Zeman, a Hradzsin szultánja

2017. május 06. 12:47

Aki a kamerák előtt a miniszterelnökre pálcával hadonászik, annak a tisztelet maradékának elveszítésével is számolnia kell. Tekintet nélkül az elnök úr korára.

2017. május 06. 12:47
Ľubomír Jaško
Aktuality.sk

„Aki a kamerák előtt a miniszterelnökre pálcával hadonászik, annak a tisztelet maradékának elveszítésével is számolnia kell. Tekintet nélkül az elnök úr korára. Zeman megérezte a lehetőséget arra, hogy az alkotmányjog megkerülésének kombinációjával, a túlzott önbizalmával és alattomosságával pár napig, vagy pár hétig ismét a Hradzsin szultánja lehessen.

Mindezt az alkotmányban leírtakra és a jó szokásra való tekintet nélkül. Sobotka miniszterelnök fél lábbal már csapdában volt. Elég volt úgy folytatnia, ahogyan elkezdte, és kelepcébe is esett. Végül a kétes miniszter helyett a kormányfő vált a saját tervének áldozatává.

A káoszban szinte teljesen feledésbe merült a fejetlenség valódi okozója – a megbízhatatlan Babiš miniszter. Elegendő lett volna ennél a témánál maradni, és a többi dolog meg sem történt volna. Az a próbálkozás, hogy az elnököt úgy neveljék meg, hogy inkább legyen cseh államfő mint önmaga, nem biztos, hogy sikeres lesz. A jogi kitalációkon kívül az időt fogja saját maga segítségére hívni. Ideiglenesen elodázni Babiš visszahívását lehetővé teszi neki azt, hogy az összes többit a saját nyomorúságában hagyja fetrengni.”

*

A cikket a felvidéki Körkép portál fordításában közöljük.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nimród
2017. május 06. 20:51
Zeman elnök tisztában van a migráció veszélyeivel, és ennek hangot is ad. Zeman bizonyítja, hogy baloldali politikus is lehet hazafi.
zakar zoltán béla
2017. május 06. 13:24
NEM! Aki egyszer lemond, egyszer visszacsúszik-mászik, az giliszta, mint Renzi, Ciprasz, Tusk,...Honest!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!