Kivonult a Fidesz, hogy ne vizsgálhassák a kormányhonlap orosz kódját

2017. április 10. 16:07

A kormányzati tájékoztatási központ egy nap néma csend után annyit bírt reagálni a súlyos vádra, hogy „a honlapon szereplő analitikai eszközök a honlap hatékonyságát szolgálják”.

2017. április 10. 16:07
Diószegi Horváth Nóra – Kálmán Attila

„Határozatképtelenné vált a nemzetbiztonsági bizottság ülése, miután Németh Szilárd, a bizottság alelnöke és a fideszes képviselők felálltak, és elhagyták a termet. Méghozzá közvetlenül azután, hogy Szél Bernadett, az LMP társelnöke az Alkotmányvédelmi Hivatal felé azt a kérdést intézte, vajon miért egy orosz céget vont be a kormány a mostani nemzeti konzultáció adatainak feldolgozásához, hogyan történt a kapcsolat kialakítása, és valóban kihagyták-e a titkosszolgálatokat a kóddal kapcsolatos intézkedésekről. Szél kérdése után Németh és a fideszes kör szó nélkül kivonult, így Molnár Zsolt kénytelen volt az ülést határozatképtelennek nyilvánítani. (...)

A kormányzati tájékoztatási központ egy nap néma csend után annyit bírt reagálni a súlyos vádra, hogy »a honlapon szereplő analitikai eszközök a honlap hatékonyságát szolgálják« és »a nemzeti konzultáció internetes honlapja minden tekintetben megfelel a szigorú törvényi előírásoknak.«

