Akarom. Akarom?

2016. augusztus 10. 18:53

Mit sugall az ellenzék a távolmaradással? Két megfejtés lehetséges. Először: tudomásul vettük, hogy nincs erőnk átvinni akaratunkat a népszavazáson, ezért folyamodunk a távolmaradáshoz.

2016. augusztus 10. 18:53
Szunyogh Szabolcs
Szunyogh Szabolcs
Népszava

Mit sugall az ellenzék a távolmaradással? Két megfejtés lehetséges. Először: tudomásul vettük, hogy nincs erőnk átvinni akaratunkat a népszavazáson, ezért folyamodunk a távolmaradáshoz, hátha akkor érvénytelen lesz a referendum. Ha érvényes, ugyan mire kötelezné a kormányt? A tét nem az érvényesség, hanem a győzelmi százalék, hogy lehessen mondani, a magyar szavazók mondjuk többségükben elutasították az Unió javaslatát. Ilyen értelemben az érvénytelenség most sokkal kevesebbet számít, mint egy valóban ügydöntő népszavazás esetében.

A másik megfejtés még rosszabb. Ez ugyanis azt üzeni: mi tulajdonképpen egyetértünk a kormánnyal, vigye az Unió a csudába a menekülteket, Orbán Viktornak igaza van. Igaza van, de mivel mi ellenzék vagyunk, ezt nem bírjuk kimondani, ezért a távolmaradást javasoljuk még a szimpatizánsainknak is. Kíváncsi vagyok, fel lehet-e mérni szociológiailag, hogy ez a következetesnek és nyíltnak aligha tekinthető álláspont mennyit rombol az ellenzék becsületén?

Tételezzük fel, hogy egy ellenzéki politikus azt mondja: igen, én azt akarom, hogy az Európai Unió dönthessen a magyar lakosság akarata ellenére is, mert egyrészt az Uniónak van igaza, másrészt mindannyian uniós állampolgárok is vagyunk, jogunk van kettős identitásunkból fakadóan az európai érdeket a magyar érdek elé helyezni. Úgy vélem, egy ilyen kijelentés egyenértékű volna a politikai öngyilkossággal.

Akkor most mi lesz? Egy dolog látszik biztosnak, bukni fogunk. És talán az is, hogy közben nagyon szégyelljük majd magunkat.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
írmag
2016. szeptember 04. 14:47
Ha az állampolgárságodon kívül lenne benned magyarság, kérlek olvasd el a népszavazás feltett kérdését és értelmezd! Ha ezt nem tudod megoldani, kérj a szüleidtől és a gyerekeidtől tanácsot!
Tündér_Lala
2016. augusztus 19. 09:39
Teljese nyilvánvaló, hogy a csúfos vereség elkerülésére kitalált technika a távolmaradás. (A saját táboruk döntő többsége sem támogatha őket ebben a kérdésben.) Tehát azt a réteget akarják használni, akik még soha semmilyen szavazáson nem vettek részt, véleményt ben nyilvánítottak. Hamisan elbüszkélkednek majd azzal, hogy a távolmaradók a támogatik. Nos nem azok.
áfonya
2016. augusztus 19. 09:39
Minden baloldali az urna előtt fog nyüzsögni mint a döglegyek ,senki ne higgye el hogy otthon maradnak .Félre tájékoztatják a szavazókat ,át verés a palánkon.
Tintamin
2016. augusztus 19. 09:36
Manipulatív, uszító kérdésre nem felelünk. Sem igennel, sem nemmel. A kormány kampánya a legalantasabb ösztöneit hozza ki az emberekből. Mármint az agyhalott segghülyékből. Nem figyel oda az ország, és korrektül tolja a II. vh. előtti náci propagandát, csak zsidók helyett migránsozás megy. De a nyelvezet tökéletesen megegyezik: "ezek", "hordák", "fajta", "söpredék", és ezek az enyhébbek. Orbán visszatekerte az idő kerekét. A rendszer bolsevik, a kommunikáció náci.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!