Orbán Viktor végre nyugat-európai kormányfővel is tárgyalt

2016. július 27. 11:05

Bár az Együtt üdvözli, hogy Orbán Viktor végre nyugat-európai kormányfővel is tárgyal, ugyanakkor felszólítja a miniszterelnököt, hogy kísérelje meg ezt más nyugati országokkal is, ha még szóba állnak vele.

2016. július 27. 11:05
Hajdu Nóra
Együtt-közlemény

„Az Együtt szerint helyes, hogy Christian Kern Orbán Vikorral tárgyal, hiszen ma már minden nyugat-európai kormányfő látogatásának örülni kell. Ausztria talán a legfontosabb szomszédunk, ennek ellenére magyar-osztrák kormányfői találkozó már hosszú évek óta nem volt; Orbán Viktor és külügyminisztere külpolitikája miatt ez nem is csoda. A mostani látogatás is csak azért volt lehetséges, mert az osztrák kancellárnak nehéz belpolitikai helyzetben kell a menekültválság ausztriai hatásait kezelnie, amihez Orbán Viktorral is tárgyalnia kell.

Az Együtt szerint mindkét fél érdeke a menekültkérdésben való együttműködés és üdvözöljük, hogy ezt mára az az Orbán Viktor is felismerte, aki közel egy éve még »német problémának« minősítette a menekülteket, és mindenfajta együttműködéstől elzárkózott. Orbán Viktor azt is mondta, hogy nem akar pártpolitikai szempontokat érvényesíteni a kétoldalú kapcsolatokban. Az Együtt szerint, ha valóban így gondolja, akkor ezt meg kell mondania a külügyminiszterének is, aki viszont szinte folyamatosan csak ilyen szempontokat érvényesít legendássá vált beszólásai során.

Az Együtt álláspontja szerint különösen riasztó, hogy Orbán nyilatkozata, miszerint nem »elszólásként«, »rosszul időzítve« állt Trump mellé, hanem nagyon is megfontoltan, felmérve azokat a károkat, amelyek Trump veresége esetén Magyarországra várnak. Orbánnak ez a megnyilvánulása azoknak is tanulság lehet, akik − a jelek szerint teljesen alaptalanul − mentegetni próbálják Orbán súlyos károkat okozó külpolitikáját. Bár az Együtt üdvözli, hogy Orbán Viktor végre nyugat-európai kormányfővel is tárgyal, ugyanakkor felszólítja a miniszterelnököt, hogy kísérelje meg ezt más nyugati országokkal is, ha még szóba állnak vele.”

Összesen 123 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2016. július 27. 15:26
Kétségtelen,az év legnagyobb külpolitikai sikere...
Lumax
2016. július 27. 15:15
Tényleg az az érzésem, hogy csak azért szólalnak meg, hogy nehogy elfelejtsük: még vannak! Szerintem a Gábor Zsazsai útmutatást követik: mindegy mit csak beszéljenek róluk. Arra ez az iromány is tökéletes.
Orange79
2016. július 27. 15:10
Nórika személyében az együtt 25%-a szólalt meg. Fontos, hogy a párt női (bocsánat ez sértő és kirekesztő libsi körökben), tehát menstruátori tagozata is aktív szerepet vállal, köszönjük!
Lolka-Bolka
2016. július 27. 14:16
ki ez a rosszarcu naci diszno ???????
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!