Bayer semmiképpen sem méltó állami díjra

2016. augusztus 24. 09:41

Bayer cikkeivel egy olyan orosz rendszert támogat, amely nem néz szembe a sztalinizmus bűneivel, igyekszik bagatellizálni és relativizálni azokat. Pont a Gulág áldozatainak emléke nem engedi meg, hogy egy ilyen újságírót kitüntessenek. Interjú.

2016. augusztus 24. 09:41
Stark Tamás
Népszabadság

– A kormány arra hivatkozik, hogy Bayer Zsoltnak a »Gulágokban elpusztultak emlékét őrző közösség« indítványára adományozott lovagkeresztet. Pintér Jolán, A GULÁG-okban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány elnökhelyettese hétfőn elmondta, hogy ő volt az előterjesztő. Az alapítvány kuratóriumának ön az elnöke. Tudott erről?

– Én is csak a Népszabadságból értesültem róla.

– A javaslat tehát nem az alapítvány nevében, hanem magánkezdeményezésre történt?

– Ezek szerint igen.

– Egyetért a kitüntetéssel?

– Nem értek vele egyet. Bayer Zsolt szerintem semmiképpen sem méltó állami díjra.

– Miért nem?

– Egyrészt az olykor rasszista jellegű írásai miatt nem. Másrészt azért nem, mert – amennyire a munkásságát ismerem – a cikkeivel egy olyan orosz rendszert támogat, amely nem néz szembe a sztalinizmus bűneivel, igyekszik bagatellizálni és relativizálni azokat. Pont a Gulág áldozatainak emléke nem engedi meg, hogy egy ilyen újságírót kitüntessenek.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 211 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dalia
2016. szeptember 12. 00:45
Stark Tamás vélemény magánügy ! A kitüntetés adományozásában 2 személy véleménye releváns a javaslattevő miniszterelnöké és az adományozó köztársasági elnöké....
catalina9
2016. augusztus 24. 18:26
– Én is csak a Népszabadságból értesültem róla. " van még kérdés?
august
2016. augusztus 24. 16:08
Bayer cikkeivel egy olyan orosz rendszert támogat, amely nem néz szembe a sztalinizmus bűneivel, igyekszik bagatellizálni és relativizálni azokat. --------- :))))) Ne má, most meg a sztálinizmus bűneivel kellene szembenézni? Kinek? Az utódpárton kívül kinek volt köze a sztálinizmushoz, amivel szembe kéne néznie? Már nem csak a holokauszt bűnét, hanem még a gulág bűneit próbálják máshová pozicionálni?
antioxi
2016. augusztus 24. 15:49
Hülye ember! Te/ti ugattok a moszkvai seggnyalásról?!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!