Szolidaritásról és sajtószabadságról

2016. október 12. 21:54

Bár az egzisztenciájukat veszített embereket sajnálom, a Népszabadságért hullajtott könnyeket álságosnak érzem.

2016. október 12. 21:54
Lánczi Tamás
Mozgástér

„Minden részvétem azoké, akiknek megrendült az egzisztenciája a Népszabadság bezárása miatt. Sajnálom őket emberként, hogy egy ilyen bizonytalan helyzettel kell megbirkózniuk. Az is igaz azonban, hogy többen osztoznának ebben a részvétben, ha a baloldali média nem gyújtott volna örömtüzet minden alkalommal, amikor nehéz helyzetbe kerültek jobboldali kollégáik.

Például 2002-ben, amikor jobboldali sajtómunkatársakat tucatszám bocsátották el állásaikból, vagy amikor két évvel ezelőtt közel harminc újságírójától vált meg a Magyar Nemzet. A baloldal részéről akkor sem igazán működött az együttérzés parancsa, amikor G. Fodor Gábor vagy a Demokrata megvert újságírója mellett kellett volna kiállni. Arra viszont emlékszem, hogy 2002-ben, amikor a Fidesz a közszolgálati tévé megosztását kérte, akkor így hangzott Medgyessy válasza: »Akinek tévé kell, vegyen magának«. Az akkor óriási médiafölényben lévő baloldal részéről halk kuncogás volt a reakció. Ezért bár az egzisztenciájukat veszített embereket sajnálom, a Népszabadságért hullajtott könnyeket álságosnak érzem.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
teljesenertelmetlen
2020. január 28. 17:10
"az egzisztenciájukat veszített embereket sajnálom" A lófaszt sajnálom. Ők sem sajnálták azokat a százezreket, akik a Horn-kormány privatizációs ámokfutása miatt veszítették el a munkahelyüket. Akkor az volt a mantra, hogy ja kérem, ilyen a kapitalizmus. Akkor most is csak annyit mondok: ja kérem, ilyen a kapitalizmus. Akinek az az össz teljesítménye, hogy 5 milliárd forint veszteséget tud kiizzadni magából, az menjen a lefolyóba!
Agnieszka
2016. október 16. 13:42
Milyen igaz ez a cikk! Ezeket a tényeket mindenki "elfelejti".
madarasi.abel
2016. október 16. 13:41
kellett volna kotorászni Matolcsy és Rogán szemétdombján, most nem lenne bajotok. hoppá. vagy de.
Héja
2016. október 16. 13:41
Mondd baromarc, ha ugyanazt a hülyeséget sokszor leírod, erősebbnek érzed magad? Miért nem kotródsz a 444-re? Mert ott nem lehet kommentelni? Mert valahol le kell vezetni a löttyös indulatodat? Már a sarki kocsmába sem engednek be?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!