Vona 2018-as miniszterelnöksége nagyon jót tenne az országnak

2016. július 19. 13:38

A G-nap előtt Lajos többi orgánumához hasonlóan kézi vezérlés zajlott a Lánchíd Rádióban is, a kormányból hetente jártak ki eligazításra. Ennyire hülyék a politikai pártok. Interjú.

2016. július 19. 13:38
Schlecht Csaba
Médiapiac

Bayer Zsolt azt állította, hogy Simicska kiadta a sajtójának: Orbán családjára is lőni kell.

Ilyen utasítást nem kaptam, ez fel sem merült. Bő egy éve működünk a jelenlegi felállásban, és azóta sem bántottuk se Orbán családját, se a gyerekeit, se senkijét. Lajos csak azt kérte, legyünk elfogulatlanok és pártatlanok.

A korábbiakkal szemben?

Igen. A G-nap előtt Lajos többi orgánumához hasonlóan kézi vezérlés zajlott a Lánchíd Rádióban is, a kormányból hetente jártak ki eligazításra. Ennyire hülyék a politikai pártok. Még ezt sem bízzák a szakemberekre. Minden médiumot a sajtóosztály meghosszabbításának tekintenek, így is kezelik. Miközben azt hiszik, a sajtó mindenható.

(...)

Ők ketten találták ki, építették fel a rendszert. Állítólag jóval a G-nap előtt, már 2014-ben összevesztek, méghozzá pont a médián.

Így igaz. A választások után vesztek össze, aminek két oka volt: az egyik valóban Viktor második ciklusra tervezett médiapolitikája, aminek Lajos lett volna a végrehajtója. A másik Paks és az orosz közeledés ügye. Lajosban a mai napig igen erős az oroszellenesség.

Mi Orbán új médiapolitikai koncepciója?

Klasszikus szocialista médiavilágot akar: kizárólag kormánypárti vagy abszolút semleges sajtót, ahol nincs kritika, és amit kizárólag „az igazságot csak mi tudjuk” felfogás vezet. Erre viszont Lajos nemet mondott. De Orbán továbbra is hisz benne, most is ezt akarják végrehajtani. Érdekes kísérlet, akár még be is jöhet. Két év múlva meglátjuk.

A 2014 előtti Simicska-médiában sem fordult elő kormánykritika.

De, azért előfordult. Például Schmitt Pál lemondatásához a Magyar Nemzet vezércikke volt az utolsó csepp a pohárban.

(...)

És önök mit játszanak? Minapi sajtóhír szerint Simicska és médiája a Jobbikot építi a 2018-as választásokra.

Uborkaszezon van. Ezek az orgánumok csak a Fidesznek tesznek jót azzal, hogy időnként felmelegítik ezt a témát. Mi pedig a Jobbiknak akkor teszünk jót, ha pont úgy kezeljük, mint a többi pártot.

Nincs háttérmegállapodás?

Nincs. Én sem tettem ki Vona-képet a szobám falára. De véleményem attól még van a kormány tevékenységéről, méghozzá lesújtó. Ahhoz, hogy 2018-ban egy másik kormány állhasson fel, választást kell nyerni. Meggyőződésem: bármennyire is jóval szerényebbek Vona képességei, mint Orbáné, ha 2018-ban Vona lenne a miniszterelnök, az nagyon jót tenne az országnak.

Tessék?

Elérkeztünk abba a fázisba, amikor Viktor kétségtelenül meglévő fantasztikus politikai tehetsége kárt okoz, mert a visszájára fordult. Egy politikusnak hatalmon két dolga van: jól kormányozni és megnyerni a következő választást. Viktor az első miniszterelnöksége alatt remekül kormányzott, de megfeledkezett arról, hogy meg kell nyernie a következő választást. El is bukta. Amikor aztán 2010-ben újra hatalomra jutott, már csak a második feladatra koncentrált. 2014-től kidobta a jó kormányzást, és csak az érdekli, hogy nyerjen.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 176 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
twist
2017. március 12. 16:30
Ebből is látszik, hogy Simicska és bandája Vonát akarja miniszterelnöknek, mert akkor dróton rángathatják, mint már most is. A pénz és hataloméhes Vona bármire hajlandó, amiért megfizetik. Ha ez a tehetségtelen szélhámos a hatalom közelébe kerül, akkor vége Magyarországnak.
csender
2017. január 16. 13:10
==Vona miniszterelnök,Novák hadügyminiszter!== Hát akkor ki lesz a vécékefe?
moricka13
2016. október 13. 09:05
Schlecht Csaba! Imigyen készül/ne/ Magyarország politikai újrafelosztása és Ön is királycsináló szerepet kapott a Bizniszben? Egyúttal tudassák a nagyérdemű választókkal a Kézi Vezérlő kilétét, ki a bankos és ki a sorolója a lejáratásnak? Bizonyára a mostanában nagyokat hallgatók között vannak, miközben a mitugrászok ugrándoznak és locsognak-fecsegnek a marionett bábos rövid madzagján. Jól gondolják meg, Kiszemeltek, hogy mit érdemes bevállalni a Falus-féle szerepekből. Igaz ugyan, hogy Simicskának és Németh Péternek is magas nívón, 4 betűssel sikerült megfordítani kocsijuk rúdját. Megy ez, mint az ....../szalonképtelen, mindenki arra gondol, ami az eszébe jut/.
Akitlosz
2016. október 10. 12:05
"Vona miniszterelnöksége jót tenne az országnak" Ez lehet, hogy így lenne, lehet, hogy nem. Ezt előre nem lehet eldönteni, csak utólag értékelni, már ha egyszer bekövetkezik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!