Balog Zoltánék felelősségvállalás helyett másokra mutogatnak a veronai buszbaleset ügyében

2017. május 17. 11:30

Balog Zoltántól és az ő minisztériumától eddig sem számítottunk semmilyen emberségre.

2017. május 17. 11:30
Diószegi Horváth Nóra
Kettős Mérce

„A szigorú szabályozásnak egyébként legfeljebb abban lehet majd mérni a »hasznát«, hogy az amúgy is kevés pénzből kihozott iskolai kirándulások még szűkösebb keretből gazdálkodjanak. Ha külön felelősségbiztosítást kell kötniük majd az iskolai kirándulásra – márpedig a törvény módosítása ezt hozhatja magával –, az vagy azzal jár majd, hogy nem minden család tudja kifizetni a kirándulás költségeit, vagy azzal, hogy maguk a kirándulások lesznek egyre rövidebbek, kevésbé színesek, és nagy távolságok helyett a szomszédos utcába indulnak majd. Mert lássuk be: sok családnak kifejezetten megterheli a pénztárcáját az, hogy a gyerek kirándulni megy. A törvény módosítása pedig tovább növelheti az erre fordítandó összeget. (...)

»Mélységesen elítélünk minden olyan kísérletet, amely emberi tragédiák kapcsán megalapozatlan, feltevésekre alapuló, illetve hamis információkkal próbálja meg hergelni az áldozatok hozzátartozóit, és nehezíteni a kárrendezési-kárenyhítési folyamatot« – így szól az Emmi közleménye.

Mi meg mélységesen elítéljük az olyan minisztériumokat, amelyek ahelyett, hogy tennék, amit tenniük kell, álságos internetes konzultáción tesznek fel álkérdéseket, és törvénymódosításokkal igyekeznek hárítani a felelősséget, majd ezt közleményben cáfolják, de a tényeken változtatni nem tudnak.

Balog Zoltántól és az ő minisztériumától eddig sem számítottunk semmilyen emberségre. Egy olyan minisztertől, aki képes viccelődni a mentősök bérén, és luxusszállodában parádéztat mélyszegénységben élő gyerekeket, ha úgy adódik? Ugyan...”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zokni
2017. május 17. 19:23
"Balog Zoltántól és az ő minisztériumától eddig sem számítottunk semmilyen emberségre." - írja. Nyilván nem. Amennyire tudom, az az ember magyar, és keresztény. Az emberség az ilyentől távol áll. Fujj. Az olyan cigány-migráncs dolog...
annamanna
2017. május 17. 14:10
A legtöbb gyerek és diák a legtöbbször a tömegközlekedéssel utazik, iskolába, onnan haza, edzésre, különórára, kollégiumba, albérletbe stb. Lerohadó buszokkal, kigyulladó metrókkal. Most pl az érettséginél is probléma volt, hogy a tömegközlekedés miatt nem értek be időben a diákok a kezdésre. Ez se az EMMI felelőssége ugyebár. Nekik semmi közük semmihez. Hófehér bárányok ebben a mocskos világban.
Teknős
2017. május 17. 12:47
Kifejezetten politikusi pótcselekevés az egész. Kedvelem a miniszter urat, ő is kedvel minket, de ebben igaza van a szerzőnek. Buszbalesetek voltak is, lesznek is sajnos. Nem kellene úgy tenni, mintha bármit tudna rajta változtatni valaki is. Nekünk viszont nem lesznek kirándulásaink, mert kialakul egy ördögi kör, egyre kevesebben lesznek képesek megfizetni, ezért egyre drágább lesz!
A teremburáját
2017. május 17. 12:44
A libsik mindig szívesen osztogatnák a szerintük felesleges állam pénzét! Mi a franc köze van a minisztériumnak egy privát kirándulás szervezéshez???
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!