Megjegyzések az izraeli visszakozásról és Netanjahu látogatásáról

2017. július 10. 14:27

Amit Netanjahu tett, ismétlem, megbocsáthatatlan, mert rendkívül nehéz helyzetbe hozott minden magyar demokratát.

2017. július 10. 14:27
Gusztos István
Gépnarancs

„Mindenesetre »érdekes« a helyzet: ha most demokraták tüntetnének – ahogy az bizony indokolt volna! – az izraeli miniszterelnök immorális gesztusa és Orbániát legitimáló látogatása ellen, Netanjahu minden bizonnyal élvezhetné a mocskos hecckampányokat megrendelő-szervező »kormány« és rasszizmustól (is) bűzlő egyatábora »rokonszenvét«.

Megérdemelné, hiszen rászolgált…

Azt persze nem feledhetjük, hogy a probléma – az Orbán-banda társadalmat dezintegráló-züllesztő uralma – elsősorban a miénk, ránk tartozik. Az is, mit kezdünk a hatalom ocsmány hecckampányaival –  a hozzájuk való viszony nem csupán az érintett kisebbségekre, hanem az egész társadalomra tartozik: nem zsidó-ügy, nem cigány-ügy stb. Össztársadalmi súlyú, demokratikus alapkérdés.

Mégis: amit Netanjahu tett, ismétlem, megbocsáthatatlan, mert rendkívül nehéz helyzetbe hozott minden magyar demokratát. »Hálásak« is lehetünk érte, ahogy például a török demokraták Orbánnak az Erdogannal való bájolgásért…”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vigyor
2017. július 10. 17:49
...mondtam én, hogy egy ember van, aki most őszintén és szívből utálja a magyar zsidókat Magyarországon, ez pedig az izraeli nagykövet, akit bepaliztatok, akit rászedtetek, és kinek jó, ha ketté nem törtétek a karrierjét a saját idióta, elvtelen, ostoba és szűk látókörű feszt hisztijeitek kedvéért.
leech1
2017. július 10. 17:41
Most akkó anti vagy nem anti ? Szemita , vagy nem szemita ? Számoljátok már ki , hogy kereshettek többet ! Vagy inkább üssétek agyon egymást ! Főúr , kérek egy sört , meg egy kávét !
puszika
2017. július 10. 16:50
Mi van? Be vagytok szarva Pistám???? És hogy ki züllesztett itt,azt kérdezd meg Demszki.Magyar,Horn,Pető............haverjaidtól.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!