni gyermekeinek, hogy ők többek az átlag embereinél. Itt figyelhető meg egy kis rasszista hajlam, mivel Apokalipszis értelmezésében a mutánsok többek az embernél, és ahelyett, hogy visszafogják az erejüket, átvehetnék felettük az uralmat. Ezen a ponton kijelenthető, hogy az „Én vagy Isten!” tézis meg is dőlt, mivel ő teljesen elkülöníti a fajtáját a többitől, és egy általa mélységesen megvetett bálványhoz kezd hasonlítani. Hogy ne fulladjon totális érdektelenségbe a film, eme parányi mögöttes tartalom adhat egy kis értelmet neki. Nézzük meg, hogy mi volt az, amiben még hibázott Singer! Az előzetesekben és a posztereken is láthattuk, hogy a négy lovas is feltűnik vezetőjük mellett, aminek én nagyon örültem, mivel Magnetón és Stormon kívül nem ismertem egyiküket sem. Angyal kapott némi eredettörténetet, de az se volt túl sok, Psylock pedig kb. a vicc kategória volt, mivel róla tényleg nem tudtunk meg semmit sem. Bábuként vettek részt Apokalipszis játékában, egyedül Magnetónak volt némi szerepe, ő társaihoz képest több lehetőséget kapott ebben a részben. Megismertük a motivációit, és bármennyire rossz vagy vágyik a hatalomra, legbelül mégiscsak a jóra törekszik. Ez hatalmas ziccer volt, pedig sokkal aktívabban be lehetett volna őket vonni a történetbe, ehelyett csak menőn harcoltak és feszítettek.”