10 fontos ügy, melyekről a Fidesz-rendszere nem hagyta, hogy az emberek döntsenek

2017. május 04. 21:18

Ha az egyik főfideszes kiadja a politikai ukázt, akkor azt illik betartania az egyéb állami szerveknek is.

2017. május 04. 21:18
Nuszbaum Tibor
Reflektor

„A tegnapi nap ismét bővült azon ügyek száma, melyekről állami szervek kimondták, hogy azokba a népnek nincsen semmiféle beleszólása. A Kúria az LMP-s Moldován László népszavazási kezdeményezését kaszálta el, ami a Városliget beépítésének mértékét határozta volna meg, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pedig a Momentum két kérdésére mondott nemet, melyek két ciklusra szűkítette volna a miniszterelnöki posztot/fő.

Nem új keletű történet Magyarországon, hogy a hatalom kb. minden eszközzel igyekszik megakadályozni azt, hogy az emberek elmondhassák a véleményüket az őket érintő fontos kérdésekről. Az eszközök kifinomultak, és széles spektrumon zajlik az ellehetetlenítés. Ha a Nemzeti Választási Bizottság átengedi, akkor még ott a Kúria, ha azon is átmegy, akkor még ott van az Alkotmánybíróság, ha meg az aláírások is összegyűlnek, akkor még mindig ott van a kihátrálás lehetősége a kormány kezében.

Emlékezzünk Gulyás Gergelyre, aki kijelentette, hogy itt bizony a 18-as választásokig nem lesz semmiről népszavazás. És ha az egyik főfideszes kiadja a politikai ukázt, akkor azt illik betartania az egyéb állami szerveknek is. Csináltunk hát egy toplistát, mik voltak a legfajsúlyosabb ügyek, melyek végül nem kerültek népszavazásra.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csurcsányi
2017. május 05. 23:22
Pl.az a kalap igazán szarul néz ki a nagy lopótök fejeden,én azt mondom!Ezek után leveszed Naszbaum?
malakka
2017. május 05. 16:53
Őszinte tisztelettel kérném szerző urat - esetleg egyik itteni magyar hangját -, ugyan magyarázná már meg hogyan került az egyébként impozáns, ugyanakkor a diktatúra sötét felhőit lebegtető listára a "Nemzeti Konzultációk" pont? Esetleg kicsit pontosítva: "Manipulált, bornírt baromságokat írnak bele, melyek végére odabiggyesztenek egy kérdőjelet. Semmilyen valós érdeklődés nem látszik ezekben az ívekben a kormány részéről. Nem csak a valódi konzultáció intézményét alázzák meg, de az össze magyar állampolgárt is ezzel az eljárással" még ha ez igaz is, ugyanvajon miben _akadályozza_ a tisztelt szerző urat? Ha a tisztelt szerző úr vagy esetleg valamelyik magyar hangja elakadna a dologban, javaslom forduljanak bizalommal Vona Gáborhoz és az ő Valódi Nemzeti Konzultációjához, amire persze nem vonatkoznak a fentebb megtett sommás állítások. Semmiképpen. Nyilván.
Pistabá
2017. május 05. 14:56
Én is szeretnék népszavazást tartani arról, hogy mégis csak jobb lenne a baloldali közlekedés. Balos elvtársak , csatlakozzatok!
Graf
2017. május 05. 08:20
Elmondtad ezt a siratófalnál is ?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!