Kormánybulvár

„A rozsdakollekciókkal üzemelő hármas metróban, amely egy páratlanul hosszú életű rendszer szívós továbbélésének szomorú szimbóluma, érdemes azt a hirdetést tanulmányozni, amely az állampolgárt a Habony Árpád érdekeltségébe tartozó Lokál című bulvárlap olvasására szólítja fel. Azzal az indokkal, hogy kár költenie a pénzét más lapokra, hiszen ez ingyen van. Ahogy vesszük. Sok mindenről hisszük azt, hogy ingyen van, amely valójában adóforintjaink rossz felhasználása miatt mérhetetlenül sokba kerül az állampolgárnak.

Ripost, Lokál, 888, új TV2: kinőttek a televényből, s magvaikat ugyanoda hullajtják. Úgy hírlik, maguk a fideszes politikusok sincsenek elragadtatva attól a bulvárdömpingtől, amely esti homályként borul a jobb sorsra érdemes állampolgár tájékozódására. A kisiklások miatt eddig jobbára csak Gulyás Gergely elítélő nyilatkozataival találkoztunk, aki felháborodott, hogy a 888 mit művelt Tóbiás József MSZP-s exelnök családjával, aztán – legalábbis a nyilvánosság szintjén – ismét csak az ő gyomra forgott attól, amit az Andy Vajna által megvásárolt TV2 tett Spéder Zoltán kicsinálásáért. De ne feledjük, hogy egy hatalmon lévő politikai erőnél sosem az egészség jele, ha politikusai közt csak néhányan alkalmasak arra – a többiek vállvonogató jóváhagyásával –, hogy a párt tiszteletbeli lelkiismereteként tartassanak számon.

Ez ugyanis azt jelenti, hogy a hatalmon lévők közül túl sokan indultak meg a hitelvesztés útján, és ők már a politikai-taktikai szerep szintjén sem vállalhatnak effajta megbízatást köznevetség nélkül. S ha ez bekövetkezik, akkor már az sem lesz lényeges, hogy vannak-e még kormányberkekben olyanok, akik a földből kinövő új médiabirodalom vadhajtásait, szaporodó túlzásait, kisiklásait, fokozódó agresszivitását egyáltalán képesek még érzékelni. Akiknek, ha érzik a botrány kénköves szagát, még azt diktálja a lelkiismeretük, hogy kimondják: vigyázzunk, ez mégiscsak botrány! És nem azt: botrány csak egy van, ha elveszítjük a hatalmat.

E lapok szerkesztése egyszerű, mint a pofon, hatásuk is, mint a pofoné. Egy kép a kuplerájból, egy meg a magaspolitikából. Hát nem ügyesek, akik ezt kieszelték? Vajon miért fintorog az a kevés fideszes, aki legalább otthoni vagy baráti beszélgetésekben egyelőre megtartotta ízlését, igényszintjét, lelkiismeretét? Nem erre gerjed a nép? Közönségesség, gourmet kaják, tömegszerencsétlenség, gyilkosságok, hogy féljetek is a vacsora után. Egy pártnak hatalmi kérdés, hogy lenni vagy nem lenni, de kit érdekel Hamlet, ha az időt a hatalom új elitje zökkentheti ki és vissza? Amikor csak akarja.

A kósza nemtetszés, amely Fidesz-berkekben csak belső vitákig jut el, és ott el is hamvad a rivalizálások lángszóróinak tüzében, megerősíti, hogy a 90-es évek második felében olyannyira hangoztatott polgári eszmények porba hulltak, politikai terméknek bizonyultak. A veszély, amely a Fideszre leselkedik, már rég nem az, hogy nyer-e választásokat, vagy sem, hanem sokkal inkább az, hogy elveszti azokat, akik hatalomra juttatták. Ugyanis demokráciákban a bázis nélkül maradt hatalom légüres térbe kerül. Ha a polgári közép, az évtizedeken át szóhoz sem jutott mérsékelt jobboldal s a feltörekvő alsó középosztály, amelynek segítése a politika megújulása miatt a legfontosabb lenne, s akikről egy szó sem esik, mind-mind politikai érdekképviselet nélkül maradnak, az belülről fogja elindítani a korhadást.

Ami pedig a médiában történik, az mindennek csak halovány lenyomata.”