A technológia-klérus

2016. december 30. 08:04

A legutóbbi céges Krisztus a legendás Steve Jobs volt – csakhogy halála után nem támadt fel, a mesterséges intelligencia nem áradt ki az elárvult emberiségre, és a techtrón ma újra üres.

2016. december 30. 08:04
Puzsér Róbert
Puzsér Róbert
Magyar Nemzet

„Steve Jobs óta az igazán szexi cégeket nem profitéhes, gátlástalan pszichopaták, és nem kifogástalanul elegáns, jól képzett menedzserek vezetik – hanem vizionáriusok. Őket, mint tudjuk, sem a múlt, sem a jelen nem érdekli – legkevésbé a pénz. Tekintetük a jövőt fürkészi – soha nem önzés vagy anyagi érdek vezeti őket, hanem mindig és csakis a szolgálat: elhozni az emberiségnek a jobbat, a többet, a kényelmesebbet, a gyorsabbat, az elegánsabbat. Ők a technológia főpapjai – tiszteljük és féljük őket, mítoszokból hálót szövünk köréjük, és várjuk a kinyilatkoztatást, várjuk, hogy jobb emberré tegyenek minket, hogy elhozzák Marketingisten országát: a bőségtől roskadozó Plázaparadicsomot.

A szcientológia alapítója, Lafayette Ronald Hubbard cinikus tételmondatának evolúciója játszódik le a szemünk előtt. A legendás science-fiction író és vallásalapító sarlatán így fogalmazott egykor: »Szavanként egy pennyért írni nevetséges. Ha valaki igazán szeretne egymillió dollárt keresni, annak az a legjobb módja, ha megalapítja a saját vallását.« A modern céges kommunikáció sem éri be kevesebbel a technológia mindenhatóságába vetett feltétlen hitnél és annál a szilárd meggyőződésnél, hogy a megváltást igenis az Apple, a Google meg az Uber hozza el. Ezek valamennyien egyetlen hatalmas vallásnak az olykor egymással versengő, máskor egymással együttműködő szektái.

Egy szekta pedig csak akkor tud elég hatékonyan boldogságot és felhőtlen jövőt árulni, ha élén egy karizmatikus prédikátor áll, aki akár a Vörös-tengert, akár az elemi atomot kettéhasítja. A prédikátor nem akar eladni neked semmit, csupán engedi, hogy a jövőbe pillants. Nem termékkel vagy szolgáltatással házal, hanem üveggömbbel és varázsigékkel. A keze alá dolgozó sok-sok ezer mérnök szakmai kreativitását és precizitását saját zseniális teljesítményeként adja el az igaz hitű fogyasztók százmillióinak.

A Coca-Cola volt az első olyan cég, amely már nem a legjobb ajánlattal, a kihagyhatatlan lehetőséggel találta meg a fogyasztókat – a cukros üdítő helyett egy életérzésnek: az örök fiatalságnak, a pörgésnek és a szabadságnak az élményvilágát kínálta fel. A modern cégvallások újabb lépést tesznek ezen az úton: nem pusztán egy önfeledt és örökké tartó pillanatot ígérnek egy kortynyi szén-dioxiddal dúsított üdítő mellé, hanem magát a homo novust – az érzékek manipulációjának helyére egy számokkal mérhető és grafikonokkal illusztrálható, új minőségű létezés látomása lép.

A legutóbbi céges Krisztus a legendás Steve Jobs volt – csakhogy halála után nem támadt fel, a mesterséges intelligencia nem áradt ki az elárvult emberiségre, és a techtrón ma újra üres. A legambiciózusabb vállalkozó, aki valamennyi gesztusával a mindenható technológia szakrális szféráiba tör: Elon Musk. Épül a legenda – Musk már a Mars gyarmatosításán gondolkodik, miközben olyan kétségtelenül progresszív iparágakba fektet be, mint a megújuló energia vagy az elektromos autó. Jobs után Musk ismét csúcsra járatja a technológia vallásának marketingenergiáit, kár volna hát meglepődni az egyik hazai Tesla-forgalmazó álláshirdetésének bombasztikus szlogenjén, amelynek kínálata nem kevesebb, mint »Magyarország legjobb állása 2017-ben«.

Az ígéret természetesen túlzó, hisz az első két helyet Rogán Cecília és Vajna Tímea már kibérelte, a hirdetés tárgya pedig nem több, mint egy hétszáz lóerős Tesla mindennapos vezetése. Tehát nem igazgatót keresnek felbecsülhetetlen pénzért, nem informatikust a karrier beláthatatlan perspektíváival, hanem egy autóügynököt, aki a megszentelt fétistárgyat a megbeszélt helyre szállítja, ott adminisztrál és smúzol a vevővel, aztán megy vissza a telephelyre. A magyarországi Tesla szerint ez a legjobb állás 2017-ben.

