Tudod, hogy nincs bocsánat

2016. május 12. 11:54

Ugye, azt nem nyalja be senki, hogy Kiss László megannyi ellenkezés és tagadás után, most hirtelen megbánta bűneit. Ugye, nem?

2016. május 12. 11:54
Puskás Panni
hvg.hu

A Kiss László-ügy fél évszázad utáni bolygatása – az igazságszolgáltatáson kívül – praktikusan arra volt jó, hogy szépen körvonalazódott benne, ahol élünk, az a sötét középkor. A magyar közbeszédben az áldozathibáztatás még akkor is szépen működik, amikor az elkövető bűnösségét bírósági ítélet bizonyítja. Ha Takáts Zsuzsannának nem volna papírja az őt ért szexuális abúzusról, akkor minden bizonnyal vesztesen jött volna ki ebből a helyzetből. Hiszen, ahogy Csapó Gábor nagyszerűen demonstrálta egy pohár víz segítségével, itt az áldozatnak azt kell bebizonyítania először, hogy ő nem akarta, hogy megtámadják.

Takáts Zsuzsanna kiállása pedig azért hőstett, mert jelenléte és szavai többet segítettek a közbeszéd megváltozásában, mint az összes feminista csoport és nőjogi szervezet együttvéve. Nem csak a személyével kapcsolatos hazugságokat leplezte le, hanem egyúttal azt az áldozathibáztató társadalmi diskurzust is, amely elhallgatásra kényszerít vagy meghamisít egy csomó ilyen történetet.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 117 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Békanász a hasadon
2016. május 13. 02:11
Hávégés médiapina, gyenge mint a harmat. http://mandiner.hu/tag/puskas_panni/
néhai Ch.Pilot
2016. május 12. 21:16
"Tudod, hogy nincs bocsánat." Aha. Tudom. Ebből tudom, hogy a cikket egy magyargyűlölő zsidó írta. Hol is jelenhetett volna meg, mint a H(éber) V(ilághatalmi) G(árda) internetes portálján.
Bolond Istók
2016. május 12. 20:01
Ugyan az kutyafalka aki Kiss László felé a fogát csattogtatva, elborult elmével üvöltve ugat, svédországi, kölni... stb. esetekben a migrik kezét nyalogatja. Relativizáltak, mentségeket kerestek: "Ha például Stockholmban a szexuális bűncselekmények elkövetői közt magas a fiatal, szegény, muszlim fériak aránya, a végtelenségig lehet azon vitatkozni, hogy a szegénység vagy az iszlám visz rá fiatal férfiakat arra, hogy szexuális frusztrációjukat erőszakosan vezessék le." ...valósággal elélveztek a gyönyörtől, mikor a kölni nők egy szélliberélis(elmebeteg) csoportja megbocsátott és virágokat vitt a muszlim martalócoknak. De Kiss Lászlónak nincs bocsánat. Gondolom nem kell különösebben magyarázni, hogy miért.
2016. május 12. 19:31
Lényeg, hogy az a féreg Gyárfás benyöghette, hogy csak egy könnyűvérű lányról volt szó! Söpredék az egész bagázs!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!