A nemzeti tőkésosztály és az illegitim tulajdon ördögi köre

2016. május 24. 15:40

Volt például valami társadalmi igazságtétel érzete annak, amikor 2010 után az új csókosok bejelentkeztek a régiek vagyonának egy részéért.

2016. május 24. 15:40
Orbán Krisztián
444

„A tulajdonviszonyok önkényes átszabását sohasem sikerült teljesen legalizálni. Bárhogyan is erőlködött az aktuális törvénygyár, az eltulajdonításba mindig becsúsztak olyan elemek, amelyek már az adott pillanatban is illegálisak voltak. A római jogi alapokon álló magyar jogrendből ugyanis nem lehet teljesen kiiktatni a polgárok tulajdonhoz való jogát vagy éppen a közpénzek magánvagyontól való megkülönböztetését.

A legitimációs problémák pedig odáig vezetnek, hogy egy következő hatalomváltáskor a kétes körülmények között szerzett jószágokat jó eséllyel orozzák el az új urak. Amikor ugyanis változnak a hatalmi viszonyok, az egyrészt megteremti a tulajdonviszonyok átszabásának hivatkozási alapját, másrészt ellehetetleníti a vesztesek védekezési lehetőségeit.

Volt például valami társadalmi igazságtétel érzete annak, amikor 2010 után az új csókosok bejelentkeztek a régiek vagyonának egy részéért. Utóbbiakban pedig fel sem merülhetett, hogy a nyilvánossághoz vagy a bírósághoz forduljanak, hisz pontosan tudták, hogy senki nem állna ki mellettük. Ugyanakkor mindenki tudja – ők is, mi is – hogy amikor ez a rezsim bukik, a mostani kliensektől is el fogják venni a vagyonuk számottevő részét. Ezért aztán ők is azt teszik, amit az elődeik: külföldre menekítik a pénzt, hátha így többet sikerül majd megőrizni belőle.

A mi „nemzeti” oligarchiáink éppen úgy nem Magyarországon parkoltatják a vagyonukat, mint posztkommunista oligarchiáink, vagy éppen azok a csúnya multik.

Ilyen bizonytalan tulajdonviszonyok közt még a helyi hatalmasok is félnek Magyarországon befektetni a pénzt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2016. május 25. 08:43
"Ugyanakkor mindenki tudja – ők is, mi is – hogy amikor ez a rezsim bukik, a mostani kliensektől is el fogják venni a vagyonuk számottevő részét." Milyen alapon, ha piaci árat fizettek érte? Folyton lopásról hazudoznak, de soha nem derül ki, hogy ki mit vett olcsón, vagy mit számlázott túl, és mihez képest. Földügyekben például a piaci bérleti díj töredékéért bérelt földeket árverezésen lehetett megvenni. Tessék már példákat mondani, mert így általánosságban kijelenteni, hogy lopnak, az nem más, mint irigységre apelláló kádárkomcsi demagógia!
Bokros Birka
2016. május 24. 20:02
Államosítsunk már egy kicsit, vegyük el azoktól akik dolgoznak és adjuk oda azoknak, akik kerülik a munkát, hátha a szélső balra szavaznak a proletárok.
Django
2016. május 24. 17:59
A gyárak, üzemek nagyrészét a dolgozó nép építette újjá romjaiból a világháború után. Milyen alapon kellett volna visszaadni 50 évvel később a Horthy rendszer burzsoáziájának? A társadalmi tulajdonban lévő vagyonelemek elherdálása vagy ellopása mindenképp katasztrófához vezetett.
Berecskereki
2016. május 24. 17:08
Korábban is jelentetett meg írást a Mandiner a szerzőről, amely itt olvasható. http://mandiner.hu/cikk/20130501_keves_az_oligarcha_feltudasu_az_elit
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!