Hogy mennyit fizetnek? Hogy hány órát kell dolgozni? Nos, ezek az információk olyan lényegtelenek, hogy a hirdetők nem is terhelik velük a munkaerőpiacot. Megkövetelik ugyanakkor a vezetési rutint, az állandó jókedvet, az angolnyelv-tudást, egy pár perces bemutatkozó videót és az elmaradhatatlan kreativitást. A techarrogancia papjainak és a marketingesek legújabb nemzedékének szövetsége már büszkén tagadja a fair trade valamennyi formáját. Ők az Új Anyaszentegyház, és nincs nagyszerűbb feladat, mint őket szolgálni.

A hirdetés jelentős része egy elégedett vásárló jövőből küldött blogbejegyzése, amelyből kiderül, hogy miután egy jelentkező elnyeri a munkát, minden tesztvezetés előtt öt percen át kell beszélnie a vallásalapító Elon Muskról, a Teslába vetett igaz hitről és a jelen pillanatba sűrűsödött jövőről: a termékről. Miután a vásárló átvészelte az agymosást, beült az autóba – a továbbiakról pedig egy éjsötét proli stílusában lelkendez: „Miután beállítottam az üléspozíciót, megkérdezte, hogy készen állok-e, és mi a kedvenc zeném. A Desperado egyik pörgős számával indultunk el... Az élmény csak most kezdődött! Úristen, én vezetek egy Teslát!!! Kb. 5 perc »petting« után szólt az instruktor, hogy itt az ideje az aktusnak. Óvatosan félrehúzódtunk, majd miután már nem volt a közelünkben autó, a srác odafordult, és határozottan odaszólt: PADLÓZD LE! Azt@kurv@!!! Brutál érzés volt! Még utána is csak vigyorogtam, mint egy töklámpa.”

Vérforraló, ahogy ez a multinacionális nagyvállalat ilyen gátlástalanul veszi hülyére a leendő alkalmazottjait – ahogy ez a szexi és kapzsi szörnyeteg ilyen átlátszó hazugságokkal toboroz munkaerőt. Ugyan mennyire lehet komolyan venni azt az állítást, hogy a Tesla a világ egyik legjobb autója, ha ugyanezek az ügynöki munkát Magyarország legjobb állásának nevezik?

S miközben a Tesla huszonötmillió forintba kerül, és a luxussal érvelnek mellette, a marketingesek álmaiban szereplő nyomorult vevő a vidéki művházakban is legalább öt éve leselejtezett Desperadót hallgatja, továbbá úgy fejezi ki magát, mint egy rossz körülmények közt és enyhe fogyatékkal élő nyolcadik osztályos gyerek. Milyen mértékben nézik le ezek a gyarmatokon szolgáló marketingmisszionáriusok a saját luxusszektáikat?! Ezzel a minőségű marketingtevékenységgel ma Magyarországon pénzt lehet keresni? Ez a teljesítmény elég, hogy Tesla autókat értékesíts? Sejtelmem sincs, mi lesz az év állása 2017-ben Magyarországon, de az biztos, hogy a 2016-os kiírást a Tesla autókat forgalmazó Etalon Tools Kft. marketingcsapata nyerte.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kuwiq
2017. január 02. 00:50
Nagyon rá van csavarodva erre a vallásvonalra a robi. Csak van ezzel egy kis probléma: a technika többnyire működik, még ha el is romlanak néha dolgok. A marketing meg szimpla átverés, mint a vallások. A két dolgot azért tudni kéne megkülönböztetni.
TonyKann
2016. december 31. 10:07
"egy hétszáz lóerős Tesla mindennapos vezetése" Elektromos autók teljesítményét nem lóerőben adják meg, hanem kW-ban. 700 lóerő az 522kW, számomra érthetetlen 100 kWh energia tárolására alkalmas akkumulátorra minek ekkora motor, aminek vége, hogy az akku kigyullad. Lásd, tapasztalat Tesla S modellel USA-ban.
trendo
2016. december 31. 07:42
Puzsérnak legalább vannak eredeti gondolatai, míg az itt kommentelők egy része csak felmondja mindazt, amit felülről a szájába adnak (Jobbról, balról egyaránt megvannak az ilyen, előre elkészített mantrákat felböfögő barmok:)
zőldsas
2016. december 31. 03:20
Nem keresztényi szeretettel de már eldugulhatnál. már egy normális gondolatod sincs. Agyhalotti állapotodban valaki írja a sötétségeidet. A választott riportalanyaid még sötétebbek mint Te. De jönnek a rossz idők mikor már nem jut felület neked mert a K. Olga már a stúdió kapujában fenni a kését és jaj nektek. Képzeljétek az Olga és Pörzse közös műsorvezetését. De majd kiderül melyikük hazudta korábban a nagyobbat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!