Pótszerda (poszt-Népszabadság-poszt)

2016. október 12. 19:01

Lassan minden tulajdonos zsebben van, pórázon vagy csövön; haver, fogható vagy direkt stróman. Aztán majd lassan azok lesznek szerkesztők is, aztán az újságírók, végül az olvasók is, és eljön végre a tökéletes világ.

2016. október 12. 19:01
Uj Péter
444

Megöltek egy szerkesztőséget. Lehet itt variálni, hogy végül mégiscsak gazdasági racionalitás, így vagy úgy (ha volna ilyen racionalitás, akkor mégis mi az úristen zajlott itt az elmúlt hónapokban? vagy egyáltalán: mi zajlik a magyar sajtóban?; racionalitás az anyád picsája, már bocsánat, a faszomba) – ez, ha jobban megnézzük: aktív eutanázia a beteg határozott tiltakozása mellett. Gyilkosságnak is szokták mondani.

(…)

Körülbelül hat éve megkérdezték tőlem, hogy meg lehet-e menteni a Népszabadságot? Pár másodpercig gondolkoztam csak, és azt mondtam – akkor már tizenöt éves online-os gőggel –, hogy nem. Most szégyellem, persze, még akkor is, ha akkor, abban a szövegkörnyezetben annyit jelentett: én nem tudom, hogyan lehet.

Volt egy fölkérésféle, és nem tudtam igent mondani. Nem néztem ki a tulajdonosból semmi jót. Pedig már akkor sem volt szívderítő a választék a piacon. Akkor rúgta ki alólam az Indexet egy másik nagyon korrekt, a gazdasági racionalitásra minden idegszálával figyelő tulajdonos, de még sehol nem voltunk a TV2, az Origo, a vidéki lapok megszállásától. Illetve, reflexből írtam azt, hogy másik. Pedig simán lehet, hogy ugyanaz a tulajdonos volt, mint amelyik a Népszabadságot kinyírta. Strómanolnak és a strómanoltatnak ezek a gennyládák mindenfele.

Mindegy, ha az események irányát követjük, elég világos a cél: ellenőrzés alatt tartani minden fontos csatornát, ami ebben a közéletinek vagy politikainak vagy minek nevezhető médiatérben létezik. Lassan minden tulajdonos zsebben van, pórázon vagy csövön; haver, fogható vagy direkt stróman. Aztán majd lassan azok lesznek szerkesztők is, aztán az újságírók, végül az olvasók is, és eljön végre a tökéletes világ, a NERvána, hogy egy glosszarovatba illő szóviccel vicceljük el az elviccelhetetlent.

A továbbiakban már csak káromkodni tudnék, abból meg kapnak úgyis eleget.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 336 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
választópolgár
2017. január 09. 21:17
akkor kussoltatok amikor a nemzetközi karvajtőke számára átjátszották a magyar gazdaságot az álbaloldai álliberális áloldali haverjaitok. Kóka kakaóbiztos minisztertől a gyurcsányi privatizátorig. Amikor ők mindent eladtak ami a magyar gazdaságot kiszolgáltatott bérmunka és a dolgozókat szalagsori rabszolga üzemmódba kényszerítve.
gyurmandia73
2016. december 03. 14:37
Ne is mond. Petya egyszerre írt a Népszabadságba, a Hócipőbe meg az Indexre... Milyen gazember lehet az ilyen?
Morgen
2016. december 01. 19:24
Az nem lehet, hogy hamisan muzsikáltatok? Aztán ez nem tetszett valakiknek "odaki"? Ennek a cikknek sincs semmi értelme. Mit akarsz mondani, Péter?
peterd127
2016. november 30. 11:47
most legalább már nem csak úgy néz ki mint egy hajléktalan
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!