Majd fogták és lekapcsolták a »technikai funkciót.« Azaz beismerték, hogy problémás volt a Yandex kódja.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zenitaph
2017. április 11. 14:33
ez mondjuk van annyira durva, mint a CEU ügy. ráadásul a fidesz fújja fel nagyra, hogy szó nélkül leveszik a Yandex kódot amikor kiderül, meg hogy az erről való egyeztetést is ellehetetlenítik. ha azt mondták volna, hogy választhattuk volna a google-t is, de a yandex analitikát választottuk ezért meg ezért már rég nem lenne ügy belőle. Helyette pont megerősítik az oroszvádat ezzel a viselkedéssel. Egyébként meg milyen az, hogy egy parlementi bizottság munkáját elszabotálják- ez nem rajzszakkör bazze, illene komolyan venni.
Mystes
2017. április 11. 08:07
nem értem pontosan, hogy mit jelent az, hogy "orosz kód". a programok/kódok többsége meg amerikai. de van más "nemzetiségű" is.
Anonymtalan
2017. április 10. 21:27
Ezt szépen megnyitod IE-ben: https://nemzetikonzultacio.kormany.hu/ Majd az oladalon a mezők mellett (nem a mezőkön vagy a szövege, hanem valahol mellette) jobb klik, forrás megtekintése, de el is kezdheted kitöltögetni és megnézni a kitökltő oldalon is. Ott is benne lesznek. Kb. Ezt fogod kapni (ha a mandiner szétcseszett motorja megjeleníti itt) Állítsuk meg Brüsszelt! !function(f,b,e,v,n,t,s){if(f.fbq)return;n=f.fbq=function(){n.callMethod? n.callMethod.apply(n,arguments):n.queue.push(arguments)};if(!f._fbq)f._fbq=n; n.push=n;n.loaded=!0;n.version='2.0';n.queue=[];t=b.createElement(e);t.async=!0; t.src=v;s=b.getElementsByTagName(e)[0];s.parentNode.insertBefore(t,s)}(window, document,'script','https://connect.facebook.net/en_US/fbevents.js'); fbq('init', '446252582246052'); // Insert your pixel ID here. fbq('track', 'PageView'); (function(i,s,o,g,r,a,m){i['GoogleAnalyticsObject']=r;i[r]=i[r]||function(){ (i[r].q=i[r].q||[]).push(arguments)},i[r].l=1*new Date();a=s.createElement(o), m=s.getElementsByTagName(o)[0];a.async=1;a.src=g;m.parentNode.insertBefore(a,m) })(window,document,'script','https://www.google-analytics.com/analytics.js','ga'); ga('create', 'UA-96540908-1', 'auto'); ga('send', 'pageview'); (function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.0"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk')); Brüsszel több olyan tervvel állt elő, amelyek veszélyeztetik Magyarország függetlenségét és biztonságát. Ezek érintik többek között a bevándorláspolitikát, a rezsicsökkentést, valamint az adó- és foglalkoztatáspolitikát is. Ahhoz, hogy megakadályozzuk a bürokraták veszélyes terveit, szükség van a magyar emberek támogatására. A konzultációban való részvétel egy erős kiállás a nemzeti függetlenség mellett. Az Ön véleményére is számítunk. Kérjük, válaszoljon az alábbi kérdésekre! Kérjük, adja meg adatait a továbblépéshez. A kérdőív kitöltéséhez a "TOVÁBB A KÉRDÉSSORHOZ" gomb megnyomásával juthat. 1. Hitelesítés 2. Kérdéssor kitöltése 3. Kérdéssor beküldése 1 Hitelesítés 2 Kérdéssor kitöltése 3 Kérdéssor beküldése Vezetéknév: Keresztnév: E-mail cím: Életkor: Magyar állampolgár vagyok Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi tájékoztatót Tovább a kérdéssorhoz * Az adatai megadásával Ön hozzájárul, hogy a jövőben Magyarország Kormánya további véleménykérés és tájékoztatás céljából kapcsolatba léphessen Önnel. Amennyiben a jövőben nem kíván tájékoztatást kapni, kérjük, hogy a kérdőív végén elhelyezett jelölőnégyzetben nyilatkozzon erről. 2017 © Miniszterelnöki Kabinetiroda ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ Magyarország Kormánya nemzeti konzultációt indít az új nemzeti politikával kapcsolatosan, amelynek keretében a rezsicsökkentés brüsszeli betiltásáról, az illegális bevándorlásról, a külföldi befolyásolási kísérletekről, valamint a magyar adócsökkentést és munkahelyteremtő programokat célzó brüsszeli támadásokról kéri ki az állampolgárok véleményét. A konzultáció célja, hogy Magyarország Kormánya nevében a Miniszterelnöki Kabinetiroda megismerje az állampolgárok fenti témákkal kapcsolatos véleményét. A konzultáció interneten keresztül történő kitöltése hitelesítéshez kötött. A kérdőív kitöltéséhez személyes adatai (nevének, életkorának és e-mail címének) megadásával hitelesítheti magát. A kérdések megválaszolására minden 18. életévét betöltött magyar állampolgár jogosult.A fentiekre figyelemmel az adatkezelés célja az, hogy a konzultációban csak a 18. életévét betöltött magyar állampolgárok vehessenek részt, és egy személy csak egy alkalommal tölthesse ki a kérdőívet, valamint, hogy Magyarország Kormánya a jövőbeni kapcsolatot tartson Önnel. A kérdéssor kitöltése nem megszakítható, azaz a folyamat megszakítása teljes újrakezdést igényel, figyelemmel arra, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda a személyes adatokat a véleményadatoktól elkülönítve tárolja. Fenti adatainak (név, életkor, email cím) megadásával, a "TOVÁBB A KÉRDÉSSORHOZ" gombra kattintással hozzájárul, hogy az internetes kérdőív kitöltése, valamint további kapcsolattartás, véleménykérés és tájékoztatás céljából, közölt személyes adatait Magyarország Kormánya, az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 5. § (2) bekezdése a) pontja alapján, a hozzájáruló nyilatkozata visszavonásáig kezelje. A kérdőív végén található jelölőnégyzetben elhelyezett jellel (amely a „Nem járulok hozzá, hogy Magyarország Kormánya kapcsolatba lépjen velem véleménykérés, illetve további tájékoztatás céljából.” szövegrész mellett található) és a "TOVÁBB A KÉRDÉSSORHOZ" gombra kattintással hozzájárul, hogy az internetes kérdőív kitöltése céljából, a közölt személyes adatait Magyarország Kormánya, az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 5. § (2) bekezdése a) pontja alapján, a konzultáció lezárásáig kezelje. Magyarország Kormánya nevében az adatkezelői feladatokat a Miniszterelnöki Kabinetiroda (1055 Budapest, Kossuth tér 1-3.) látja el. Személyes adatai kezelésével összefüggésben tájékoztatást kérhet az adatkezelőtől. A személyes adatok helyesbítését, zárolását, törlését az adatkezelőhöz eljuttatott nyilatkozatával (Miniszterelnöki Kabinetiroda, 1055 Budapest, Kossuth tér 1-3., [email protected]) bármikor kezdeményezheti. A személyes adatok törlése a kérelem beérkezésétől számított 3 napon belül történik meg. Amennyiben az adatkezelés jogszerűségét kifogásolja, tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen, valamint a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz, illetve a bírósághoz fordulhat. A közölt személyes adatokat az adatkezelő nyilvánosságra nem hozza, külföldre és harmadik félnek nem továbbítja. Az adatkezelést a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság adatvédelmi nyilvántartásba bejegyezte. (Adatvédelmi nyilvántartási szám: NAIH- 78061/2014., NAIH-116779 /2017.)
atila68
2017. április 10. 21:25
Édes faxom, napra nap használtok olyan alkalmazásokat mint; Microsoft(Windows, Skype, Edge, Xbox, Office), Facebook (Messenger), Google (Android, Chrome), Macintosh (iOs), Mozilla (Firefox, Thunderbird), hogy csak a legkézenfekvőbbeket említsem, nem beszélve olyan szolgáltatókról, mint Telekom, Vodafone, Telenor, Digi, UPC, és ti a Yandextől kaptok kiütést? Balfaszok!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!