Bikini és burkini!

2016. augusztus 18. 19:13

Ha azonban Franciaország fel akar épülni a traumából, a „békés egymás mellett élést” valóban elősegítő intézkedésekre van szükség.

2016. augusztus 18. 19:13
Körösi Ivett
Népszabadság

„Cannes polgármestere bevállalósabb volt. David Lisnard azt mondta, hogy a burkini a szélsőséges iszlamizmus szimbóluma. Hajszál híján kimondta: a burkinit viselő nők terroristák. Manuel Valls francia kormányfő kiállt a polgármesterek mellett, akik »el akarják kerülni a közrend megbomlását«, s egyetlen céljuk a »békés egymás mellett élés« elősegítése. Korzikán verekedés előzte meg a tiltást, bár nem tudni ma sem biztosan, a burkini volt-e az ok.

Burkinit már akkor is viseltek, amikor a burkát betiltották Franciaországban. Bár az ­arcot fedetlenül hagyja – így nem sért törvényt – a szekuláris értékek mentén akkor is célkeresztbe kerülhetett volna. Franciaország ­mégiscsak a bikini őshazája. De eddig a burkini senkit sem zavart. Aztán tavaly merényletet követtek el a Charlie Hebdo szerkesztősége ellen, s azóta többször is megpróbálták térdre kényszeríteni Franciaországot. Legutóbb Nizzában. És a burkinitilalmat bevezető települések többsége is Dél-Franciaországban van. A viselet tiltásával a szekuláris értékek és a női szabadságjogok mögé bújva próbálnak választ adni a szörnyű támadásokra. Nem akarják irritálni a francia emberek érzékenységét. Konzervatív körök komoly politikai tőkét is tudnak kovácsolni az ilyen intézkedésekből. Ha azonban Franciaország fel akar épülni a traumából, a »békés egymás mellett élést« valóban elősegítő intézkedésekre van szükség. Ha néha nehéz is, csökkenteni kell a távolságot, ahelyett, hogy utat nyitnának a radikálisok következő generációjának.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Box Hill
2016. augusztus 19. 10:24
A méltányosság elve alapján: ha valahol a nem-muzulmán nők teste közszemlére állítható, akkor a muzulmánoké is.
bölcsuhú
2016. augusztus 19. 09:07
Na itt a cikkíró! http://nol.hu/velemeny/lejart-a-szavatossagi-ido-1627539 Miért csodálkozunk rajta hogy ezt a marhaságot ideírta?
ifrance
2016. augusztus 19. 07:41
"Ha azonban Franciaország fel akar épülni a traumából, a »békés egymás mellett élést« valóban elősegítő intézkedésekre van szükség. Ha néha nehéz is, csökkenteni kell a távolságot" hiszen éppen ezt csinálják, te szerencsétlen! hiszen ha betiltják a burkinit, akkor a strandon már ők is úgy fognak kinézni, mint az európaiak. minél több elemét betiltják a szélsőséges iszlámnak, annál közelebb kerülnek az európaiakhoz. tehát csökken a távolság. az most egy más kérdés, hogy a te hülye fejedben a távolság csökkentése kizárólag úgy képzelhető el, hogy az európaiak adják fel minden értéküket-hagyományukat.
balbako_
2016. augusztus 19. 06:14
Ott a gond, hogy amikor megengedték akkor az agresszív muszlimok bikinis európai nőket támadtak meg. Így kerek a történet, ez miért marad le? Tehát, ha folyamatosan hátrálnak engednek azzal nem a békét segítik elő hanem azt, hogy a saját szokásaikat erőszakkal megváltoztatják a migránsok és ez tűrhetetlen. Ide tartozik ez a cikk is bár szorosan a témához nem tartozik: "A Junge Freiheit német lap legolvasottabb cikke szerdán a „Merkel vendégei vagyunk – megtagadják a munkát a menekültek” című írás."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!