Willkommenskultur

„Az európai történelem egyik legnagyobb, legtöbb embert érintő, legnagyobb hatású önbecsapásának vagyunk kénytelen tanúi immár másfél éve. Európa baloldali-liberális elitje a migránsválság kitörése óta naponta ad leckét befogadásból, önzetlenségből, segítőkészségből mindazoknak, akik nem szeretnék tétlenül elviselni a ránk zúduló népáradást, akik meg szeretnének maradni annak, akivé felnövekedtek. Ugyanez ez az elit tudomást sem hajlandó venni arról, hogy valójában az önzés kultúrájában él.

Egyetlen, de az élet szempontjából mindent felülíró mutató elegendő ennek megítéléséhez: a gyermekvállalás mértéke. Aki már próbálta, tudja: gyereket nevelni nehéz dolog, sok pénzbe, sok törődésbe, sok álmatlan éjszakába, valójában soha véget nem érő aggódásba kerül. Aki gyerekeket nevel, az liberális értelemben többé nem szabad ember: nem mehet kedvére nyaralni a tengerre, nem kelhet kedvére későn, nem veheti meg kedvére, ami megtetszik neki, nem törődhet kedvére egyedül önmagával. Annak a karrier is nehezebb dolog, a sikerért is sokkal többet kell küzdenie.

A liberális Európa nem is vállalkozik rá. Nem fektet pénzt, időt, fáradságot a saját gyerekeibe. Készen, mintha szupermarketben vásárolna, akarja beszerezni a következő generációt, amely majd öreg korában eltartja. Tobzódik az önző fogyasztásban, még az emberek fogyasztásában is – és emellé ad leckét önzetlenségből azoknak, akik számára a család, a közösség, a nemzet megelőzi az idegeneket.

Willkommenskultur? Az Isten hozott kultúrája? Hát éppen ez az, ami kiveszni készül Európából – a sajátjainkért érzett, kimondott, megélt Isten hozott. A minden nap, a nap minden percében meghozott áldozat a sajátjainkért. Ami valójában az egyedüli út a teljes élethez.”

(A cikk a Magyar Krónikában jelent meg.)